- Na, mesélj mi volt Harryvel? - Gracie keresztbe tett lábakkal ül, és kíváncsian nézeget.
- Semmi, semmi - rázom a fejem, egész hihetően. A parti már körülbelül egy hete volt, azóta nem igazán találkoztunk Gracievel. Én dolgoztam, míg ő az egyetemen volt.
~ Egy héttel ez előtt ~
- Nem hiszem el, hogy benne volt Zayn bandájában - összeszűkített szemekkel nézek a férfira. Érdekes látvány lehetett miután ő legalább két fejjel magasabb nálam, ha nem több. Nem emlékeznék rá, hogy Zaynék öten lettek volna, csak négyre emlékszem.
- Komolyan kételkedsz? - mikor látja, hogy nem lett más a véleményem elneveti magát. - Be bizonyítom, ha szeretnéd - túr bele a hajába. Ajkamba harapok, elképzeltem, ahogyan én túrok a hajába és húzom magamhoz majd..Azt hiszem, le kell állnom a pezsgővel.
- Mivel? - Elgondolkodik, majd mosollyal ajkain néz vissza rám.
- Gyere - értetlenül nézek rá továbbra is és nem követem mikor elindul. - Na, gyere már. - ragadja meg a kezem és kezd el húzni. - Ismerem ezt a házat, mint a tenyeremet - beérünk, a házba ahol senki sincs, mindenki az udvaron van. Nekünk is ott kéne lenni. - Régen is itt élt Nina. Nem gondoltam, hogy visszavásárolja majd a házat, ha visszajön Londonba.
- Nem tudtam, hogy előtte is élt már itt - motyogom. Újdonság, hogy valamit nem tudok anyuról.
- És azt tudtad, hogy amikor a turnén voltunk, egyszer egy fogadásból bikinibe végig szaladt Olaszországban az egyik hotel hallján?
- Nem, ezt sem - elképedve nézek rá. Felfele a lépcsőn kezdünk menni. Nem értem mit keresnénk az emeleten.
- Rengeteg ilyen sztorim van, még ha érdekel - néz hátra egy pillanatra. - Nina mindig is ebben tartotta a régi képeket - áll meg az egyik szekrény előtt. Nem volt szokásom megnézni, hogy mi van benne, általában csak elrohantam mellette. A férfi kinyitotta a szekrény egyik ajtaját és kivett belőle egy fém dobozt. Réginek tűnt, valószínűleg az is volt.
- Nézd meg őket - adja a kezembe a dobozt. Kíváncsian nézek rá, bele zöld szemeibe. Kiveszem a kezéből, ő pedig elmosolyodik. Kikerül és lemegy az emeletről. Én a régi szobámba megyek. Szobám falai évek óta zöldek, néhány részét képekkel díszítettem. Ágyam még mindig be volt vetve azzal a fehér-zöld mintás ágytakaróval, amit még régen kaptam a nagybátyámtól. Polcaim telis-tele voltak könyvekkel és különböző kis díszekkel. Fehér asztalomon még ott voltak a lapok, ceruzák és különböző dolgok, amiket használtam. Az ablak melletti fotelban pedig a plüss Mickey egér figurám hevert.
Behajtom magam mögött az ajtót, és az ágyamra telepedek le, ölebe a dobozzal. Nem értem anyu miért nem mutatta sose a régi képeket. Mindig csak pár darabot, de ez rengeteg, ami ebben van. A tetejéről rögtön egy olyat veszek le, ami valószínűleg lesifotó volt. Anyu ölében Mesi fekszik, mellette Eleanor és Sophia ül. Előttük édességek és rengeteg üdítő illetve alkohol. Mind a négyen nevetnek, de úgy igazán. Eltudom képzelni milyenek lehettek, akár, mint Sora, Gracie és én.
Mosolyogva teszem arrébb és veszek ki egy újabb képet. Ezen az egész csapat rajta van. Anyuék régi csapata. És valóban, a férfi, vagyis Harry is rajta van. Újabb fényképet veszek elő, amin anyu és Zayn van. Egymás mellett ülnek egy asztalnál, ártatlanul mosolyognak. El is hinném, hogy csupán barátság volt közöttük, ha a következő fényképen nem pillantottak volna össze. Az a nézés mindent elárult.
Egy képre, azt hittem Sora az, de anyu volt. Anyu fiatal kinézete, teljesen a mostani Sora.
Egyik kép követte a másikat, amikor egynél megállok. Barna, hosszabb göndör hajú fiú, zöld szemekkel, ölében pedig egy szoknyás, szőke és göndör hajú kislány. Mosolyognak a kamerába, ártatlanul. Több képen is látom még őket, a többin már nem ennyire ártatlanok. Nevetnek, birkóznak, Louison nevetnek valami miatt. Több tucatnyi ilyen képet találtam. Nem hinném el, hogy a szőke kislány én vagyok, ha nem szerepelne minden kép hátulján a nevem. "Davi és Harry".
Döbbenten nézem az előttem heverő közös képeket. Aligha jutnak eszembe emlékek, a képek nem segítettek. Csupán annyi jutott eszembe, hogy már értem miért jelent nekem annyit az Edward név. Harold Edward Styles a teljes neve.
- Mazsola.. - szólít Zayn, amikor bekukkant az ajtón. - Harry mondta, hogy itt vagy. És ahogy elnézem, megtaláltad a képeket. - mosolyogva ül le velem szembe. Közöttünk a képek, én pedig csak azokra tudok nézni. Tudom, hogy emlékeznem kéne rá, de nem tudok.
- Én csak - megrázom a fejem, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Én csak próbálok emlékezni. - Zayn arcára kiül a megértés, mintha tudná, mire is gondolok. - Nem tudom ki ő, de tudom, hogy kéne. A képeken legalább három éves lehetek. Ha nem is sok, de minimálisan emlékeznem kéne rá.
- Sokat voltatok együtt - nézi a képeket, elmosolyodik némelyiken. Kezébe veszi azt, amin mindannyian rajta vannak. - Folyton a nyakába csimpaszkodtál, de sose bánta. Emlékszem - elneveti magát, szeme csillogni kezd az emlékre. - Az egyik koncerten felszaladtál a színpadra. Ninára a szívrohamot hoztad, amikor meglátott, teljesen vörös volt. De aztán Harry felvett az ölébe és énekeltetek. Ő a mikrofonba, te meg az akkor vékonyka hangoddal neki. Akkor Nina megfenyegette Harryt, hogy ha húsz év múlva vagy bármikor a közeledbe megy, megöli.
- Miért? - elmosolyodom, anyu fiatal énjét elképzelni, amint ezt mondja érdekes. Alacsony is lehetett, szóval ez csak vicces volt.
- Nem tudom - von vállat. - Féltett téged, hogy majd te is egy idősebb fiúval jössz össze, mint ő.
- Apu tíz évvel volt idősebb nála. Harry nálam sokkal többel.
- Tizennyolc évvel, igazából.
- Jézusom - rázom a fejem. Zayn csak halványan mosolyogva nézi a képeket. - Rendben vagy?
- Persze - néz fel egy pillanatra. - Csak régen láttam ezeket a képeket. Sok minden történt akkoriban.
- Tudom. De, hé - erre felkapja a fejét rám. - A csaj szíve a tiéd. - idézek egy filmből, amit nem is olyan rég néztünk. Elneveti, magát aztán feláll. Mosolyogva nézek fel rá, egyébként is magas, de így jobban.
- Vissza megyek, lassan úgy is haza megy mindenki. Ha van kedved, gyere majd le.
- Rendben - bólintok, és kisétál a szobából. Visszarakom az összes képet a dobozba, kivéve egyet. Azt hiszem ez a kedvencem lesz. Harry hátán csimpaszkodom, míg neki valamiért vizes haja az arcába lóg. Táskámba csúsztatom, olyan helyre, ahol nem gyűrődik össze. A folyóson visszateszem a dobozt, ezúttal megjegyzem, hogy hol is vannak. Nem megyek le rögtön, elsőnek visszamegyek a szobámba. Van még ott pár dolog, amit már összeakartam pakolni. Például a rajzaimat. Rengeteg van, nem szerettem volna őket kidobni sose. Összeszedtem az összeset most. A falamról, a fiókból és azokat is, amiket csak az ágy alá dugtam. Egy dobozba tettem mindet, elakartam vinni. Minddel végeztem, amikor egynél megállok. Egy arcképnél. Rajta egy fiú van, aki éppen ráncolja a szemöldökét, oldalra néz, mintás ing van rajta. Haja göndör és egy kendővel van némileg eligazítva. Felnevetek, amikor felismerem. Szélén ott a dátum, mint minden rajzomon. Tizennégy évesen csináltam Harryről egy rajzot.
- Ezt nem hiszem el - rázom a fejem mosolyogva. A rajzok tetejére helyezem, és a dobozra ráteszem a tetejét.
Egy egyetemen rajz szakra próbálkoznék meg beiratkozni, ehhez azonban a legtöbb rajzomra szükségem lesz.
Ügyelve arra, hogy ne essek, le a lépcsőn megyek le, kezemben a dobozzal. Mikor leérek, látom, hogy szinte minden vendég elment, csak azok maradtak, akik akkor is itt voltak, amikor megjöttünk. Gracie a hasat fogva ül a kanapén, félig lecsúszva. Valószínűleg túl sokat evett. Mellette Sora is ugyan ebben a helyzetben. A dobozt leteszem a lépcső mellé, amire felfigyel mindenki.
- De hova pakolsz? - morogja Gracie.
- Csak pár rajzomat összeszedtem. Te mit szenvedsz?
- Túl sok süti.
- Holnap irány az edző terem - mondja szenvedve Sora.
- Egyet értek - válaszol Gracie és öklüket összeérintik. Mosolyogva rajtuk foglalok helyet a kanapén. Sora és Gracie csendesen szenvednek, Aaron egy lánnyal már elment, mint megtudtam. Anyu a lányokkal beszélget, ahogy Zayn is Louisék társaságában van. Nincs túl sok kedvem a beszélgetéshez így a konyhába megyek, hogy kicsit összébb pakoljak. A tányérokat a mosogatóba teszem, és azt kezdem elmosni. Nem sokkal később a férfi, vagyis Harry jelenik meg mellettem, háttal a pultnak támaszkodva néz rám.
- Szeretne valamit? - vonom fel a szemöldököm.
- Még mindig magázol? - utánozza arcmimikám, amin csak szemeimet forgatom.
- A képek nem változtatnak semmit. Ugyanúgy egy túlságosan nyomuló, idegesítő, arrogáns férfinak gondolom.
- Na, ez fájt - teszi kezét a szívére. Látom arcán, hogy megdöbbentettem, de inkább elvicceli a dolgot. - Mi lenne, ha adnál egy újabb esélyt?
- Egy harmadik esély? Ez húzós Harry - szívom magamba élesen a levegőt, csak, hogy még idegesítsem.
- Ez még csak a második. Nem én rontottam el az elsőt. Anyád szakította meg velünk a kapcsolatot és te felejtettél el engem. Szóval ez egy második esély. - Arcára önelégült mosoly ült ki, amikor nem tudtam erre mit mondani, hiszen igaza volt. - Mit szólnál, ha beülnénk valahova ma?
- Egy szóval se mondtam, hogy megadom a második esélyt. - elzárom a csapot és a maradék süteményeket kezdem összeszedni. Először az udvaron lévő asztalról kezdem egy tálcára tenni a maradékot. Harry a nyomomba van végig.
- Nem is kell mondanod, tudom, hogy megadod. - Hangosan felnevetek, amikor ezt kimondja.
- Én nem lennék ebben olyan biztos.
- Nem veszítesz semmit se.
- Ugye tudod, hogy még ha bele is mennék, egy alkalomnál nem lenne több ilyen, és még véletlen se lenne közöttünk semmi? - ezúttal ő nevet fel hangosan. Szemforgatva fordulok el tőle és mennék, arrébb ha hirtelen nem állna be elém.
- Kislány vagy te ahhoz, hogy legyen közöttünk több - egoista mosoly ül ki az arcára. Hitetlenkedve nézek rá, ez sértő. Persze, van egy elég nagy korkülönbség közöttünk, de ez mégiscsak sértő.
- Nos, ha így gondolod szükségtelen találkoznunk ma vagy bármikor máskor. - kikerülöm, hogy elmehessek, de elém áll ismét.
- Megsértettelek, azzal, amit mondtam? - fejét kissé lehajtja, hogy szemembe nézhessen és arca is elkomorodik, mégis benne a vidámság.
- Tudod, lehet, hogy harmincnyolc évesen idősebb vagy nálam. De ettől még én nem vagyok kislány, sem pedig túl fiatal.
- Csak hozzám - bólint egyetértően.
- Nem, hozzád sem. Csupán te vagy a túl öreg - mosolygok erőltetetten egy pillanatig, aztán rögtön lehervad a mosoly az arcomról, mikor elfordulok tőle. Tipikus erőltetett mosoly.
- Hé, hé - szól utánam, amikor elhaladok tőle. - Kikérem magamnak.
- Csak nyugodtan - vonok vállat rá se nézve. - Ha én már kislány vagyok, akkor te öreg. Ez így fair.
- Hát ettől nem lettem elégedettebb.
- Engem az nem túlzottan érdekel. - Visszamegyek a konyhába, ahova még mindig követ. Nem zavar különösebben.
- Legalább elértem, hogy ne magázz. - elégedetten mosolyogva áll meg a pult másik oldalán. Mikor látja, hogy nem reagálok, kezeivel a pulton támaszkodik meg és közelebb hajol. - Mi van, ha bebizonyítom, hogy nem vagyok túl öreg, te pedig nem vagy kislány?
- Nos - arcomon mosollyal hajolok közelebb. - Ebben az esetben - még közelebb hajolok,
arcunk pár centire van. - Ez történik - ahelyett, hogy közelebb hajolnék egy nagy szelet habos süteményt az arcába nyomok és jól el is kenem ott. Nevetve húzódok el tőle, miközben ő megpróbálja letörölni az arcáról az édességet, ajkairól le is nyalja. Mikor szemeit már ki is tudja nyitni, felvont szemöldökkel néz rám.
- Szóval így állunk?
- Így bizony - bólogatok, nevetésemet visszafojtva. Gyorsan megkerüli a pultot, így nincs esélyem a menekülésre. Megragad egy hasonló süteményt, mint ami az ő arcán is van. Első kezembe akadó dolog egy fakanál volt, amit megragadok fegyveremként. Felvont szemöldökkel néz fegyverem, mire csak vállat vonok.
- Egy próbát megér.
- Felesleges - rázza a fejét mosolyogva, és derekamnál fogva húz magához. Addig kapálózok, amíg ki nem szabadulok egy kicsit. Nevetésünk tölti be a konyha és valószínűleg az egész alsó emeltet. Háttal vagyok neki, és úgy ránt magához, majd egy gyors mozdulattal az arcomba törli a süteményt. Beletörődve sorsomba, engedem, hogy az egészet szét kenje az arcomon. Mikor abbahagyja, szemeimnél kezdem a takarítást.
- Megérte? - kérdi, de jó kedvem még mindig tart.
- Simán - nevetek ujjamat végig húzva arca egy részén összeszedve egy kis részt a sütiből, amit megeszek.
- Ezzel egy dolgot már bizonyítottunk is. Te kislány vagy én pedig nem vagyok túl öreg. – húzza ki magát, de csak kinevetem. Vállát veregetve megyek el tőle.
- Reménykedj csak. - A nappali felé megyek, ahova ő is jön. Érdekesen néznek ránk, azok, akik bent vannak. - Azt hiszem, szükségünk lenne két törülközőre - nézek anyura ártatlanul. Akárcsak kiskoromba. Ártatlanul néztem mindig, holott én voltam a leginkább hibás.
- Jézusom - sóhajt anyu, és feláll, hogy egy törülközőt adjon nekünk.
- Mit csináltatok konkrétan? - vonja össze a szemöldökét Eleanor.
- Le kislányozott - mutatok Harryre, akár egy sértett ötéves.
- Ő meg le öregezett - fonja össze a karjait.
- Csak én érzem azt, hogy visszamentünk legalább tíz évet? - néz körbe Louis. Harry halványan elmosolyodik, de van valami emögött a mosoly mögött.
Anyu visszatér a törülközőkkel, én pedig a sajátommal a lenti fürdőszobába megyek. Már csak az ajtó csukásnál veszem észre, hogy Harry a nyomomban volt.
- Na, nem. Felejtsd el - még sikerül bezárnom az ajtót mielőtt ő is bejönne. A csaphoz sétálok, és meleg vizet engedek a törölköző egy kis részére. Arcomról így kezdem leszedni a sütemény maradványait, sminkemre nem figyelve, aminek már úgy is annyi. Felnézek a tükörbe, kék szemeimre esik a pillantásom. Apádtól örökölted ezt a kék tengert - mondta Eleanor mindig. Apu. Nem is emlékszem már rá. Erőlködök, de semmi. Szemöldök ráncoló lány néz vissza rám a tükörbe, szemeiben könnyek csillognak. Nem emlékszem a saját apámra.
~ A Jelenben ~
- Hahó, Davi - szólítgat Gracie.
- Bocs, mit is mondtál?
- Csak, hogy este nem leszek itthon. Megleszel? - Egy mosolyt erőltetek magamra és úgy válaszolok.
- Persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése