Karácsonyi Rész

Az egyedüllét nagyon rossz karácsonykor. Az ünnep érzése nekem: sok ember együtt.
Bentről figyelem a kinti hó esést. Gyönyörű fehér takaróként borítja be az udvart és azon túl a most üres utcákat is. Ezek szerint fehér karácsonyunk lesz. Beugrik egy emlékkép, amikor a testvéreimmel kint játszottunk. Aaron persze, mint egyetlen fiú nem járt jól, Soraval dobáltuk hógolyóval. Anyu bentről figyelt minket mosollyal ajkain. Ilyenkor, minden szent este egy képet nézegetett, szomorúan. Mint megtudtam Zaynnel volt rajta az első karácsonyukon, amikor még alig ismerték egymást. Mégis ahogy bent itta a kávéját, minket szeretetteljesen nézett. Mintha mi lettünk volna számára a világ közepe. És ez így is volt, mindig.
Ahogy nézek ki, a már játszó két kisgyerekre, mosolyognom kell. A kislány sötét göndör haja épp, hogy kilátszik a sapkából, rózsaszín ruhácskájára ügyelve lépked a havas földön. Míg a nála idősebb kisfiú rögtön elfekszik a hóba egy hóangyal csinálásáért. Mikor húga mellé sétál nemes egyszerűséggel lerántja magához a hóba. A kislány durcásan néz testvérére, de végül elneveti magát és együtt játszanak. Megmosolyogtat ez a jelenet.
Összébb húzom magamon a plédet és belekortyolok a még meleg teámba. A testvéreimmel miután kint játszottunk és átfagyva mentünk be, anyu fürdés után mindig forró teát hozott nekünk. Be kuckóztunk a tv elé a kanapéra, betakaróztunk és mesét néztünk. Nem számított, hogy utána betegek lettünk, az mindennél fontosabb volt, hogy kint játszhassunk. Ez a legszebb benne, a gyermeki gondatlanság.
- Min töröd ennyire a fejed? - hallom meg a világ legcsodásabb hangját, ahogy két karjával átöleli a derekam és egy apró puszit nyom a nyakamba.
- Csak emlékek - mondom mosolyogva és ráteszem egyik kezem az övére. Megfordulok és így szembe találom magam a zöld szempárral. Kiveszi a kezemből a bögrét, leteszi a közelbe lévő asztalra, hogy csak rá tudjak koncentrálni. Kezeimet mellkasára helyezem, míg neki most már mind kettő keze a derekamon pihen.
- Nekem is van pár - csókol homlokon. - De a kedvencem, amikor a családi vacsoránál bejelentetted, hogy terhes vagy.
- A tökéletes időzítések embere vagyok - kuncogok, ő pedig bólogatni kezd. Hirtelen kicsapódik a bejárati ajtó és halk trappolások hallatszódnak.
- Anyu, anyu. Edi fel lökött a hóba - siet be durcásan az előbb még kint játszó barna hajú gyönyörűség. Habár kinézetre nem is, de személyiségre sokszor, mintha a húgomat látnám.
- Edward! - szólok rosszallóan a mosolygó fiúra. - Na, sipirc öltözni, különben elkésünk a nagymamától. - elszaladtak fel az emeletre, így én visszafordultam szerelmemhez. Bár tudom, hogy percek kérdése és valamelyikükhöz fel kell mennem.
- Miért nézel így Harry? - kérdem tőle, amikor még mindig ugyan úgy néz rám.
- Életem legjobb döntése volt, mikor megkértem a kezed - súgja zöld szemeit belemélyesztve az én kékjeimbe.
- Életem legjobb döntése volt, mikor igent mondtam - mondom ugyan úgy és közelebb hajolok hozzá egy csókért.
- Anyu - hallom fentről a szólítást, mire nevetve válok el Harrytől. Még csen tőlem egy puszit, utána enged, hogy felmehessek. Először Hazelhez megyek be és segítek neki felvenni a már előkészített piros-fehér ruhácskát. Haját most sem engedi megcsinálni, jobb szereti ha vállára omlik hosszú göndör fürtjei. Mégis egy piros kis szalagot felkötök neki, ami már számára is tetszetős.
A másik szobába megyek át, de Edinek, már nincs szüksége segítségre. Hazelt a kezembe véve indulok le, mellettem Edward jön.
- De csinosak hölgyeim - néz végig rajtunk Harry majd átveszi tőlem Hazelt. Feladja rá a kabátot, és a csizmácskáját. Edinek én is segítek, majd felöltözök én is. Felpakolva az ajándékokkal megyünk a kocsihoz, majd miután mindent elrendeztünk elindulunk. Nem gondoltam, hogy Harry valaha megválik a motorjától és nem is vártam el. Mégis mikor már egy éve házasok voltunk és bejelentettem, hogy terhes vagyok az első dolga az volt, hogy a motort lecserélte egy kocsira.
Nem kellett sokat utazni, hamar megérkeztünk anyuékhoz. Soráék kocsija már ott állt, de Aaronék még nem érkeztek meg. Mily meglepő módon, most is késnek.
- Megjöttünk - nyitok be az ajtón, a két rosszcsont pedig már be is szaladt mellettem. Harry lesegíti rólam a kabátom és a sajátjával együtt felakasztja oda, ahova kell. Zayn jön ki hozzánk, nyakába ott csüng már Hazel.
- Sziasztok - köszön mosolyogva és nekem ad két puszit, míg Harryvel kezet fognak. - Menjetek be, Gracieék is nem sokára itt lesznek. - Harry keze derekamon van, ahogy bemegyünk a nappaliba. Gracie és Aaron még Liaméknél voltak így ők ezért is jöttek később.
- Anyu, mikor bonthatjuk már ki az ajándékokat? - sóhajt nagyokat Ava, Sora kislánya.
- Nem sokára kicsim - válaszolja húgom, megsimogatva a nagyokat sóhajtozó kislány fejét. Ava összefonta karjait és durcásan ült le a kanapéra, Hazel mellé aki szintén durcásan ült. Mint az ikrek olyan ez a két lány. Sorával mosolyogva nézünk össze.
- Megjöttünk - ront be Gracie, mire a két durcás lány is azonnal felkel. Tudják ha Aaronék megjöttek, vacsora és utána ajándék bontás. Körbe is ültük a nagy asztalt. Kissé szűkösen, de megoldottuk. Anyu ismét sokat főzött, sütött, mint minden karácsonyon. Jó kedvűen beszélgettünk és ettünk. Sorával és Aaronnal megengedtünk magunknak egy kis alkoholt is. A gyerekek itt alszanak, míg mi szülők haza megyünk. Anyuék vállalták így, hogy mind tudjunk kicsit a párunkkal kettesbe lenni, amit Harryvel ki is használunk. Na, meg Zayn imádja a gyerekeket, még ha elsőnek idegenkedett is kissé. Az asztalról most sem pakoltunk el, tudjuk már, hogy valaki úgy is kimegy még enni. Ez minden évben így van. A nappaliba mentünk, ahol a karácsonyfa volt felállítva, és alatta volt a sok ajándék. Öröm volt nézni, hogy a gyerekek mennyire örülnek a megkapott játékoknak. Mi Harryvel közösen a családtól egy négy napos utazást kaptunk Olaszországba. Természetesen a gyerekek is jönnek.
A férjem karjaiba néztem végig a boldog családon. A gyerekek játszottak a szőnyegen, mi fent ültünk a kanapén, míg Alek már ki is ment a konyhába enni pár süteményt. Őt követte Ava, aki bár imád enni vékonyabb, mint én valaha is voltam. Nos, igen a jó genetika.
- Gondoltad volna - súgja a fülembe Harry - tíz évvel ezelőtt, hogy ez így lesz?
- Eszembe sem volt - nézek fel szemeibe, majd ajkaira nyomok egy puszit. Tíz éve, amikor találkoztunk Harryvel, álmodni se mertem volna, hogy egy év tized elteltével bármi is így lenne. De őszintén, nem bánom, hogy minden rendben van.
Hazel mondta fel a szolgálatot leghamarabb, tizenegykor ő már megindult az egyik szobába, aludni. Harry ment fel vele, lefektetni, míg én koccintottam még egy pohárral a húgommal. Ava és Edi is álmosodok, ahogy David, Graciék gyereke is. Ezután egyértelmű volt, hogy mindenki megy lefeküdni.
Mi még maradtunk és beszélgettünk anyuékkal, illetve anyu és én összepakoltunk az asztalról. Miután ez megvolt elindultunk haza mind, hisz még egy kis időt együtt szerettünk volna tölteni a párunkkal.
Harry vezetett, hiszen én ittam már. Bár, nem sokat, de még is azért nem kockáztattunk. Amint, bementünk a házba, csend fogadott minket. Fura volt ez, hozzá vagyok szokva a két kis manóhoz. Harry töltött mind kettőnknek egy-egy pohár bort és a kanapén telepszünk le. Bekapcsolom a tv-t, ahol még javába mennek a karácsonyi filmek. Karjaiba bújva néztem a filmek, üres poharainkat az asztalra helyeztem.
- Emlékszel mit mondtál tíz évvel ezelőtt? - kulcsolja össze kezeinket.
- Annyi mindent mondtam már - forgatom szemeimet, bár ő ezt nem látja. Ujjaimmal játszadozik, majd az ujjamon lévő gyűrűvel.
- Hogy semmiképp se lesz köztünk kapcsolat. Mert túl öreg vagyok - kuncog fel utolsó mondata után.
- Te még is erősködtél. És még mindig az vagy - feljebb emelem fejem és nyomok egy apró puszit a nyakára.
- És mennyire örülök, hogy ilyen kitartó voltam - neveti el magát, ami engem is megmosolyogtat. Még ennyi év után is, ha nevet elmosolyodom és eltudok veszni a szemeiben. Egyszóval, mintha még mindig olyan fiatalok lennénk, úgy tudom szeretni.
- Hát még én - kuncogok halkan.
- Ha te nem lennél, egyedül öregedtem volna meg - apró puszit nyom fejem tetejére, én pedig feljebb ülök és vele szembe bele ülök az ölébe.
- Így legalább velem fogsz - hajolok közel hozzá és megcsókolom. Kezei derekamon vannak és úgy húz magához közelebb.
- Te vagy a mindenem - súgja, ahogy elválunk pár centire egymástól.
- Szeretlek.

Heey! Így utólag is kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt, és Kellemes Ünnepeket! Az én ajándékom nektek ez a rövidke külön karácsonyi rész lenne, amivel beletekinthettek Harry és Davina későbbi éveibe. Bár, valóban rövid de remélem mindenki tetszését elnyerte!

Írói utószó

Tyűhaa. Igazán nem gondoltam, hogy eljutok eddig. Sikerült befejeznem a történetet - végre-. Kis karácsonyi ajándéknak is szántam az epilógust, bár így is megcsúsztam vele nem is kicsit.
Köszönöm, akik ennyit vártak rá(m) és kitartottatok a történet mellet! Nem mindig volt érthető, azt hiszem, de akik olvasták az előző történetemet némileg jobban képbe voltak Nina és Zayn éltével, na meg persze Davináéval is.
Ma fejeztem be egy történet olvasását és ott az írója kielemezte a szereplőket. Nagyon megtetszett így megpróbálkoznék vele én is. Kezdjük Davinaval.
Davinát mindig próbáltam a saját énemre formálni. Némileg határozott és kissé flegma. Pont, mint én. Sokszor megmutatkozott benne a bizonytalan énje is, ami nálam is sokszor előjön. Mégis azt hiszem sikerült egy jól megformált karaktert létre hoznom. Nem volt sem karrierista, sem nagyra vágyó holott lehetett volna és meg is kapta volna. A szerelemben sem hitt, csupán a szerelem gondolatába volt szerelmes. Elsőnek egy sokkal flegmább és távolságtartóbb karakterre vágytam, de végül is beláttam, hogy azt nehezebb megformálni és talán nem is ment volna.
Gracie. A legjobb barátnő szerepét két ismerősömből formáltam meg. Egy lány része benne volt, akit kiskorom óta ismerek és nagyon szeretek. És egy másik lány, akivel bár még élőben nem találkoztunk, sokat beszéltünk és őt is nagyon megszerettem. Remélem most ezt olvassa is. Nos, Gracie egy bolondos és komoly lány. Két oldala van, személyenként mást mutat. Elsőnek nem is akartam összehozni Aaronnal, de végül is meggondoltam magam.
Sora. Róla szintén az előző történetemben szó volt már. Őt is egy olyan lányról mintáztam, akit nagyon szeretek de vele sem találkoztam még. Még is úgy érzem némileg sikerült rá formáznom ezt a karaktert. Egy humoros, szelekótya lány, akit nem lehet nem szeretni. Modellnek szerettem volna őt, hiszen Davina családjába és ismertségi körébe sok a híres ember így túl abszurdum lett volna, ha nem teszek bele valakit, aki vágyik az ilyesfajta figyelemre.
Na és persze Harry. Titokzatos és céltudatos férfi. Személy szerint én nem tudnám elképzelni magam egy ilyen korkülönbséges kapcsolatban, de éreztem már idősebb iránt többet. Ezt szerettem volna megmutatni Nektek, hogy bár nagyon abszurdumnak tűnik még is lehetséges egy ilyen kapcsolat működése. Harry karaktere a vége fele elvesztette a titokzatos énjét, de ezt így is szerettem volna.

Azt hiszem ezt a karakter elemzést még gyakorolnom kell. 😅
Van két ötletem még két újabb történetre. Az egyiket úgy szeretném megírni, ahogyan velem is történt, de még nem vagyok képes írni róla. Meglátjuk mi lesz belőle. Mostanában időhiány majd energia hiány miatt kissé elmaradt az írás, de nem tervezem abba hagyni!
Még egyszer köszönöm, akik végig olvasták a történetet és a kitartást mellette!
Sok puszi
Niszi

Epilógus

Egy év telt el amióta elmentem a kezelésre. Természetesen Harryvel. Anyuék nehéz szívvel engedtek el, de nem volt más választás. Sorat nyugodt szívvel hagytam ott Alekkal, ahogy Graciet és a kicsi Noah-t is Aaronnal. A kisfiút csupán kétszer láttam, de imádni való.
Fél évig tartott a kezelés, ami sikeresnek bizonyult. Kaptam még egy gyógyszert a biztonság kedvéért, de végre, nincs több félnivalóm ettől a betegségtől. Már fél éve, hogy visszajöttünk Londonba. Pár napon belül lesz az esküvő, és már tervben van a gyerek is.
- Hogy van az én csodás barátnőm? - hátulról ölel Harry, én pedig mosolyogva forgatom meg a szemeim. Hihetetlenül nyálas tud lenni.
- Mint mindig, jól - fordulok felé és nyomok egy rövid csókot a szájára.
- Belegondoltál már - tettet gondolkodást. - Hogy mellettem kell maradnod most már?
- Szerinted igent mondtam volna, ha ebbe nem gondolok bele? - egyik szemöldökömet felvonva nézek rá.
- Sose gondoltam, hogy ennek ez lesz a vége - súgja közel hajolva hozzám, szemeit mélyen enyéimbe fúrva.
- És ez még nem is a vége, csak a kezdete - fogom kezeim közé arcát és húzom magamhoz egy puszira. Mosolyogva távolodik el majd kezemnél fogva vezet ki a lakásból. Anyuékhoz megyünk, akik az esküvő óta még jobban egybe vannak nőve, ha lehet ezt még jobban fokozni. A külvárosi házhoz érve kopogás, illetve csengetés nélkül lépünk be. Dzsekimet felakasztom a fogasra és elindulunk a nappali felé. Természetesen már ott találjuk Soráékat is.
- Hadd nézzem ezt a kis csöppséget - veszem el Sora kezéből azonnal a kisfiút. Ugyan az első fél évet kihagytam az életéből, azokat a hónapokat próbálom bepótolni. Ilyenkor mindig látom, ahogyan Harry rám néz. És teljesen biztos vagyok benne, hogy hamarosan nekünk is lesz egy kisbabánk.
Sosem gondoltam, hogy valaha is lesz gyerekem, vagy ha még is jóval később. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy a férfi, aki mellett megállapodok az Harry Styles lesz. Aki gyerekkorom óta ismer. És aki a kezelés alatt is végig mellettem volt. Vagyis..fogjuk rá, mindig. 

*Fél évvel ezelőtt*

Reggel mikor felébredtem rettenetesen fájt a fejem. Már a kezelés végén járunk és eddig minden rendben ment. Nem kezdtem el felejteni újra. Most viszont mégis mikor oldalra fordítom a fejem, nem tudom ki az a férfi, aki a székben alszik. Sötét göndör haja már eléggé megnőtt, néhány tincs az arcába lóg. Arca nyugodt. Ismerős, de még sem tudom hova rakni. Egyszer csak ébredezni kezd. Mikor észreveszi, hogy nézem mosollyal ajkain kezd közeledni. Ahogy ő közeledik én úgy távolodok. Kicsoda lehet? Zöld szemeiben értetlenséget látok.
- Kicsilány? - kérdi halkan és bizonytalanul.
- Ki vagy? - kérdezem kissé remegő hangon.
- Kérlek, mond, hogy csak tréfálsz - keserű mosollyal néz rám. Tekintete telis tele van fájdalommal. Bárcsak tréfálnék. Óvatosan megrázom a fejem. Egy ideig néz a szemembe, majd nagyot sóhajtva áll fel és szó nélkül kisétál.
Ki volt ő? Tudom, hogy tudnom kéne. Az a fájdalom, ami a szemeiben volt, számomra is fájdalmas volt. Biztosan fontos vagyok neki, ha itt volt. És nekem is fontos lehet. De hiába kutakodok az emlékeim között nem tudom kicsoda. És ez nem feltétlenül az ő hibája. Talán még sem fog sikerülni a kezelés?
- Jó reggelt - nyit be egy mosolygós ápolónő. Negyvenes éveiben jár, mindig ő jön be hozzám a gyógyszerekkel. - Hogy érzed magad?
- Jól - szólalok meg halkan. Nincs kedvem most beszélgetni.
- A vőlegényed? - néz körbe a szobába, mint aki keres valakit.
- A micsodám? - ráncolom össze a homlokom. Elsőnek értetlenül néz rám, majd mikor leesik neki felsóhajt.
- Tudod Davina, nem mindig sikeres teljesen a kezelés. Nálad eddig az volt, de úgy látszik most mégis elfelejtettél egy fontos személyt. - hátamat simogatja, amíg várja, hogy mind ez eljusson a tudatomig.
- Az a magas, göndör hajú férfi ő volt ugye? - suttogom lehajtott fejjel.
- Igen - érkezik a válasz, engem pedig egyszerűen elfog a bűntudat. Mekkora fájdalmat okoztam neki. Lenézek a kezemre és valóban ott van az ujjamon a gyönyörű gyűrű. Bűntudatom támad.
- Ide hívom az orvost, rendben? - kérdi az ápolónő én pedig csupán bólintok. Szorít a mellkasom és nem érzem jól magam. Kezd elsötétülni minden. Míg már nem érzek semmit.
Mikor újra kinyitom a szemem egy másik szobában fekszem. Észreveszem húgomat és barátnőmet. Eddig egyszer jöttek el hozzám, ezek szerint most újra. Sora kezében már ott van az unoka öcsém. Mocorogni kezdek mire felém kapják a fejüket.
- Hál isten - sóhajt fel Sora.
- Sziasztok - súgom halkan egy halvány mosollyal az arcomon.
- Minden oké? - Gracie barna haját hátra simítja, majd leül.
- Persze. Ennél jobb nem is lehetne semmi - nevetek fel halkan. Sora mosolyogva néz rám majd a kezében lévő csöppségre. - Istenem, de jó látni! - veszem át kezeiből.
- Már azt hittem, sosem fogod látni. Vagy legalább emlékezni - utolsó mondatát suttogja csupán. Megsimogatom a kis babaarcát és felnézek az anyukájára, vagyis a húgomra.
- Most már minden rendben, a kezelés folyamata eddig sikeres volt. Ne aggódj! - simítom egyik kezem az övébe, és mosolyogva nézek rá, majd barátnőnkre. A kezembe lévő baba szemeibe nézek, zöld szemei csillogva bámulnak. Zöld szemek. Emlékszem rá. Könnybe lábadt szemekkel nézek fel a lányokra.
- Harry?

*Jelen* 

Még most is eszembe jut, az a nézése, ahogy akkor reggel nézett rám. Sose fogom már kiverni a fejemből azt a tekintetet.
- Remélem nekünk lányunk lesz. Túl sok a pasi ebbe a családba már - rázza a fejét Harry, sóhajtva.
- És te emiatt képes vagy panaszkodni? - vonja fel a szemöldökét Zayn. Elnevetem magam piszkálódásukon és már nem is figyelek rájuk. Visszaadom Sorának az unoka öcsém és helyet foglalok Harry mellett a kanapén. Szorosan hozzábújok, mire ő mosolyogva lenéz rám. Kezét átveti rajtam és derekamnál állapodik meg. Jó érzés mellette lenni.
Egészen estig anyuéknál voltunk. Sokszor gyűlik ott össze a család és anyuék régi baráti köre. Bár jobban mondva már többnyire egy család vagyunk. Harry és én együtt vagyunk. Liamék lánya Gracie az öcsémmel van együtt. Hirtelen két családi barátból már családtag is lett. 

Harry és én nem haza indultunk. Még volt egy utunk Harry családjához. Eddig egyszer találkoztam velük.
- Még mindig ugyanúgy állsz Dominichez, mint mikor elsőnek találkoztatok? - kérdi halkan Harry, amikor kiszállunk a kocsiból és kezeinket összekulcsoljuk. Elsőre nem értem mire gondol, amikor eszembe jut az unoka öccsével lefolyt beszélgetésem a konyhába.
- Miért változott volna a véleményem? - nézek rá összeráncolt homlokkal ő pedig kisfiúsan vállat von. - Harry. Látod ezt? - emelem fel kezünket, hogy lássa az ujjamon lévő gyűrűt. - Nem véletlen viselem. - arcán továbbra is ott volt a bizonytalanság ezért sóhajtva hajoltam hozzá és megcsókoltam. - Szeretlek és ez nem fog változni. - súgom neki, mikor eltávolodunk. Mosollyal ajkain indul el a bejárati ajtó felé, vagyis ahova követem én is. Harry keze az enyémet fogja, ujjamon lévő gyűrűvel játszadozik, míg várjuk, hogy kinyissák nekünk a kaput. Harry bosszankodik, amiért Gemma ismét elfelejtette kinyitni, holott tudta, hogy jövünk. Megmosolyogtat, ahogy ott várunk a kapuba kéz a kézben. Gemma szalad ki az ajtón sűrű bocsánat kérésekbe és kinyitja előttünk az ajtót, amin be is lépünk. Ahogy a kapun úgy az életükbe is beléptem. Harry életébe. És nem, egy kicsit sem bántam meg. Mert bár nem gondoltam, de ő az Igazi.

20.rész - Esküvő

Davina Carter

- Nem izgulsz? - kérdezem anyut, miközben megigazítom rajta a sminket. Nem egészen fehér ruhába van, úgy gondolta második házasságánál és három gyerekkel a nyakán nem lenne illendő hófehér menyasszonyi ruhában esküdni.
- Nem - rázza a fejét mosolyogva. Ez az esküvő is, akár csak Soráé az én nyaralómban kerül megrendezésre, de most itt is éjszakázunk páran. Csak a közeli család. A testvéreim, Eleanor és persze mi Harryvel.
- Nincs miért izgulnom, inkább örülök, hogy végre Zaynnel lehetek - fordul felém. Elmosolyodom, tényleg megérdemlik, hogy végre végérvényesen is együtt legyenek.
Ekkor Sora toppan be az ajtón és ül le a kanapéra. Mosolyt erőltetve magára néz ránk, de arcra gondterhelt volt. Muszáj lesz megkérdeznem később, hogy mi történt.
- Lassan kezdeni kéne - szólal meg végül.Anyu bólint, még segítek neki feltenni a fátylat végül elindulunk. Aaron már az ajtóba várja, ő fogja elkísérni a kerti oltárhoz. Sora a nagy pocakja miatt nem volt hajlandó végig sétálni a vendégek előtt, amikor megszólal a zene, így ő már ott várt. Elsőként Eleanor sétál be, mint koszorús lány, majd Sophia végül pedig én, anyu másik oldalán. Mindenki minket néz, engem pedig elfog az idegesség. Sok olyan rokon van itt, akikről nem csupán a betegség miatt nem emlékszem. Csak sose találkoztam velük.
Anyu ad egy puszit Aaronnak és nekem is, majd elfogadja Zayn kezét, aki a lelkész elé vezeti őt. Felállok anyu oldalára Gracie mellé, utolsóként. Zayn oldalán ott áll elsőként és tanúként Louis. Majd Liam, Aaron és Harry. Aaron sokáig nem akarta, de Sorával kellőképp elbeszélgettünk vele, hogy kötelessége, hiszen az apja.
Összeakad Harryvel a tekintetem, miközben a szertartás folyik. Elmosolyodik amitől nekem is mosolyognom kell. Tekintetem az ujjamon lévő gyűrűre esik, ami egy egyszerű mégis gyönyörű eljegyzési gyűrű, amit természetesen Harrytől kaptam. Rossz érzés fogott el, amiért nem beszéltem még neki a kezelésről. Tudnia kell róla, napok kérdése és el kell utaznom, hogy megkezdődhessen.
- Csókold meg a menyasszonyt! - csupán már csak erre figyelek fel, és látom amint Zayn magához húzza anyut, akinek szemeiben öröm könnyek csillognak.

- Mi történt Sora? - kérdezem már a lakodalom részén, egy jól megpakolt sütis tányér mögül.
- Elmondtam Aleknak, hogy nem tőle van a gyerek - hadarja el, bennem pedig megáll az ütő. Aaron torkában pedig a süti ugyanis köhögni kezd. Egy asztalnál ülünk Gracievel, Aaronnal, Soraval és Alekkel. Harrynek is van fenn tartva mellettem egy szék, de ő az ülésrend szerint, amit anyu alakított ki az ő asztalánál ül. Nos, igen vannak még fenn tartásai felőlünk. Most itt ül mellettem és derekamnál ölel, míg Alek nincs az asztalunknál.
- Mi az, hogy nem tőle van? - kérdi Aaron miután már nem fuldokolt.
- Mit nem értesz ezen? - ráncolja össze szemöldökét húgom.
- Néha tökéletesen megmutatkozik, hogy Nina lányai vagytok - kortyol bele pezsgőjébe Harry.
- Tudom, tudom a sok botrány - intem le, ugyanis ezt már szóvá tette. - Na, mesélj mi volt? - Harry mellettem kuncog, azon, hogy leintettem. Még csak nem is tudja, hogy vár rá ma este még egy botrány, azaz a kezelés.
- Nem rég találkoztam a sráccal, akitől van, de megmondta, hogy nem akar részese lenni a gyerek életében. - Harry mérgesen horkant egyet, test tartása megfeszül. Már őt is jobban érdekli ez a dolog. - Miután elmondtam Aleknak ő csak elment. Azóta se beszéltünk - sóhajt fel húgom és körbe pásztázza az udvart. Én is körül nézek, de Alekot sehol se látom. Gracie a fejét rázza, miközben egy falat süteményt rág. Ő egész jól viseli a terhességet, csupán többet eszik, még annál is többet, mint mikor nem volt terhes.
- Majd megbékél, ne aggódj - mosolyog rá biztatóan Harry. Zayn mellett biztos megtanulta, hogy milyen ez a férfi szemszögből. Amikor anyu lelépett vagy amikor elmentem Zaynhez, hogy elmondjam, hogy az ikrek az ő gyerekei.
- Felkérhetem a hölgyet? - áll meg mosolyogva Zayn Sora mellett. A húgom kérdőn tekint rám, mire én bólintok. Félt, hogy rosszul esik, amiért ő kérte fel, de hát az ő apja. Bár nekem is az apám mégis vér szerint az övé. Zayn felsegíti Sorát a székből és arrébb vonulnak táncolni. Nagyot sóhajtva hajtom fejemet Harry vállára. Sajnálom, amiért Christopher, azaz apám az én esküvőmön nem lesz itt, de tudom, hogy Zayn ott lesz.
- Zayn ott lesz a tiéden - mondja halkan Harry, mire fél fordítom kissé a fejem, hogy szemeibe nézhessek. Tudja mire gondoltam.
- A miénken - javítom ki és egy rövid puszit adok ajkaira. Megdöbben, kijelentésemen. Tisztában van vele, hogy nem igazán hiszek abban...konkrétan a jövőben. Nem csupán kettőnkben, mindennel kapcsolatban így vagyok. Ez részben a betegség miatt van így. - Viszont igazán felkérhetnél táncolni - orrom összehúzódik az apró fintortól, amit vágok majd mikor Harry elneveti magát én is elmosolyodok. Felkel a székéből, kissé meghajol és úgy nyújtja felém a kezét. Tenyerem belecsúsztatom az övébe és engedem, hogy a táncoló emberek közé vezessen. Keze derekamon van, az enyém pedig a tarkójánál kulcsolódik össze. Tipikus dülöngélős táncnak nevezet akármit csinál mindenki, ami igazából a beszélgetésre alkalmas csak.
- Bele gondoltál már - gondolkozik el egy pillanatra. - Hogy, amikor a mi gyerekünknek mondjuk húsz évesen lesz az esküvője, akkor te csak negyven kettő éves lennél, de én már hatvan? - nem is a kérdésének tartalma az amitől lesápadva pillantok rá.
- Mi?
- Igen, ilyenkor eléggé meglátszik a kor - fintorodik el kissé szomorúan. Félre értette ledöbbenésem okát.
- Úgy érted, hogy két éven belül szeretnél gyereket? - nézek rá felvont szemöldökkel.
- Negyven éves leszek Kicsilány - fintora ismét megmutatkozik.
- Azt hittem nem zavar ez a kor különbség - mosolyogva hajolok hozzá közelebb.
- A gyerek vállalás kérdésnél talán még is zavar - gondolkozik el, majd bólogat erőteljesen. Amíg én korainak találom a gyerek vállalást, addig ő már későinek.
- Mi van, ha én még nem akarok? - ráncolom össze a szemöldököm. Pár pillanatra lemerevedik, nem is szól semmit. Már egy ideje tudom, hogy mennyire szeretne gyereket, de sose akart olyan nőtől, aki mellett nem maradt volna ott boldogan. Arc kifejezése láttán már elmosolyodom, nem bírtam több ideig kínozni.
- Nem? - szólal meg végül.
- Nem mondtam, hogy nem. Csak mi lenne ha a válaszom nem lenne - mosolyodok el. - De örömmel mondok erre is igent - hajolok közel hozzá és húzom magamhoz egy rövid csókra. Megkönnyebbülten nevet fel és von magához közelebb, egy hosszú csók idejéig. Mikor elválunk Zaynt látom meg közeledni.
- Lekérhetem a másik lányomat is? - tartja felém a kezét, de Harry szemeibe néz.
- Nem tudom, lehet nem adom - mosolyogva tettet gondolkodást Harry végül nevetve engedi el a derekam és ad arcomra még egy puszit. Zaynnel arrébb megyünk és még látom, hogy Harryre anyu csap le.
- Boldog vagy? - kérdi lágyan Zayn. Neki egyik keze van csak a derekamon, a másik a kezemet fogja, nem olyan messze kinyújtva a testünktől.
- Igen, nagyon - bólogatok, mosollyal az ajkaimon. - Azt hiszem nekem nem kell feltennem ugyan ezt a kérdést - vonom fel szemöldököm játékosan. Tudom, hogy anyunak és Zaynnek van egy bizonyos múltjuk és hány éve szeretnének együtt lenni. Elneveti magát és megrázza a fejét.
- Komolyan Mazsola. Jó neked Harry mellett? - komolyodik el, de egy halvány mosoly az arcán marad.
- Tudom, hogy álltok hozzánk - sóhajtok fel. - De szeretem őt. És boldog vagyok mellette. Nála nem zavar a korkülönbség. - Most először mondtam ki hangosan, amit már egy jó ideje érzek. Azt, hogy szeretem. És bár nem hangoztattuk még Harryvel ezt, tudom, hogy ő is ezt érzi. Különben nem kérte volna meg a kezem, vagy vetette volna fel a gyerekvállalás ötletet.
- Örülök, hogy boldog vagy - nyom egy puszit a homlokomra. - Beszéltetek már a kezelésről?
- Nem, még nem - sóhajtok elnézek Harry felé. Anyuval táncol és beszélgetnek, jó kedvűek. Régen is elég jóba voltak, neki szerencséje van az anyóssal. Kivéve az elején, amikor anyu minden pillanatban gyilkos pillantásokkal illette. - Este fogom mondani neki. A betegséget tudja. Meglepően tájékozott volt.
- Van néhány dolog, amiről nem tudtunk - bólogat elgondolkodva. Ő is arra gondolt, amikor meglátogatott többször a kórházban.
Zaynnel még pár percig táncoltunk, majd én visszaültem az asztalunkhoz. Aaron végig Gracie mellett volt. Barátnőmnek nem volt túl sok kedve terhesen táncolni. Aaronnal beszélgettem, Gracie nem is igazán foglalkozott velünk elvolt magába.
- Aaron - ragadja meg öcsém karját barátnőm. Kidülledt szemekkel fogja másik kezével a hasát.
- Mi a baj? - fordul felé azonnal Aaron.
- Szülök - nyögi ki végül Gracie.
- Mi? - makog Aaron.
- Még van egy hónap nem? - ráncolom a szemöldököm, de érzem, hogy a pulzusom nekem is növekszik.
- Az én hasamba van a gyerek vagy a tiédbe? - förmed rám, utalva arra, hogy fogjam be, mert ő érzi mi is történik. Nem is mondok semmit, csak segítek Aaronnak eltámogatni Graciet a kocsijáig.
- Mi történt? - kérdi anyu, mikor az asztalukhoz megyek, ahol mindenki ül.
- Ha minden igaz, Gracie szül - mondatom felénél Sophiara és Liamre nézek. Sophia azonnal felpattan és Liammel a nyomába indulnak a kocsihoz, ahonnan a kórházba mennek. Leülök Liam helyére Harry mellé és mélyet sóhajtok. Sora is megjelenik, mellette a mosolygó Alekkel. Elég csupán egy pillantást váltanunk húgommal, hogy tudjam minden rendben van köztük.
- Gracie? - kérdezi Alek, amikor feltűnik neki, hogy négy ember eltűnt.
- Szül - válaszol Niall, magához véve egy süteményt. Néhányan izgatottan fészkelődnek, de még sem léphetünk le az esküvőről. Ezután szétszóródik mindenki, én Harryvel vagyok többnyire.
Késő este volt már mikor Aaron küldött egy képet, amin az unokaöcsém van. Noah Malik. Megmelengeti a szívem, hogy a Malik nevet adta a gyereknek, nem régiben lett elintézve az is, hogy a testvéreimnek is ez legyen a vezetéknevük. Zayn reagálását már nem láthattam, mivel az üzenetet akkor kaptam meg, mikor mi Harryvel visszavonulót fújtunk és felmentünk egy szobába. Hajnali egy körül lehetett, így még folyt javába a lakodalom lent.
Az ágyon ülök törökülésbe, Harryt várom, aki még a fürdőszobába van. Csak egy bokszer van rajta, mikor kilép, vizes hajába beletúr.
- Harry - mondom halkan és arrébb csúszok az ágyon jelezve, hogy üljön mellém. Homlokát ráncolva néz rám és foglal helyet mellettem.
- Mi az Kicsilány? - kulcsolja össze kezeinket.
- Beszélnünk kéne valamiről - sóhajtok fel, szemeibe nem nézek bele, helyette összekulcsolt kezeinket nézem.
- Mi történt?
- Van az a betegségem - kezdek bele halkan és egy pillanatra felnézek az arcába. - Lenne egy kezelés. Ami talán megállítja véglegesen ezt. Nem biztos, hogy így lesz, 50-50 esély van rá. Németországban. - Hadarom el végül.
- Elmész? - kérdi halkan.
- Igen - bólogatok, szemeibe még mindig nem néztem fel. Egyik kezét arcomra simítja, amire már felnézek zöld szemeibe.
- Remélem tisztába vagy vele, hogy megyek veled - ereszt meg egy halvány erőltetett mosolyt.
- Nem jössz Harry - rázom a fejemet határozottan. - Nem szeretném ha jönnél - teszem hozzá suttogva. Arcáról eltűnik az a halványka mosoly is és homlok ráncolva néz rám.
- Miért?
- Csak, nem szeretném. Fogadd ezt el - sóhajtok ismét elnézve szemeiből. Keze már nincs arcomon, de másik kezével az enyémet ugyanúgy tartja.
- Veled megyek - jelenti ki határozottan.
- Nem jössz - rázom meg a fejem és felkelek. Az ablak elé sétálok és onnan nézek le a még udvaron mulatókra. Megérzem Harryt a hátam mögött és kezei is hamar közre ölelik derekamat. Nyakamba nyom egy hosszas puszit.
- Szeretlek, ezért veled megyek - suttogja fülembe és fülem mögé is nyom az apró puszit.
- Pont, amiért szeretsz, ezért ne gyere - fordulok meg kezei között.
- Nem értelek Kicsilány.
- Harry - sóhajtok fel. - Ha nem sikerül a kezelés, te azt is végig néznéd. Ahogyan már nem emlékszem a családomra, barátaimra, Rád. Semmire sem. Nem akarom, hogy ott legyél, az orvosok majd értesítik a családom ha nem sikerülne a kezelés és haza hozatnának.
- Davina, megkértem a kezed. Nem viccből tettem - Harry hangja sokkal határozottabb, mint eddig volt. - Veled leszek, mindig. Akármi történjék.
- Annyira nyálas vagy - kuncogom el magam, ezzel pedig fel is adtam a harcomat vele.
- Ez így van rendbe. Én vagyok a nyálas, te a flegma - varázsol arcára egy nagy vigyort, én pedig felvont szemöldökkel nézek rá.
- Flegma? - játszok sértődöttet, de ő átlát rajtam és nevetve húz magához egy csókra.

19.rész - Örömteli Szenvedés

Gracie Payne

A pultnál ülök és iszom a kávémat. Csak magam elé bámulok, már percek óta. Davi dolgozik így nem kell félnem, hogy letámad a kérdéseivel. A ház félhomályba van, nincs felkapcsolva egy villany se, csak a nagy ablakunkon süt be az a kevéske nap, amit nem takar a sötét felhő, ami az égen van. Mélyet sóhajtok, össze kell szednem magam. Háromnegyed órán belül Ninához kell mennem, segíteni anyunak. Nina esküvőjét szervezik, a ruhákba anyu segít természetesen. Nekem pedig ott kell lennem, mint koszorúslány nekem is lesz ruhám. Ezek már az utolsó simítások, csupán ez maradt az elintézni valók között.
Felkelek, kávés bögrémet ott hagyom a pulton. Szobámba csoszogok, előveszek egy bő pólót és egy farmert. Kicsit sem a megszokott ruhám az. Balerina cipőt veszek fel, nincs kedvem a magassarkúhoz. A lakást gondosan bezárom majd elindulok Nináékhoz. Csak remélni tudom, hogy nem találom ott Aaront. Bár, beszélnünk kellene, de úgy érzem nincs energiám hozzá.
Miután a fél várost már keresztül sétáltam, fogtam egy taxit, ami elvitt a külvárosi utcába, ahol Nináék élnek.
- Szia Gracie - köszön mosolyogva a ház előtt cigiző Zayn.
- Szia - köszönök vissza mosolyt erőltetve magamra. Nem kérdezett semmit, az évek alatt megismert, ha van valami bajom jobb nem kérdezni. Úgy sem beszélek róla.
- Csak, hogy itt vagy - szólal meg Nina mosolyogva, mikor a nappali ajtaján belépek. Rám kapják a tekintetüket, mind akik ott tartózkodnak. Persze, hogy Aaron is itt van.
- Bocs a késésért - varázsolok magamra egy hihető mosolyt. Anyu gyorsan lemért rajtam, mindent amit kellett a ruhához, látta, hogy nincs kedvem most ehhez. Ninával mentünk a konyhába, ahol elvettem egy puncs szeletet. Imádom, hogy náluk mindig van valami sütemény.
- Hogy viseled? - kérdi mosolyogva.
- Egész jól - próbálok nem úgy mosolyogni, hogy az fintorba menjen át. De úgy látszik nem sikerült eléggé jól.
- Figyelj Kicsim - kezét karomra helyezi. - Tudom, hogy nehéz Aaronnal. Olyan, mint az apja - emeli égnek tekintetét. - Én is rengeteg mindenen mentem keresztül Zaynnel. De hidd el a végén megéri.
- Köszönöm - sóhajtok fel, halvány mosollyal ajkaimon, ami őszinte volt.Elnéz vállam felett, elmosolyodik és kikerülve engem megy ki. Megfordulok, hogy mégis mit nézhetett. Aaron áll összefont karokkal.
- Szóval nem vetetted el - hangja meglepően lágy, ahhoz képest, hogy arcáról idegességet olvastam le.
- Nem - csúsztatom egyik kezemet gömbölyödő hasamra.
- Örülök - bólint egyet kimérten. Távolságtartó, amin nem lepődök meg. Megfordulok és egy teához keresek bögrét, amit egyszerűen megtalálok miután elég jól ismerem már a házat. - Figyelj - szólal meg nagyot sóhajtva és hallom közeledő lépteit. - Sajnálom. De neked is muszáj megértened engem. Ebbe nekem is van beleszólásom hiába vagyunk fiatalok. Anyu is Davit körülbelül ennyi idősen szülte. - felnézek a már mellettem álló Aaronra. Látom, ahogy keze megindul karom felé, de végül meggondolja magát és vissza ereszti maga mellé a kezét.
- Tudom - sütöm le szemeim. - De nem tudom mit kéne tennem Aaron. Rájöttem mekkora hiba lenne elvetetni. - valóban nem tudom mit kéne tennem. Nekem így már kevés esély van, hogy megmarad a kávézóba a munkám, ha még is akkor se mehetnék el hiszen vigyáznom kell a kicsire. Aaronnak még nincs munkája, hiszen a gimit is csak kb. fél éve járta ki. Valljuk be ezek nem túl jó kilátások. Habár én anyu cégénél még kapnék munkát ismét ott van az, hogy a gyerekkel kell lennem. És nem akarok anyuékon élősködni vagy Nináékon.
- Zayn felajánlott egy állást - mondja ki gyorsan, mintha csak olvasna a gondolataimba. Felkapom rá a fejem, mire halvány mosollyal néz rám. - Egy ismerőse irodájába keresnek asszisztenst, nem a legjobb hosszú távra, de kezdetnek elmegy - von vállat.
- Ez..csodás - mondom bólogatva. Nem igazán találom a szavakat. Egy probléma kipipálva.
- Aztán meg ott van a lakásotok. - lép közelebb felém. - A nővéremet eljegyezte Harry szóval biztosan összeköltöznek majd. Az a lakás is jó lenne kezdetnek.
- Igen, ez így van - mondom mosolyogva. Talán rendeződnek a dolgok?
- Megoldanánk mindent - megfogja kezeim és felhúzza őket arcához, hogy puszit adjon kézfejeimre.
- Aaron - kezdem halkan, komoly hangnembe. - Kisfiú lesz - suttogom mosollyal ajkaimon. Ő is elmosolyodik, majd egyik kezét hasamra teszi. Másik kezével arcomhoz nyúl és óvatosan közeledik. Mint, aki attól fél, hogy bármelyik pillanatba meggondolnám magam és eltolnám magamtól. Helyette inkább kezem felvezetem nyakához és beletúrok a hajába, úgy húzom magamhoz, hogy végre megcsókoljon.

Soraya Malik

El kell mondanom Aleknak. Már a terhességem végén járok, elvileg 2 hét és szülök. Pár hónapja mióta beszéltem Billel, volt egy pillanat amikor majdnem elmondtam Aleknak, de végül még sem. Bill azóta elkísért egy, ismétlem egy darab ultrahangos vizsgálatra, de ennyi. Tudja, hogy körülbelül mikor szülök, így nem beszélünk feleslegesen.

~ Hónapokkal ezelőtt ~

- Szervusz Bill.
- Soraya - nagy szemekkel nézte a már igen kerekedő hasam.
- Azt hiszem beszélnünk kell. - köszörülöm meg a torkom.
- Igen, szerintem is - bólogat kissé sokkosan. Megállok előtte, de nem szólok semmit. Nem tudom, hogy kezdjek bele. - Tőlem van? - kérdez rá kerek-perec.
- Igen - sóhajtok fel.
- Biztosan? - miután felvont szemöldökkel néztem rá, elvörösödve javított mondatán. - Úgy értem, férjhez mentél. Nem kizárt, hogy tőle legyen.
- Akkor nem igazán volt közöttünk olyan kapcsolat - rázom a fejemet. Alekkel akkor többet veszekedtünk ezért is mentem el pár modellel bulizni, ahol sokat ittunk és összeakadtam Billel.
- Tehát biztos - fújja ki a levegőt hangosan és néz el más fele. Az ajtó nyílt és bejött egy vevő, aki pár percen belül már ott is volt, hogy kifizesse a könyvet. Bill már a pultról belülről állt és támaszkodott meg karjain, ahogy előrébb dőlt.
- Nem értem miért jöttél ide. Mindene meglesz a gyereknek a férjed mellett - rázza meg a fejét. Arcán valóban értetlenség tükröződött.
- Csak azt akartam, hogy tudd. Aleknek is elfogom mondani. Nem akarom, hogy később derüljön ez ki. - rázom meg a fejem. Nem egy olyan történetet olvastam már, ahol a gyerek kamaszkorában, esetleg később tudja meg, hogy más az apja és emiatt utálja az anyját, ahogyan az átvert férfi is.
- Sora én nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.
- Tessék? - kérdezek vissza döbbenten. Persze, nem gondoltam, hogy együtt neveljük fel, ez teljesen kizárt. De legalább, hogy hetente esetleg havonta látogassa a kicsit, gondoltam ennyit szeretne majd. Hogy részese legyen az életének.
- Nem akarom a gyereket. Ha más lenne a helyzet, talán igen - utal arra, hogy ha nem lenne Alek.. - de így nem.
- Azt gondoltam az életében része akarnál lenni.
- Nem - fejét rázva néz rám.
- Nos - veszek egy mély levegőt. - azért itt hagyom a telefon számom. Ha meg gondolnád magad. - Fogok egy lapot és egy tollat, és leírom a telefonszámom. Ezután távozok.

~ Most ~ 

Továbbra sem gondolta meg magát, miután látta az ultrahangot azután sem. Egyszerűen nem foglalkoztatta a dolog, hogy lesz egy gyereke. De őszintén szólva nem bánom. Alek miatt.
Mélyet sóhajtok, amikor hallom az ajtó nyitódását majd csukódását. Alek megjött. Muszáj vele beszélnem.
- Hogy van az én gyönyörű feleségem? - lép elém Alek kezeit derekamra téve. Elmosolyodom és magamhoz húzom egy csókra.
- Szeretnék veled valamiről beszélni - váltok azonnal komolyabb hangnemre. A nappaliba megyünk, ahol leülünk a kanapéra. Nincs sok időm, nem sokára indulunk Nina és Zayn esküvőjére.
- Mi történt Sora? - fogja meg a kezem.
- Alek tudnod kell, hogy szeretlek mindennél jobban és már bánok mindent. - kezdek bele, mire érzem, hogy már nem fogja a kezem olyan erősséggel. - Nem te vagy a gyerek apja - hajtom le a fejem. Elereszti kezem és felkel a kanapéról. Idegesen megy az ablakhoz, ahol kifelé néz és meg dörzsöli arcát.
- Találkozunk az esküvőn - jelenti ki és az ajtó felé indul.
- Alek - kapok gyorsan karja után, hangom elcsuklik.
- Adj időt, Sora - rám se nézve kapja ki karját a kezemből és elmegy.

18.rész - Őszinteség

Davina Carter

- Jó reggelt Szépségem - köszön reggel Harry, amikor lemegyek a háza lépcsőjén, be a konyhába csupán az egyik ingébe és egy rövid nadrágba. Még mindig nehéz megszokni az ő hatalmas házát a saját kis lakásunk mellett. Bár, anyu mindig nagy házakat nézett ki, akárhányszor költöztünk, de már egészen megszoktam a Gracievel való kis lakásunk.
- Szia - köszönök vissza halkan, halvány mosollyal ajkaimon. - Felébreszthettél volna, nyugodtan - hajolok hozzá egy puszira. Lassan dél lesz, kissé sokáig aludtam.
- Inkább hagytalak. Az éjszaka után - ajkai kaján mosolyra húzódnak, én pedig kihívóan nézek rá. Sose voltam az a könnyen zavarba ejthető lány.
Tegnap este Harry pár barátjával találkoztunk, és ők ismerkedés gyanánt kissé sok bort nyomtak a kezembe folyton.

~ Tegnap este ~

- Elkészültem, mehetünk - állok meg Harry előtt végig simítva baba rózsaszín ingemen, amihez egy farmert húztam fel, szokásos converse cipőmmel.
- Utoljára négy éves korodba láttalak rózsaszínbe - kuncog rajtam Harry.
- Mert utoljára, akkor láttál - adok egy puszit az arcára, amihez pipiskednem kellett. Mosolya halványodik, különös dolgot látok meg szemeiben. Nem tudom biztosra mi is az, amit láttam. - Vagy nem? - vonom fel szemöldököm, ő pedig csak a homlokomra ad egy puszit.
- Nem, tényleg nem. De ez egy másik beszélgetés lesz Kicsilány.
- Nem úszod meg, ugye tudod? - megyek ki előtte az ajtón, amit kinyitott nekem.
- Tudom - kuncog mögöttem, míg én bezárom, Gracie ismét bent van Sophiánál és besegít. - De azt hiszem neked is lenne miről beszámolni, ha már a múltról beszélünk. Nem igaz? - jelentőség teljesen néz szemeimbe, amíg a liftre várunk, amit végre valahára megjavítottak.
- Nem tudom miről beszélsz - kapom el a fejemet róla. A lift ajtó éppen nyílik, nekem kapóra jön, de még így sem eléggé a menekülésre.
- De, tudod - sóhajt, majd egyik kezét a derekamra vezeti. - Ne hidd, hogy véletlen használom kevesebbszer a motort.
- Ha tudod, hát miért kérdezel róla? - előre nézek, feszült test tartásomon érezhette, hogy nem szívesen vitatkozom vele, főleg nem erről.
- Tőled akarom hallani - motyogja. Kilépünk a liftből és a bejárati ajtón is, így megcsap a kellemet tavaszi szellő.
- Nem értem miért. - Továbbra is előre nézek, még véletlen se nézek szemeibe.
- Számomra ez fontos.
- Ha tudsz róla, nem mindegy? - köpöm felé a szavakat halkan, idegességem kezd egyre nagyobb lenni.
- Kicsilány - szól sóhajtva utánam mikor jobban szedtem a lábaim a parkoló felé, ahol Harry megtudott állni. - Davi - szól ismét, én pedig kénytelen vagyok lassítani, ahogy az autóhoz közelebb kerülök. Kinyitja azt én pedig már nyitnám ki a kocsi ajtaját. - Davina - ránt vissza karomnál fogva. A kocsinak támaszkodom, ő szorosan előttem áll, még is teret adva. Felnézek szemeibe, de dühöm, még érzékelhető.
- Fejezzük ezt be - simít egy tincset a fülem mögé. - Este mindent megbeszélünk. De mindent! Nem véletlenül mutatlak most be a barátaimnak. Komolyan és hosszútávra gondolkozok veled. Velünk. - utolsó szavát már suttogja, én pedig meglágyulok.
- Ne haragudj - sütöm le szemeim. - És valóban, este muszáj beszélnünk, de nem csupán a múltról. Valamit el kell majd mondanom.
- Micsodát? - kérdi, én pedig felnézek szemeibe. - Terhes vagy? - kissé sokkosan kérdezi, de szemeiben csillogást látok.
- Nem - nevetek fel, kezeimet nyaka köré kulcsolom. - De aranyos ez az öröm a szemeidben.
- Ami késik, nem múlik - suttogja ajkaimra. - Menjünk, mielőtt elkésnénk ennél is jobban.
  Harrynek egy gimis barátjával volt szerencsém találkozni, annak feleségével továbbá két másik férfival. Mind a harmincas éveikben voltak, így kissé kellemetlenül éreztem magam, mint 20 éves lány. Miután a nő elővett egy üveg száraz fehér bort, már oldottabb volt a hangulat, felőlem legalább is. Harry nem ivott, hiszen még vezetnie kellett.
- Na, és mond csak Davi nem unod ezt a vén rókát? - kérdi az egyik férfi, akinek a felesége is jelen volt. Rick volt a neve a férfinek.
- Gyerekesebb, mint gondolnád - kuncogok, mire Harry felvont szemöldökkel, mosollyal ajkán néz rám.
- Ohh, azt sejtettem - kuncog Rick felesége. Továbbra is beszélgetésben voltam velük, de tíz óra múltán úgy döntöttünk mi elindulunk haza. Illetve Harryhez. Nehéz beszélgetésnek állunk még elébe. Harrynél a kanapéra ültünk, én egy vékony pléddel betakaróztam. Forró tea volt a narancssárga bögrémbe, ami jól esett, miután Harrynek elmeséltem a baleset történetét. Amin meglepődtem, hogy nem sírtam.
- Nos? - nézek rá kifújva a levegőt.
- Tudtam, hogy volt baleseted. Nina Niallt hívta, amikor segítséget kért tőle, hogy bevigye a kórházba, mivel nem volt olyan állapotba, hogy vezetni tudjon. A fiúkkal aznap együtt voltunk egy interjún így este is együtt voltunk, amikor Nina hívta Niallt. Elmondta mi történt, Zaynnel azonnal elakartunk menni de nem hagyta. De nem bírtam ki, így pár nap után bementem. Látni, hogy milyen állapotba feküdtél ott - fintorogva néz el másfele. - Többször bementem, és nem egyszer össze is futottam Soraval. Később láttalak egy rendezvényen is, gyönyörű voltál. Elsőnek nem voltam biztos benne, hogy te vagy az annyira boldog voltál, amit a baleset után lehetetlennek találtam.
- Amikor először láttalak, a motorral.. - kezdem elgondolkodva a hallottak után.
- Nem az volt az első újra találkozás - nyom egy puszit kézfejemre.
- Nem emlékszem, hogy előtte lett volna még - motyogom lesütött szemekkel. Egyre biztosabb vagyok, hogy el kell mennem a kezelésre.
- Amire emlékezhettél az csak annyi, hogy a kávézóban voltam bent párszor. Amikor elsőnek voltam bent a baleset után és megláttalak, megijedtem. Nem is mentem oda sokáig csak pár hónapja. - göndör hajammal játszadozik, miközben beszél. Már észrevettem, ha komolyabban beszélgetünk, mindig valami mással ügyködik, általában a telefonját forgatja kezei között. Hozzá hajolok, hogy megcsókoljam. Az este nem beszéltünk többet ezekről, helyette a szobájába voltunk, ahol máson ügyködtünk.. 

~ Jelen ~ 

Az este nem mertem elmondani neki a kezelést. Túl sok volt így is már azok is, amiket beszéltünk.

- Kicsilány - teszi le elém a zöld teámat, amit minden reggel iszok. - Délután anyu és a nővéremék idejönnek.
- Gemma? - csillannak fel szemeim. Kicsi koromba imádtam vele lenni, ami belegondolva nem csoda, hiszen Harryvel is szerettem játszani. Érdekes, hogy amíg Gemmára emlékszem Harryre a gyerekkoromból már kevésbé.
- Igen - mosolyodik el. - És a fiúk. - motyogja halkabban, szemeiben kisebb aggódást vélek felfedezni. Tudom is, hogy miért.
- Hány éves a fiúk?
- Annyi, mint te. - Tehát jól gondoltam miért aggódik.
- Nem kell félned attól, hogy megtetszene - simítom kezemet arcára.
- Tehát, itt maradnál, hogy bemutassalak? - csillannak fel zöld szemei.
- Azt hiszem, annyira nem kell bemutatni - kuncogok halkan, de ő csak szemeit forgatja.
- Úgy értem, mint jegyesemet - a levegő benn akad, mikor értelmezem mit is mondott ki az imént. Szemeim elkerekednek, neki ajkain pedig egy magabiztos mosoly jelenik meg.
- Jegyesed? - suttogom remegő hangon.
- Lehetséges, hogy így legyen? - arcán lévő kezemet összefűzi az ő nagy kezével. Zsebéből előhúz egy gyűrűt, amitől eláll a szavam is. Fél év után megkéri a kezem úgy, hogy még csupán öt hónapja vagyunk együtt.
- Igen, persze - mosolyodok el, de a sokk hatása még bennem van. Ujjamra ráhúzza a gyűrűt, ami idegenként hat, hiszen szinte sose hordtam gyűrűt. Főleg nem jegygyűrűt.
Elkészítettem egy laza ebédet, míg Harry normálisan lakatóvá varázsolta a már kissé rendetlen házat. Sokat gondolkodtam, ami a déli felébredésem után történt. Álmomba nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, aki megkéri majd a kezem, ha még is azt jó pár évvel későbbre gondoltam. Amikor pár hónapja azt mondtam Sorának, hogy arra a fiúra várok, aki úgy néz rám, mint anyura Zayn, vagy mint rá Alek, álmomba se gondoltam, hogy Harry lesz az. Eddig se zavart a 18 év korkülönbség, ezután végképp nem fog. Mások irtózatosan soknak gondolnák, de én nem.
Csengetés nélkül, toppant be az ajtón Gemma. Épp úgy néz ki, mint régen. Csupán festett szőke haja, már szőkés barna lett. Mögötte egy fiú lépett be, mintha csak Harry fiatal változata lett volna. Majd Anne is megjelent, Harry édesanyja.
- Miért is nem lepődök meg, hogy ismét elfelejted használni a csengőt - sóhajt mosollyal ajkain Harry, amikor elindul feléjük. Gemmát szoros ölelésben részesíti, ahogy Anne-t is. A fiúval férfias ölelésbe fogták egymást, Harry megpaskolta a srác hátát. Kezét vállán hagyja, ahogy elengedi és végig néz rajtuk. Én is eközben leteszem a törlő ruhát, és közelebb megyek kissé. Harry azonnal keresni kezd szemeivel, majd mikor megtalál int, hogy menjek oda.
- Davina, ugye? - kérdi Gemma hatalmas mosollyal arcán.
- Igen - viszonozva a mosolyát bólogatok. Azonnal magához húz és szoros ölelésben részesít.
- Hogy megnőttél - néz rajtam végig, mikor elenged, de karjaimat nem ereszti.
- Eltelt azóta pár év, hogy utoljára találkoztunk - mosolygok, mikor eszembe jut, hogy tíz éves koromba egyszer meglátogatta anyut.
- Nos, igen - mondja Gemma. - És mi szél hozott az én kibírhatatlan testvéremhez? - Ezek szerint Harry nem avatta be őket, hogy együtt vagyunk. A mellettem álló férfi megköszörüli a torkát és kezét derekamra helyezi.
- Davina a jegyesem - mondja büszkén, de szemeiben látom, hogy fél mit szól a családja. Ami érthető, az én családom reagálását tekintve.
- Micsoda? - szólal meg Anne elkerekedett szemekkel. - De hát, Davi húsz éves, nem?
- De igen - motyogom halkan, még is jól hallhatóan.
- Nina ehhez mit szólt? - ráncolja homlokát Gemma.
- Elsőnek senki sem díjazta, csak a húgom állt mellettünk. Azóta beletörődtek - halvány mosolyt eresztek meg felé.
- Azóta? Miért, mióta tart ez?
- Fél éve - mondja Harry.
- Nos - kezdi Anne. - Ha fél évet kibírtál a fiam mellett, akkor nekem nincs beleszólásom. Ha nem is akarnám ezt, akkor is megtörténne - mosolyog halványan rám, majd Harryre.
- De ugye, nincs olyan opció, hogy nem akarod? - kérdi félve Harry.
- A boldogságod az első - simítja kezét, Harryére. - Viszont szégyen, hogy ennyi idő után mutatod be. Anne és Gemma is végtelenül kedves. Gemma férje, éppen nem ért rá ezért sem jött ma ő. Míg Gemma nyitott volt mindig is, amit Annetől örökölt illetve tanult, addig a fia Dominic már sokkal kevésbé volt az. Alig szólalt meg, de tekintetét éreztem magamon és nem egyszer akadt össze a tekintetünk. Azt nem tudom, hogy ő erről mit gondolt, de én csupán elemezni próbáltam. Ha már a közeli család tagja, ezért úgy gondoltam valamennyire megkéne ismernem. Bár Aaron fiatalabb nála ő még is sokkal magabiztosabb és többet is beszél mindig, mint Dominic.
A konyhába mentem, hogy vigyek ki Harrynek és Gemmának bort, amikor Dominic megjelent az ajtóba.
- Hogy van gusztusod hozzá? - összefont karokkal dől neki az ajtófélfának.
- Tessék?
- Gusztusod. Harryhez - úgy mondja mindezt, mintha elsőre se értettem volna. Csupán nem értettem miért kérdezi. Na, meg persze lehetőséget adtam neki, hogy még meggondolja magát.
- Továbbra sem értelek - fordulok vissza az üveg borhoz, amihez még kerestem a poharakat.
- Öreg. Te pedig fiatal és gyönyörű lány vagy, akiért döglenek a korunkbeli fiúk - szóval innen fúj a szél.
- Tudod, nem mindenki szereti az éretlen és céltalan kisfiúkat - nézek rá egy pillanatra. Ismét megállapítottam magamba, hogy iszonyatosan hasonlít Harry fiatalabb változatára. Mondatom után elneveti magát.
- Értelek - bólogat megértően. - De azért egy próbát megér - von vállat. - Ha esetleg szükséged van egy éretlenebb fiúra, megtalálsz.
- Köszönöm, inkább nem élek a lehetőséggel úgy.. - tettetek gondolkodást. - Soha. - Ezzel pedig ott hagytam őt. Harry épp leült a kanapéra, elégedett mosollyal az arcán. Ismerve őt, hallgatózott. Leteszem a két talpas poharat az asztalon elhelyezett poháralátétre és az üveg bort is.
- Köszönöm szerelmem - ad egy puszit arcomra Harry. Fura volt a becenév tőle, de jól esett.
Ezután Dominickal nem beszéltünk, ő inkább csendben figyelt minket. Mikor távoztak Anne szorosan megölelgetett és sok boldogságot kívánt. Azt hiszem megkedvelt.
- Tudod hallgatózni rossz dolog - kuncogva ülök bele Harry ölébe, amikor már csak ketten ülünk a kanapén.
- Annyira szeretlek - húz magához egy hosszú csókra.