Davina Carter
- Jó reggelt Szépségem - köszön reggel Harry, amikor
lemegyek a háza lépcsőjén, be a konyhába csupán az egyik ingébe és egy rövid
nadrágba. Még mindig nehéz megszokni az ő hatalmas házát a saját kis lakásunk
mellett. Bár, anyu mindig nagy házakat nézett ki, akárhányszor költöztünk, de
már egészen megszoktam a Gracievel való kis lakásunk.
- Szia - köszönök vissza halkan, halvány mosollyal ajkaimon. - Felébreszthettél volna, nyugodtan - hajolok hozzá egy puszira. Lassan dél lesz, kissé sokáig aludtam.
- Inkább hagytalak. Az éjszaka után - ajkai kaján mosolyra húzódnak, én pedig kihívóan nézek rá. Sose voltam az a könnyen zavarba ejthető lány.
Tegnap este Harry pár barátjával találkoztunk, és ők ismerkedés gyanánt kissé sok bort nyomtak a kezembe folyton.
- Szia - köszönök vissza halkan, halvány mosollyal ajkaimon. - Felébreszthettél volna, nyugodtan - hajolok hozzá egy puszira. Lassan dél lesz, kissé sokáig aludtam.
- Inkább hagytalak. Az éjszaka után - ajkai kaján mosolyra húzódnak, én pedig kihívóan nézek rá. Sose voltam az a könnyen zavarba ejthető lány.
Tegnap este Harry pár barátjával találkoztunk, és ők ismerkedés gyanánt kissé sok bort nyomtak a kezembe folyton.
~ Tegnap este ~
- Elkészültem, mehetünk - állok meg Harry előtt végig
simítva baba rózsaszín ingemen, amihez egy farmert húztam fel, szokásos
converse cipőmmel.
- Utoljára négy éves korodba láttalak rózsaszínbe - kuncog rajtam Harry.
- Mert utoljára, akkor láttál - adok egy puszit az arcára, amihez pipiskednem kellett. Mosolya halványodik, különös dolgot látok meg szemeiben. Nem tudom biztosra mi is az, amit láttam. - Vagy nem? - vonom fel szemöldököm, ő pedig csak a homlokomra ad egy puszit.
- Nem, tényleg nem. De ez egy másik beszélgetés lesz Kicsilány.
- Nem úszod meg, ugye tudod? - megyek ki előtte az ajtón, amit kinyitott nekem.
- Tudom - kuncog mögöttem, míg én bezárom, Gracie ismét bent van Sophiánál és besegít. - De azt hiszem neked is lenne miről beszámolni, ha már a múltról beszélünk. Nem igaz? - jelentőség teljesen néz szemeimbe, amíg a liftre várunk, amit végre valahára megjavítottak.
- Nem tudom miről beszélsz - kapom el a fejemet róla. A lift ajtó éppen nyílik, nekem kapóra jön, de még így sem eléggé a menekülésre.
- De, tudod - sóhajt, majd egyik kezét a derekamra vezeti. - Ne hidd, hogy véletlen használom kevesebbszer a motort.
- Ha tudod, hát miért kérdezel róla? - előre nézek, feszült test tartásomon érezhette, hogy nem szívesen vitatkozom vele, főleg nem erről.
- Tőled akarom hallani - motyogja. Kilépünk a liftből és a bejárati ajtón is, így megcsap a kellemet tavaszi szellő.
- Nem értem miért. - Továbbra is előre nézek, még véletlen se nézek szemeibe.
- Számomra ez fontos.
- Ha tudsz róla, nem mindegy? - köpöm felé a szavakat halkan, idegességem kezd egyre nagyobb lenni.
- Kicsilány - szól sóhajtva utánam mikor jobban szedtem a lábaim a parkoló felé, ahol Harry megtudott állni. - Davi - szól ismét, én pedig kénytelen vagyok lassítani, ahogy az autóhoz közelebb kerülök. Kinyitja azt én pedig már nyitnám ki a kocsi ajtaját. - Davina - ránt vissza karomnál fogva. A kocsinak támaszkodom, ő szorosan előttem áll, még is teret adva. Felnézek szemeibe, de dühöm, még érzékelhető.
- Fejezzük ezt be - simít egy tincset a fülem mögé. - Este mindent megbeszélünk. De mindent! Nem véletlenül mutatlak most be a barátaimnak. Komolyan és hosszútávra gondolkozok veled. Velünk. - utolsó szavát már suttogja, én pedig meglágyulok.
- Ne haragudj - sütöm le szemeim. - És valóban, este muszáj beszélnünk, de nem csupán a múltról. Valamit el kell majd mondanom.
- Micsodát? - kérdi, én pedig felnézek szemeibe. - Terhes vagy? - kissé sokkosan kérdezi, de szemeiben csillogást látok.
- Nem - nevetek fel, kezeimet nyaka köré kulcsolom. - De aranyos ez az öröm a szemeidben.
- Ami késik, nem múlik - suttogja ajkaimra. - Menjünk, mielőtt elkésnénk ennél is jobban.
Harrynek egy gimis barátjával volt szerencsém találkozni, annak feleségével továbbá két másik férfival. Mind a harmincas éveikben voltak, így kissé kellemetlenül éreztem magam, mint 20 éves lány. Miután a nő elővett egy üveg száraz fehér bort, már oldottabb volt a hangulat, felőlem legalább is. Harry nem ivott, hiszen még vezetnie kellett.
- Na, és mond csak Davi nem unod ezt a vén rókát? - kérdi az egyik férfi, akinek a felesége is jelen volt. Rick volt a neve a férfinek.
- Gyerekesebb, mint gondolnád - kuncogok, mire Harry felvont szemöldökkel, mosollyal ajkán néz rám.
- Ohh, azt sejtettem - kuncog Rick felesége. Továbbra is beszélgetésben voltam velük, de tíz óra múltán úgy döntöttünk mi elindulunk haza. Illetve Harryhez. Nehéz beszélgetésnek állunk még elébe. Harrynél a kanapéra ültünk, én egy vékony pléddel betakaróztam. Forró tea volt a narancssárga bögrémbe, ami jól esett, miután Harrynek elmeséltem a baleset történetét. Amin meglepődtem, hogy nem sírtam.
- Nos? - nézek rá kifújva a levegőt.
- Tudtam, hogy volt baleseted. Nina Niallt hívta, amikor segítséget kért tőle, hogy bevigye a kórházba, mivel nem volt olyan állapotba, hogy vezetni tudjon. A fiúkkal aznap együtt voltunk egy interjún így este is együtt voltunk, amikor Nina hívta Niallt. Elmondta mi történt, Zaynnel azonnal elakartunk menni de nem hagyta. De nem bírtam ki, így pár nap után bementem. Látni, hogy milyen állapotba feküdtél ott - fintorogva néz el másfele. - Többször bementem, és nem egyszer össze is futottam Soraval. Később láttalak egy rendezvényen is, gyönyörű voltál. Elsőnek nem voltam biztos benne, hogy te vagy az annyira boldog voltál, amit a baleset után lehetetlennek találtam.
- Amikor először láttalak, a motorral.. - kezdem elgondolkodva a hallottak után.
- Nem az volt az első újra találkozás - nyom egy puszit kézfejemre.
- Nem emlékszem, hogy előtte lett volna még - motyogom lesütött szemekkel. Egyre biztosabb vagyok, hogy el kell mennem a kezelésre.
- Amire emlékezhettél az csak annyi, hogy a kávézóban voltam bent párszor. Amikor elsőnek voltam bent a baleset után és megláttalak, megijedtem. Nem is mentem oda sokáig csak pár hónapja. - göndör hajammal játszadozik, miközben beszél. Már észrevettem, ha komolyabban beszélgetünk, mindig valami mással ügyködik, általában a telefonját forgatja kezei között. Hozzá hajolok, hogy megcsókoljam. Az este nem beszéltünk többet ezekről, helyette a szobájába voltunk, ahol máson ügyködtünk..
- Utoljára négy éves korodba láttalak rózsaszínbe - kuncog rajtam Harry.
- Mert utoljára, akkor láttál - adok egy puszit az arcára, amihez pipiskednem kellett. Mosolya halványodik, különös dolgot látok meg szemeiben. Nem tudom biztosra mi is az, amit láttam. - Vagy nem? - vonom fel szemöldököm, ő pedig csak a homlokomra ad egy puszit.
- Nem, tényleg nem. De ez egy másik beszélgetés lesz Kicsilány.
- Nem úszod meg, ugye tudod? - megyek ki előtte az ajtón, amit kinyitott nekem.
- Tudom - kuncog mögöttem, míg én bezárom, Gracie ismét bent van Sophiánál és besegít. - De azt hiszem neked is lenne miről beszámolni, ha már a múltról beszélünk. Nem igaz? - jelentőség teljesen néz szemeimbe, amíg a liftre várunk, amit végre valahára megjavítottak.
- Nem tudom miről beszélsz - kapom el a fejemet róla. A lift ajtó éppen nyílik, nekem kapóra jön, de még így sem eléggé a menekülésre.
- De, tudod - sóhajt, majd egyik kezét a derekamra vezeti. - Ne hidd, hogy véletlen használom kevesebbszer a motort.
- Ha tudod, hát miért kérdezel róla? - előre nézek, feszült test tartásomon érezhette, hogy nem szívesen vitatkozom vele, főleg nem erről.
- Tőled akarom hallani - motyogja. Kilépünk a liftből és a bejárati ajtón is, így megcsap a kellemet tavaszi szellő.
- Nem értem miért. - Továbbra is előre nézek, még véletlen se nézek szemeibe.
- Számomra ez fontos.
- Ha tudsz róla, nem mindegy? - köpöm felé a szavakat halkan, idegességem kezd egyre nagyobb lenni.
- Kicsilány - szól sóhajtva utánam mikor jobban szedtem a lábaim a parkoló felé, ahol Harry megtudott állni. - Davi - szól ismét, én pedig kénytelen vagyok lassítani, ahogy az autóhoz közelebb kerülök. Kinyitja azt én pedig már nyitnám ki a kocsi ajtaját. - Davina - ránt vissza karomnál fogva. A kocsinak támaszkodom, ő szorosan előttem áll, még is teret adva. Felnézek szemeibe, de dühöm, még érzékelhető.
- Fejezzük ezt be - simít egy tincset a fülem mögé. - Este mindent megbeszélünk. De mindent! Nem véletlenül mutatlak most be a barátaimnak. Komolyan és hosszútávra gondolkozok veled. Velünk. - utolsó szavát már suttogja, én pedig meglágyulok.
- Ne haragudj - sütöm le szemeim. - És valóban, este muszáj beszélnünk, de nem csupán a múltról. Valamit el kell majd mondanom.
- Micsodát? - kérdi, én pedig felnézek szemeibe. - Terhes vagy? - kissé sokkosan kérdezi, de szemeiben csillogást látok.
- Nem - nevetek fel, kezeimet nyaka köré kulcsolom. - De aranyos ez az öröm a szemeidben.
- Ami késik, nem múlik - suttogja ajkaimra. - Menjünk, mielőtt elkésnénk ennél is jobban.
Harrynek egy gimis barátjával volt szerencsém találkozni, annak feleségével továbbá két másik férfival. Mind a harmincas éveikben voltak, így kissé kellemetlenül éreztem magam, mint 20 éves lány. Miután a nő elővett egy üveg száraz fehér bort, már oldottabb volt a hangulat, felőlem legalább is. Harry nem ivott, hiszen még vezetnie kellett.
- Na, és mond csak Davi nem unod ezt a vén rókát? - kérdi az egyik férfi, akinek a felesége is jelen volt. Rick volt a neve a férfinek.
- Gyerekesebb, mint gondolnád - kuncogok, mire Harry felvont szemöldökkel, mosollyal ajkán néz rám.
- Ohh, azt sejtettem - kuncog Rick felesége. Továbbra is beszélgetésben voltam velük, de tíz óra múltán úgy döntöttünk mi elindulunk haza. Illetve Harryhez. Nehéz beszélgetésnek állunk még elébe. Harrynél a kanapéra ültünk, én egy vékony pléddel betakaróztam. Forró tea volt a narancssárga bögrémbe, ami jól esett, miután Harrynek elmeséltem a baleset történetét. Amin meglepődtem, hogy nem sírtam.
- Nos? - nézek rá kifújva a levegőt.
- Tudtam, hogy volt baleseted. Nina Niallt hívta, amikor segítséget kért tőle, hogy bevigye a kórházba, mivel nem volt olyan állapotba, hogy vezetni tudjon. A fiúkkal aznap együtt voltunk egy interjún így este is együtt voltunk, amikor Nina hívta Niallt. Elmondta mi történt, Zaynnel azonnal elakartunk menni de nem hagyta. De nem bírtam ki, így pár nap után bementem. Látni, hogy milyen állapotba feküdtél ott - fintorogva néz el másfele. - Többször bementem, és nem egyszer össze is futottam Soraval. Később láttalak egy rendezvényen is, gyönyörű voltál. Elsőnek nem voltam biztos benne, hogy te vagy az annyira boldog voltál, amit a baleset után lehetetlennek találtam.
- Amikor először láttalak, a motorral.. - kezdem elgondolkodva a hallottak után.
- Nem az volt az első újra találkozás - nyom egy puszit kézfejemre.
- Nem emlékszem, hogy előtte lett volna még - motyogom lesütött szemekkel. Egyre biztosabb vagyok, hogy el kell mennem a kezelésre.
- Amire emlékezhettél az csak annyi, hogy a kávézóban voltam bent párszor. Amikor elsőnek voltam bent a baleset után és megláttalak, megijedtem. Nem is mentem oda sokáig csak pár hónapja. - göndör hajammal játszadozik, miközben beszél. Már észrevettem, ha komolyabban beszélgetünk, mindig valami mással ügyködik, általában a telefonját forgatja kezei között. Hozzá hajolok, hogy megcsókoljam. Az este nem beszéltünk többet ezekről, helyette a szobájába voltunk, ahol máson ügyködtünk..
~ Jelen ~
Az este nem mertem elmondani neki a kezelést. Túl sok volt így is már azok is, amiket beszéltünk.
- Kicsilány - teszi le elém a zöld teámat, amit minden reggel iszok. - Délután
anyu és a nővéremék idejönnek.
- Gemma? - csillannak fel szemeim. Kicsi koromba imádtam vele lenni, ami belegondolva nem csoda, hiszen Harryvel is szerettem játszani. Érdekes, hogy amíg Gemmára emlékszem Harryre a gyerekkoromból már kevésbé.
- Igen - mosolyodik el. - És a fiúk. - motyogja halkabban, szemeiben kisebb aggódást vélek felfedezni. Tudom is, hogy miért.
- Hány éves a fiúk?
- Annyi, mint te. - Tehát jól gondoltam miért aggódik.
- Nem kell félned attól, hogy megtetszene - simítom kezemet arcára.
- Tehát, itt maradnál, hogy bemutassalak? - csillannak fel zöld szemei.
- Azt hiszem, annyira nem kell bemutatni - kuncogok halkan, de ő csak szemeit forgatja.
- Úgy értem, mint jegyesemet - a levegő benn akad, mikor értelmezem mit is mondott ki az imént. Szemeim elkerekednek, neki ajkain pedig egy magabiztos mosoly jelenik meg.
- Jegyesed? - suttogom remegő hangon.
- Lehetséges, hogy így legyen? - arcán lévő kezemet összefűzi az ő nagy kezével. Zsebéből előhúz egy gyűrűt, amitől eláll a szavam is. Fél év után megkéri a kezem úgy, hogy még csupán öt hónapja vagyunk együtt.
- Igen, persze - mosolyodok el, de a sokk hatása még bennem van. Ujjamra ráhúzza a gyűrűt, ami idegenként hat, hiszen szinte sose hordtam gyűrűt. Főleg nem jegygyűrűt.
Elkészítettem egy laza ebédet, míg Harry normálisan lakatóvá varázsolta a már kissé rendetlen házat. Sokat gondolkodtam, ami a déli felébredésem után történt. Álmomba nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, aki megkéri majd a kezem, ha még is azt jó pár évvel későbbre gondoltam. Amikor pár hónapja azt mondtam Sorának, hogy arra a fiúra várok, aki úgy néz rám, mint anyura Zayn, vagy mint rá Alek, álmomba se gondoltam, hogy Harry lesz az. Eddig se zavart a 18 év korkülönbség, ezután végképp nem fog. Mások irtózatosan soknak gondolnák, de én nem.
Csengetés nélkül, toppant be az ajtón Gemma. Épp úgy néz ki, mint régen. Csupán festett szőke haja, már szőkés barna lett. Mögötte egy fiú lépett be, mintha csak Harry fiatal változata lett volna. Majd Anne is megjelent, Harry édesanyja.
- Miért is nem lepődök meg, hogy ismét elfelejted használni a csengőt - sóhajt mosollyal ajkain Harry, amikor elindul feléjük. Gemmát szoros ölelésben részesíti, ahogy Anne-t is. A fiúval férfias ölelésbe fogták egymást, Harry megpaskolta a srác hátát. Kezét vállán hagyja, ahogy elengedi és végig néz rajtuk. Én is eközben leteszem a törlő ruhát, és közelebb megyek kissé. Harry azonnal keresni kezd szemeivel, majd mikor megtalál int, hogy menjek oda.
- Davina, ugye? - kérdi Gemma hatalmas mosollyal arcán.
- Igen - viszonozva a mosolyát bólogatok. Azonnal magához húz és szoros ölelésben részesít.
- Hogy megnőttél - néz rajtam végig, mikor elenged, de karjaimat nem ereszti.
- Eltelt azóta pár év, hogy utoljára találkoztunk - mosolygok, mikor eszembe jut, hogy tíz éves koromba egyszer meglátogatta anyut.
- Nos, igen - mondja Gemma. - És mi szél hozott az én kibírhatatlan testvéremhez? - Ezek szerint Harry nem avatta be őket, hogy együtt vagyunk. A mellettem álló férfi megköszörüli a torkát és kezét derekamra helyezi.
- Davina a jegyesem - mondja büszkén, de szemeiben látom, hogy fél mit szól a családja. Ami érthető, az én családom reagálását tekintve.
- Micsoda? - szólal meg Anne elkerekedett szemekkel. - De hát, Davi húsz éves, nem?
- De igen - motyogom halkan, még is jól hallhatóan.
- Nina ehhez mit szólt? - ráncolja homlokát Gemma.
- Elsőnek senki sem díjazta, csak a húgom állt mellettünk. Azóta beletörődtek - halvány mosolyt eresztek meg felé.
- Azóta? Miért, mióta tart ez?
- Fél éve - mondja Harry.
- Nos - kezdi Anne. - Ha fél évet kibírtál a fiam mellett, akkor nekem nincs beleszólásom. Ha nem is akarnám ezt, akkor is megtörténne - mosolyog halványan rám, majd Harryre.
- De ugye, nincs olyan opció, hogy nem akarod? - kérdi félve Harry.
- A boldogságod az első - simítja kezét, Harryére. - Viszont szégyen, hogy ennyi idő után mutatod be. Anne és Gemma is végtelenül kedves. Gemma férje, éppen nem ért rá ezért sem jött ma ő. Míg Gemma nyitott volt mindig is, amit Annetől örökölt illetve tanult, addig a fia Dominic már sokkal kevésbé volt az. Alig szólalt meg, de tekintetét éreztem magamon és nem egyszer akadt össze a tekintetünk. Azt nem tudom, hogy ő erről mit gondolt, de én csupán elemezni próbáltam. Ha már a közeli család tagja, ezért úgy gondoltam valamennyire megkéne ismernem. Bár Aaron fiatalabb nála ő még is sokkal magabiztosabb és többet is beszél mindig, mint Dominic.
A konyhába mentem, hogy vigyek ki Harrynek és Gemmának bort, amikor Dominic megjelent az ajtóba.
- Hogy van gusztusod hozzá? - összefont karokkal dől neki az ajtófélfának.
- Tessék?
- Gusztusod. Harryhez - úgy mondja mindezt, mintha elsőre se értettem volna. Csupán nem értettem miért kérdezi. Na, meg persze lehetőséget adtam neki, hogy még meggondolja magát.
- Továbbra sem értelek - fordulok vissza az üveg borhoz, amihez még kerestem a poharakat.
- Öreg. Te pedig fiatal és gyönyörű lány vagy, akiért döglenek a korunkbeli fiúk - szóval innen fúj a szél.
- Tudod, nem mindenki szereti az éretlen és céltalan kisfiúkat - nézek rá egy pillanatra. Ismét megállapítottam magamba, hogy iszonyatosan hasonlít Harry fiatalabb változatára. Mondatom után elneveti magát.
- Értelek - bólogat megértően. - De azért egy próbát megér - von vállat. - Ha esetleg szükséged van egy éretlenebb fiúra, megtalálsz.
- Köszönöm, inkább nem élek a lehetőséggel úgy.. - tettetek gondolkodást. - Soha. - Ezzel pedig ott hagytam őt. Harry épp leült a kanapéra, elégedett mosollyal az arcán. Ismerve őt, hallgatózott. Leteszem a két talpas poharat az asztalon elhelyezett poháralátétre és az üveg bort is.
- Köszönöm szerelmem - ad egy puszit arcomra Harry. Fura volt a becenév tőle, de jól esett.
Ezután Dominickal nem beszéltünk, ő inkább csendben figyelt minket. Mikor távoztak Anne szorosan megölelgetett és sok boldogságot kívánt. Azt hiszem megkedvelt.
- Tudod hallgatózni rossz dolog - kuncogva ülök bele Harry ölébe, amikor már csak ketten ülünk a kanapén.
- Annyira szeretlek - húz magához egy hosszú csókra.
- Gemma? - csillannak fel szemeim. Kicsi koromba imádtam vele lenni, ami belegondolva nem csoda, hiszen Harryvel is szerettem játszani. Érdekes, hogy amíg Gemmára emlékszem Harryre a gyerekkoromból már kevésbé.
- Igen - mosolyodik el. - És a fiúk. - motyogja halkabban, szemeiben kisebb aggódást vélek felfedezni. Tudom is, hogy miért.
- Hány éves a fiúk?
- Annyi, mint te. - Tehát jól gondoltam miért aggódik.
- Nem kell félned attól, hogy megtetszene - simítom kezemet arcára.
- Tehát, itt maradnál, hogy bemutassalak? - csillannak fel zöld szemei.
- Azt hiszem, annyira nem kell bemutatni - kuncogok halkan, de ő csak szemeit forgatja.
- Úgy értem, mint jegyesemet - a levegő benn akad, mikor értelmezem mit is mondott ki az imént. Szemeim elkerekednek, neki ajkain pedig egy magabiztos mosoly jelenik meg.
- Jegyesed? - suttogom remegő hangon.
- Lehetséges, hogy így legyen? - arcán lévő kezemet összefűzi az ő nagy kezével. Zsebéből előhúz egy gyűrűt, amitől eláll a szavam is. Fél év után megkéri a kezem úgy, hogy még csupán öt hónapja vagyunk együtt.
- Igen, persze - mosolyodok el, de a sokk hatása még bennem van. Ujjamra ráhúzza a gyűrűt, ami idegenként hat, hiszen szinte sose hordtam gyűrűt. Főleg nem jegygyűrűt.
Elkészítettem egy laza ebédet, míg Harry normálisan lakatóvá varázsolta a már kissé rendetlen házat. Sokat gondolkodtam, ami a déli felébredésem után történt. Álmomba nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, aki megkéri majd a kezem, ha még is azt jó pár évvel későbbre gondoltam. Amikor pár hónapja azt mondtam Sorának, hogy arra a fiúra várok, aki úgy néz rám, mint anyura Zayn, vagy mint rá Alek, álmomba se gondoltam, hogy Harry lesz az. Eddig se zavart a 18 év korkülönbség, ezután végképp nem fog. Mások irtózatosan soknak gondolnák, de én nem.
Csengetés nélkül, toppant be az ajtón Gemma. Épp úgy néz ki, mint régen. Csupán festett szőke haja, már szőkés barna lett. Mögötte egy fiú lépett be, mintha csak Harry fiatal változata lett volna. Majd Anne is megjelent, Harry édesanyja.
- Miért is nem lepődök meg, hogy ismét elfelejted használni a csengőt - sóhajt mosollyal ajkain Harry, amikor elindul feléjük. Gemmát szoros ölelésben részesíti, ahogy Anne-t is. A fiúval férfias ölelésbe fogták egymást, Harry megpaskolta a srác hátát. Kezét vállán hagyja, ahogy elengedi és végig néz rajtuk. Én is eközben leteszem a törlő ruhát, és közelebb megyek kissé. Harry azonnal keresni kezd szemeivel, majd mikor megtalál int, hogy menjek oda.
- Davina, ugye? - kérdi Gemma hatalmas mosollyal arcán.
- Igen - viszonozva a mosolyát bólogatok. Azonnal magához húz és szoros ölelésben részesít.
- Hogy megnőttél - néz rajtam végig, mikor elenged, de karjaimat nem ereszti.
- Eltelt azóta pár év, hogy utoljára találkoztunk - mosolygok, mikor eszembe jut, hogy tíz éves koromba egyszer meglátogatta anyut.
- Nos, igen - mondja Gemma. - És mi szél hozott az én kibírhatatlan testvéremhez? - Ezek szerint Harry nem avatta be őket, hogy együtt vagyunk. A mellettem álló férfi megköszörüli a torkát és kezét derekamra helyezi.
- Davina a jegyesem - mondja büszkén, de szemeiben látom, hogy fél mit szól a családja. Ami érthető, az én családom reagálását tekintve.
- Micsoda? - szólal meg Anne elkerekedett szemekkel. - De hát, Davi húsz éves, nem?
- De igen - motyogom halkan, még is jól hallhatóan.
- Nina ehhez mit szólt? - ráncolja homlokát Gemma.
- Elsőnek senki sem díjazta, csak a húgom állt mellettünk. Azóta beletörődtek - halvány mosolyt eresztek meg felé.
- Azóta? Miért, mióta tart ez?
- Fél éve - mondja Harry.
- Nos - kezdi Anne. - Ha fél évet kibírtál a fiam mellett, akkor nekem nincs beleszólásom. Ha nem is akarnám ezt, akkor is megtörténne - mosolyog halványan rám, majd Harryre.
- De ugye, nincs olyan opció, hogy nem akarod? - kérdi félve Harry.
- A boldogságod az első - simítja kezét, Harryére. - Viszont szégyen, hogy ennyi idő után mutatod be. Anne és Gemma is végtelenül kedves. Gemma férje, éppen nem ért rá ezért sem jött ma ő. Míg Gemma nyitott volt mindig is, amit Annetől örökölt illetve tanult, addig a fia Dominic már sokkal kevésbé volt az. Alig szólalt meg, de tekintetét éreztem magamon és nem egyszer akadt össze a tekintetünk. Azt nem tudom, hogy ő erről mit gondolt, de én csupán elemezni próbáltam. Ha már a közeli család tagja, ezért úgy gondoltam valamennyire megkéne ismernem. Bár Aaron fiatalabb nála ő még is sokkal magabiztosabb és többet is beszél mindig, mint Dominic.
A konyhába mentem, hogy vigyek ki Harrynek és Gemmának bort, amikor Dominic megjelent az ajtóba.
- Hogy van gusztusod hozzá? - összefont karokkal dől neki az ajtófélfának.
- Tessék?
- Gusztusod. Harryhez - úgy mondja mindezt, mintha elsőre se értettem volna. Csupán nem értettem miért kérdezi. Na, meg persze lehetőséget adtam neki, hogy még meggondolja magát.
- Továbbra sem értelek - fordulok vissza az üveg borhoz, amihez még kerestem a poharakat.
- Öreg. Te pedig fiatal és gyönyörű lány vagy, akiért döglenek a korunkbeli fiúk - szóval innen fúj a szél.
- Tudod, nem mindenki szereti az éretlen és céltalan kisfiúkat - nézek rá egy pillanatra. Ismét megállapítottam magamba, hogy iszonyatosan hasonlít Harry fiatalabb változatára. Mondatom után elneveti magát.
- Értelek - bólogat megértően. - De azért egy próbát megér - von vállat. - Ha esetleg szükséged van egy éretlenebb fiúra, megtalálsz.
- Köszönöm, inkább nem élek a lehetőséggel úgy.. - tettetek gondolkodást. - Soha. - Ezzel pedig ott hagytam őt. Harry épp leült a kanapéra, elégedett mosollyal az arcán. Ismerve őt, hallgatózott. Leteszem a két talpas poharat az asztalon elhelyezett poháralátétre és az üveg bort is.
- Köszönöm szerelmem - ad egy puszit arcomra Harry. Fura volt a becenév tőle, de jól esett.
Ezután Dominickal nem beszéltünk, ő inkább csendben figyelt minket. Mikor távoztak Anne szorosan megölelgetett és sok boldogságot kívánt. Azt hiszem megkedvelt.
- Tudod hallgatózni rossz dolog - kuncogva ülök bele Harry ölébe, amikor már csak ketten ülünk a kanapén.
- Annyira szeretlek - húz magához egy hosszú csókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése