19.rész - Örömteli Szenvedés

Gracie Payne

A pultnál ülök és iszom a kávémat. Csak magam elé bámulok, már percek óta. Davi dolgozik így nem kell félnem, hogy letámad a kérdéseivel. A ház félhomályba van, nincs felkapcsolva egy villany se, csak a nagy ablakunkon süt be az a kevéske nap, amit nem takar a sötét felhő, ami az égen van. Mélyet sóhajtok, össze kell szednem magam. Háromnegyed órán belül Ninához kell mennem, segíteni anyunak. Nina esküvőjét szervezik, a ruhákba anyu segít természetesen. Nekem pedig ott kell lennem, mint koszorúslány nekem is lesz ruhám. Ezek már az utolsó simítások, csupán ez maradt az elintézni valók között.
Felkelek, kávés bögrémet ott hagyom a pulton. Szobámba csoszogok, előveszek egy bő pólót és egy farmert. Kicsit sem a megszokott ruhám az. Balerina cipőt veszek fel, nincs kedvem a magassarkúhoz. A lakást gondosan bezárom majd elindulok Nináékhoz. Csak remélni tudom, hogy nem találom ott Aaront. Bár, beszélnünk kellene, de úgy érzem nincs energiám hozzá.
Miután a fél várost már keresztül sétáltam, fogtam egy taxit, ami elvitt a külvárosi utcába, ahol Nináék élnek.
- Szia Gracie - köszön mosolyogva a ház előtt cigiző Zayn.
- Szia - köszönök vissza mosolyt erőltetve magamra. Nem kérdezett semmit, az évek alatt megismert, ha van valami bajom jobb nem kérdezni. Úgy sem beszélek róla.
- Csak, hogy itt vagy - szólal meg Nina mosolyogva, mikor a nappali ajtaján belépek. Rám kapják a tekintetüket, mind akik ott tartózkodnak. Persze, hogy Aaron is itt van.
- Bocs a késésért - varázsolok magamra egy hihető mosolyt. Anyu gyorsan lemért rajtam, mindent amit kellett a ruhához, látta, hogy nincs kedvem most ehhez. Ninával mentünk a konyhába, ahol elvettem egy puncs szeletet. Imádom, hogy náluk mindig van valami sütemény.
- Hogy viseled? - kérdi mosolyogva.
- Egész jól - próbálok nem úgy mosolyogni, hogy az fintorba menjen át. De úgy látszik nem sikerült eléggé jól.
- Figyelj Kicsim - kezét karomra helyezi. - Tudom, hogy nehéz Aaronnal. Olyan, mint az apja - emeli égnek tekintetét. - Én is rengeteg mindenen mentem keresztül Zaynnel. De hidd el a végén megéri.
- Köszönöm - sóhajtok fel, halvány mosollyal ajkaimon, ami őszinte volt.Elnéz vállam felett, elmosolyodik és kikerülve engem megy ki. Megfordulok, hogy mégis mit nézhetett. Aaron áll összefont karokkal.
- Szóval nem vetetted el - hangja meglepően lágy, ahhoz képest, hogy arcáról idegességet olvastam le.
- Nem - csúsztatom egyik kezemet gömbölyödő hasamra.
- Örülök - bólint egyet kimérten. Távolságtartó, amin nem lepődök meg. Megfordulok és egy teához keresek bögrét, amit egyszerűen megtalálok miután elég jól ismerem már a házat. - Figyelj - szólal meg nagyot sóhajtva és hallom közeledő lépteit. - Sajnálom. De neked is muszáj megértened engem. Ebbe nekem is van beleszólásom hiába vagyunk fiatalok. Anyu is Davit körülbelül ennyi idősen szülte. - felnézek a már mellettem álló Aaronra. Látom, ahogy keze megindul karom felé, de végül meggondolja magát és vissza ereszti maga mellé a kezét.
- Tudom - sütöm le szemeim. - De nem tudom mit kéne tennem Aaron. Rájöttem mekkora hiba lenne elvetetni. - valóban nem tudom mit kéne tennem. Nekem így már kevés esély van, hogy megmarad a kávézóba a munkám, ha még is akkor se mehetnék el hiszen vigyáznom kell a kicsire. Aaronnak még nincs munkája, hiszen a gimit is csak kb. fél éve járta ki. Valljuk be ezek nem túl jó kilátások. Habár én anyu cégénél még kapnék munkát ismét ott van az, hogy a gyerekkel kell lennem. És nem akarok anyuékon élősködni vagy Nináékon.
- Zayn felajánlott egy állást - mondja ki gyorsan, mintha csak olvasna a gondolataimba. Felkapom rá a fejem, mire halvány mosollyal néz rám. - Egy ismerőse irodájába keresnek asszisztenst, nem a legjobb hosszú távra, de kezdetnek elmegy - von vállat.
- Ez..csodás - mondom bólogatva. Nem igazán találom a szavakat. Egy probléma kipipálva.
- Aztán meg ott van a lakásotok. - lép közelebb felém. - A nővéremet eljegyezte Harry szóval biztosan összeköltöznek majd. Az a lakás is jó lenne kezdetnek.
- Igen, ez így van - mondom mosolyogva. Talán rendeződnek a dolgok?
- Megoldanánk mindent - megfogja kezeim és felhúzza őket arcához, hogy puszit adjon kézfejeimre.
- Aaron - kezdem halkan, komoly hangnembe. - Kisfiú lesz - suttogom mosollyal ajkaimon. Ő is elmosolyodik, majd egyik kezét hasamra teszi. Másik kezével arcomhoz nyúl és óvatosan közeledik. Mint, aki attól fél, hogy bármelyik pillanatba meggondolnám magam és eltolnám magamtól. Helyette inkább kezem felvezetem nyakához és beletúrok a hajába, úgy húzom magamhoz, hogy végre megcsókoljon.

Soraya Malik

El kell mondanom Aleknak. Már a terhességem végén járok, elvileg 2 hét és szülök. Pár hónapja mióta beszéltem Billel, volt egy pillanat amikor majdnem elmondtam Aleknak, de végül még sem. Bill azóta elkísért egy, ismétlem egy darab ultrahangos vizsgálatra, de ennyi. Tudja, hogy körülbelül mikor szülök, így nem beszélünk feleslegesen.

~ Hónapokkal ezelőtt ~

- Szervusz Bill.
- Soraya - nagy szemekkel nézte a már igen kerekedő hasam.
- Azt hiszem beszélnünk kell. - köszörülöm meg a torkom.
- Igen, szerintem is - bólogat kissé sokkosan. Megállok előtte, de nem szólok semmit. Nem tudom, hogy kezdjek bele. - Tőlem van? - kérdez rá kerek-perec.
- Igen - sóhajtok fel.
- Biztosan? - miután felvont szemöldökkel néztem rá, elvörösödve javított mondatán. - Úgy értem, férjhez mentél. Nem kizárt, hogy tőle legyen.
- Akkor nem igazán volt közöttünk olyan kapcsolat - rázom a fejemet. Alekkel akkor többet veszekedtünk ezért is mentem el pár modellel bulizni, ahol sokat ittunk és összeakadtam Billel.
- Tehát biztos - fújja ki a levegőt hangosan és néz el más fele. Az ajtó nyílt és bejött egy vevő, aki pár percen belül már ott is volt, hogy kifizesse a könyvet. Bill már a pultról belülről állt és támaszkodott meg karjain, ahogy előrébb dőlt.
- Nem értem miért jöttél ide. Mindene meglesz a gyereknek a férjed mellett - rázza meg a fejét. Arcán valóban értetlenség tükröződött.
- Csak azt akartam, hogy tudd. Aleknek is elfogom mondani. Nem akarom, hogy később derüljön ez ki. - rázom meg a fejem. Nem egy olyan történetet olvastam már, ahol a gyerek kamaszkorában, esetleg később tudja meg, hogy más az apja és emiatt utálja az anyját, ahogyan az átvert férfi is.
- Sora én nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.
- Tessék? - kérdezek vissza döbbenten. Persze, nem gondoltam, hogy együtt neveljük fel, ez teljesen kizárt. De legalább, hogy hetente esetleg havonta látogassa a kicsit, gondoltam ennyit szeretne majd. Hogy részese legyen az életének.
- Nem akarom a gyereket. Ha más lenne a helyzet, talán igen - utal arra, hogy ha nem lenne Alek.. - de így nem.
- Azt gondoltam az életében része akarnál lenni.
- Nem - fejét rázva néz rám.
- Nos - veszek egy mély levegőt. - azért itt hagyom a telefon számom. Ha meg gondolnád magad. - Fogok egy lapot és egy tollat, és leírom a telefonszámom. Ezután távozok.

~ Most ~ 

Továbbra sem gondolta meg magát, miután látta az ultrahangot azután sem. Egyszerűen nem foglalkoztatta a dolog, hogy lesz egy gyereke. De őszintén szólva nem bánom. Alek miatt.
Mélyet sóhajtok, amikor hallom az ajtó nyitódását majd csukódását. Alek megjött. Muszáj vele beszélnem.
- Hogy van az én gyönyörű feleségem? - lép elém Alek kezeit derekamra téve. Elmosolyodom és magamhoz húzom egy csókra.
- Szeretnék veled valamiről beszélni - váltok azonnal komolyabb hangnemre. A nappaliba megyünk, ahol leülünk a kanapéra. Nincs sok időm, nem sokára indulunk Nina és Zayn esküvőjére.
- Mi történt Sora? - fogja meg a kezem.
- Alek tudnod kell, hogy szeretlek mindennél jobban és már bánok mindent. - kezdek bele, mire érzem, hogy már nem fogja a kezem olyan erősséggel. - Nem te vagy a gyerek apja - hajtom le a fejem. Elereszti kezem és felkel a kanapéról. Idegesen megy az ablakhoz, ahol kifelé néz és meg dörzsöli arcát.
- Találkozunk az esküvőn - jelenti ki és az ajtó felé indul.
- Alek - kapok gyorsan karja után, hangom elcsuklik.
- Adj időt, Sora - rám se nézve kapja ki karját a kezemből és elmegy.

18.rész - Őszinteség

Davina Carter

- Jó reggelt Szépségem - köszön reggel Harry, amikor lemegyek a háza lépcsőjén, be a konyhába csupán az egyik ingébe és egy rövid nadrágba. Még mindig nehéz megszokni az ő hatalmas házát a saját kis lakásunk mellett. Bár, anyu mindig nagy házakat nézett ki, akárhányszor költöztünk, de már egészen megszoktam a Gracievel való kis lakásunk.
- Szia - köszönök vissza halkan, halvány mosollyal ajkaimon. - Felébreszthettél volna, nyugodtan - hajolok hozzá egy puszira. Lassan dél lesz, kissé sokáig aludtam.
- Inkább hagytalak. Az éjszaka után - ajkai kaján mosolyra húzódnak, én pedig kihívóan nézek rá. Sose voltam az a könnyen zavarba ejthető lány.
Tegnap este Harry pár barátjával találkoztunk, és ők ismerkedés gyanánt kissé sok bort nyomtak a kezembe folyton.

~ Tegnap este ~

- Elkészültem, mehetünk - állok meg Harry előtt végig simítva baba rózsaszín ingemen, amihez egy farmert húztam fel, szokásos converse cipőmmel.
- Utoljára négy éves korodba láttalak rózsaszínbe - kuncog rajtam Harry.
- Mert utoljára, akkor láttál - adok egy puszit az arcára, amihez pipiskednem kellett. Mosolya halványodik, különös dolgot látok meg szemeiben. Nem tudom biztosra mi is az, amit láttam. - Vagy nem? - vonom fel szemöldököm, ő pedig csak a homlokomra ad egy puszit.
- Nem, tényleg nem. De ez egy másik beszélgetés lesz Kicsilány.
- Nem úszod meg, ugye tudod? - megyek ki előtte az ajtón, amit kinyitott nekem.
- Tudom - kuncog mögöttem, míg én bezárom, Gracie ismét bent van Sophiánál és besegít. - De azt hiszem neked is lenne miről beszámolni, ha már a múltról beszélünk. Nem igaz? - jelentőség teljesen néz szemeimbe, amíg a liftre várunk, amit végre valahára megjavítottak.
- Nem tudom miről beszélsz - kapom el a fejemet róla. A lift ajtó éppen nyílik, nekem kapóra jön, de még így sem eléggé a menekülésre.
- De, tudod - sóhajt, majd egyik kezét a derekamra vezeti. - Ne hidd, hogy véletlen használom kevesebbszer a motort.
- Ha tudod, hát miért kérdezel róla? - előre nézek, feszült test tartásomon érezhette, hogy nem szívesen vitatkozom vele, főleg nem erről.
- Tőled akarom hallani - motyogja. Kilépünk a liftből és a bejárati ajtón is, így megcsap a kellemet tavaszi szellő.
- Nem értem miért. - Továbbra is előre nézek, még véletlen se nézek szemeibe.
- Számomra ez fontos.
- Ha tudsz róla, nem mindegy? - köpöm felé a szavakat halkan, idegességem kezd egyre nagyobb lenni.
- Kicsilány - szól sóhajtva utánam mikor jobban szedtem a lábaim a parkoló felé, ahol Harry megtudott állni. - Davi - szól ismét, én pedig kénytelen vagyok lassítani, ahogy az autóhoz közelebb kerülök. Kinyitja azt én pedig már nyitnám ki a kocsi ajtaját. - Davina - ránt vissza karomnál fogva. A kocsinak támaszkodom, ő szorosan előttem áll, még is teret adva. Felnézek szemeibe, de dühöm, még érzékelhető.
- Fejezzük ezt be - simít egy tincset a fülem mögé. - Este mindent megbeszélünk. De mindent! Nem véletlenül mutatlak most be a barátaimnak. Komolyan és hosszútávra gondolkozok veled. Velünk. - utolsó szavát már suttogja, én pedig meglágyulok.
- Ne haragudj - sütöm le szemeim. - És valóban, este muszáj beszélnünk, de nem csupán a múltról. Valamit el kell majd mondanom.
- Micsodát? - kérdi, én pedig felnézek szemeibe. - Terhes vagy? - kissé sokkosan kérdezi, de szemeiben csillogást látok.
- Nem - nevetek fel, kezeimet nyaka köré kulcsolom. - De aranyos ez az öröm a szemeidben.
- Ami késik, nem múlik - suttogja ajkaimra. - Menjünk, mielőtt elkésnénk ennél is jobban.
  Harrynek egy gimis barátjával volt szerencsém találkozni, annak feleségével továbbá két másik férfival. Mind a harmincas éveikben voltak, így kissé kellemetlenül éreztem magam, mint 20 éves lány. Miután a nő elővett egy üveg száraz fehér bort, már oldottabb volt a hangulat, felőlem legalább is. Harry nem ivott, hiszen még vezetnie kellett.
- Na, és mond csak Davi nem unod ezt a vén rókát? - kérdi az egyik férfi, akinek a felesége is jelen volt. Rick volt a neve a férfinek.
- Gyerekesebb, mint gondolnád - kuncogok, mire Harry felvont szemöldökkel, mosollyal ajkán néz rám.
- Ohh, azt sejtettem - kuncog Rick felesége. Továbbra is beszélgetésben voltam velük, de tíz óra múltán úgy döntöttünk mi elindulunk haza. Illetve Harryhez. Nehéz beszélgetésnek állunk még elébe. Harrynél a kanapéra ültünk, én egy vékony pléddel betakaróztam. Forró tea volt a narancssárga bögrémbe, ami jól esett, miután Harrynek elmeséltem a baleset történetét. Amin meglepődtem, hogy nem sírtam.
- Nos? - nézek rá kifújva a levegőt.
- Tudtam, hogy volt baleseted. Nina Niallt hívta, amikor segítséget kért tőle, hogy bevigye a kórházba, mivel nem volt olyan állapotba, hogy vezetni tudjon. A fiúkkal aznap együtt voltunk egy interjún így este is együtt voltunk, amikor Nina hívta Niallt. Elmondta mi történt, Zaynnel azonnal elakartunk menni de nem hagyta. De nem bírtam ki, így pár nap után bementem. Látni, hogy milyen állapotba feküdtél ott - fintorogva néz el másfele. - Többször bementem, és nem egyszer össze is futottam Soraval. Később láttalak egy rendezvényen is, gyönyörű voltál. Elsőnek nem voltam biztos benne, hogy te vagy az annyira boldog voltál, amit a baleset után lehetetlennek találtam.
- Amikor először láttalak, a motorral.. - kezdem elgondolkodva a hallottak után.
- Nem az volt az első újra találkozás - nyom egy puszit kézfejemre.
- Nem emlékszem, hogy előtte lett volna még - motyogom lesütött szemekkel. Egyre biztosabb vagyok, hogy el kell mennem a kezelésre.
- Amire emlékezhettél az csak annyi, hogy a kávézóban voltam bent párszor. Amikor elsőnek voltam bent a baleset után és megláttalak, megijedtem. Nem is mentem oda sokáig csak pár hónapja. - göndör hajammal játszadozik, miközben beszél. Már észrevettem, ha komolyabban beszélgetünk, mindig valami mással ügyködik, általában a telefonját forgatja kezei között. Hozzá hajolok, hogy megcsókoljam. Az este nem beszéltünk többet ezekről, helyette a szobájába voltunk, ahol máson ügyködtünk.. 

~ Jelen ~ 

Az este nem mertem elmondani neki a kezelést. Túl sok volt így is már azok is, amiket beszéltünk.

- Kicsilány - teszi le elém a zöld teámat, amit minden reggel iszok. - Délután anyu és a nővéremék idejönnek.
- Gemma? - csillannak fel szemeim. Kicsi koromba imádtam vele lenni, ami belegondolva nem csoda, hiszen Harryvel is szerettem játszani. Érdekes, hogy amíg Gemmára emlékszem Harryre a gyerekkoromból már kevésbé.
- Igen - mosolyodik el. - És a fiúk. - motyogja halkabban, szemeiben kisebb aggódást vélek felfedezni. Tudom is, hogy miért.
- Hány éves a fiúk?
- Annyi, mint te. - Tehát jól gondoltam miért aggódik.
- Nem kell félned attól, hogy megtetszene - simítom kezemet arcára.
- Tehát, itt maradnál, hogy bemutassalak? - csillannak fel zöld szemei.
- Azt hiszem, annyira nem kell bemutatni - kuncogok halkan, de ő csak szemeit forgatja.
- Úgy értem, mint jegyesemet - a levegő benn akad, mikor értelmezem mit is mondott ki az imént. Szemeim elkerekednek, neki ajkain pedig egy magabiztos mosoly jelenik meg.
- Jegyesed? - suttogom remegő hangon.
- Lehetséges, hogy így legyen? - arcán lévő kezemet összefűzi az ő nagy kezével. Zsebéből előhúz egy gyűrűt, amitől eláll a szavam is. Fél év után megkéri a kezem úgy, hogy még csupán öt hónapja vagyunk együtt.
- Igen, persze - mosolyodok el, de a sokk hatása még bennem van. Ujjamra ráhúzza a gyűrűt, ami idegenként hat, hiszen szinte sose hordtam gyűrűt. Főleg nem jegygyűrűt.
Elkészítettem egy laza ebédet, míg Harry normálisan lakatóvá varázsolta a már kissé rendetlen házat. Sokat gondolkodtam, ami a déli felébredésem után történt. Álmomba nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, aki megkéri majd a kezem, ha még is azt jó pár évvel későbbre gondoltam. Amikor pár hónapja azt mondtam Sorának, hogy arra a fiúra várok, aki úgy néz rám, mint anyura Zayn, vagy mint rá Alek, álmomba se gondoltam, hogy Harry lesz az. Eddig se zavart a 18 év korkülönbség, ezután végképp nem fog. Mások irtózatosan soknak gondolnák, de én nem.
Csengetés nélkül, toppant be az ajtón Gemma. Épp úgy néz ki, mint régen. Csupán festett szőke haja, már szőkés barna lett. Mögötte egy fiú lépett be, mintha csak Harry fiatal változata lett volna. Majd Anne is megjelent, Harry édesanyja.
- Miért is nem lepődök meg, hogy ismét elfelejted használni a csengőt - sóhajt mosollyal ajkain Harry, amikor elindul feléjük. Gemmát szoros ölelésben részesíti, ahogy Anne-t is. A fiúval férfias ölelésbe fogták egymást, Harry megpaskolta a srác hátát. Kezét vállán hagyja, ahogy elengedi és végig néz rajtuk. Én is eközben leteszem a törlő ruhát, és közelebb megyek kissé. Harry azonnal keresni kezd szemeivel, majd mikor megtalál int, hogy menjek oda.
- Davina, ugye? - kérdi Gemma hatalmas mosollyal arcán.
- Igen - viszonozva a mosolyát bólogatok. Azonnal magához húz és szoros ölelésben részesít.
- Hogy megnőttél - néz rajtam végig, mikor elenged, de karjaimat nem ereszti.
- Eltelt azóta pár év, hogy utoljára találkoztunk - mosolygok, mikor eszembe jut, hogy tíz éves koromba egyszer meglátogatta anyut.
- Nos, igen - mondja Gemma. - És mi szél hozott az én kibírhatatlan testvéremhez? - Ezek szerint Harry nem avatta be őket, hogy együtt vagyunk. A mellettem álló férfi megköszörüli a torkát és kezét derekamra helyezi.
- Davina a jegyesem - mondja büszkén, de szemeiben látom, hogy fél mit szól a családja. Ami érthető, az én családom reagálását tekintve.
- Micsoda? - szólal meg Anne elkerekedett szemekkel. - De hát, Davi húsz éves, nem?
- De igen - motyogom halkan, még is jól hallhatóan.
- Nina ehhez mit szólt? - ráncolja homlokát Gemma.
- Elsőnek senki sem díjazta, csak a húgom állt mellettünk. Azóta beletörődtek - halvány mosolyt eresztek meg felé.
- Azóta? Miért, mióta tart ez?
- Fél éve - mondja Harry.
- Nos - kezdi Anne. - Ha fél évet kibírtál a fiam mellett, akkor nekem nincs beleszólásom. Ha nem is akarnám ezt, akkor is megtörténne - mosolyog halványan rám, majd Harryre.
- De ugye, nincs olyan opció, hogy nem akarod? - kérdi félve Harry.
- A boldogságod az első - simítja kezét, Harryére. - Viszont szégyen, hogy ennyi idő után mutatod be. Anne és Gemma is végtelenül kedves. Gemma férje, éppen nem ért rá ezért sem jött ma ő. Míg Gemma nyitott volt mindig is, amit Annetől örökölt illetve tanult, addig a fia Dominic már sokkal kevésbé volt az. Alig szólalt meg, de tekintetét éreztem magamon és nem egyszer akadt össze a tekintetünk. Azt nem tudom, hogy ő erről mit gondolt, de én csupán elemezni próbáltam. Ha már a közeli család tagja, ezért úgy gondoltam valamennyire megkéne ismernem. Bár Aaron fiatalabb nála ő még is sokkal magabiztosabb és többet is beszél mindig, mint Dominic.
A konyhába mentem, hogy vigyek ki Harrynek és Gemmának bort, amikor Dominic megjelent az ajtóba.
- Hogy van gusztusod hozzá? - összefont karokkal dől neki az ajtófélfának.
- Tessék?
- Gusztusod. Harryhez - úgy mondja mindezt, mintha elsőre se értettem volna. Csupán nem értettem miért kérdezi. Na, meg persze lehetőséget adtam neki, hogy még meggondolja magát.
- Továbbra sem értelek - fordulok vissza az üveg borhoz, amihez még kerestem a poharakat.
- Öreg. Te pedig fiatal és gyönyörű lány vagy, akiért döglenek a korunkbeli fiúk - szóval innen fúj a szél.
- Tudod, nem mindenki szereti az éretlen és céltalan kisfiúkat - nézek rá egy pillanatra. Ismét megállapítottam magamba, hogy iszonyatosan hasonlít Harry fiatalabb változatára. Mondatom után elneveti magát.
- Értelek - bólogat megértően. - De azért egy próbát megér - von vállat. - Ha esetleg szükséged van egy éretlenebb fiúra, megtalálsz.
- Köszönöm, inkább nem élek a lehetőséggel úgy.. - tettetek gondolkodást. - Soha. - Ezzel pedig ott hagytam őt. Harry épp leült a kanapéra, elégedett mosollyal az arcán. Ismerve őt, hallgatózott. Leteszem a két talpas poharat az asztalon elhelyezett poháralátétre és az üveg bort is.
- Köszönöm szerelmem - ad egy puszit arcomra Harry. Fura volt a becenév tőle, de jól esett.
Ezután Dominickal nem beszéltünk, ő inkább csendben figyelt minket. Mikor távoztak Anne szorosan megölelgetett és sok boldogságot kívánt. Azt hiszem megkedvelt.
- Tudod hallgatózni rossz dolog - kuncogva ülök bele Harry ölébe, amikor már csak ketten ülünk a kanapén.
- Annyira szeretlek - húz magához egy hosszú csókra.

17.rész - Menyasszonyi ruha

Soraya Malik

Amint, megláttam anyut az üzlet előtt várakozni, lábaimat gyorsabban kezdtem kapkodni. Bár, ez magassarkúban, már nem jelent gondot, de terhesen igen. Most vagyok a negyedik hónap végén, a hasam már nagyobb. Nem eszek a kelleténél többet, hiszen tizenkét éves korom óta modell akarok lenni, ezért már belém ivódott, hogy figyeljek, hogyan étkezek.
- Csak, hogy ide értél - sóhajt anyu izgatottan. Közel egy éve még ő állt így mellettem Davival, ugyan ennél az üzletnél, hogy ruhát válasszunk nekem, most pedig én állok az anyám mellett. Érdekes fordulat.
- Davi jön? - telefonomra vetek egy pillantást, hogy lássam én pontosan érkeztem, ő azonban nincs itt. Sok időt tölt Harryvel, aminek nem tudom örülnöm kéne, vagy sem. Amikor utoljára beszéltem vele, vagyis tegnap este, Harry még mindig nem tudott a betegségéről. Emlékszem mennyire borzalmas volt, az a pár hét. Az első nap, amikor anyut felhívták a kórházból. Évek óta először kért segítséget Nialltől, hogy vigyen be minket a kórházba, mert nem bírt volna elvezetni oda.
- Elméletileg jön, nem sokára - válaszol, én pedig csak bólintok. A második nap is borzalmas volt, amikor közölték, hogy a nővérem ideiglenes kómába esett. Ahogy feküdt ott, sebekkel és horzsolásokkal tele a fehér kórházi falak között, fehér ágyon, ő pedig sápadt volt.
- Ahogy elnézem, már meg is érkezett - mosolyogva néz el anyu a hátam mögé, ahol egy Range Rover parkol le. A harmadik nap, átszállították Davit, egy felszereltebb kórházba, hiszen elsőnek nem is Londonba hozták. Ott közölték, hogy részleges amnézia is kialakulhatott és továbbra se lehetett tudni, mikor is kel fel.
- Bocs, a késésért - szólal meg Harry mosollyal ajkain, amiket aztán Davi mosolygós ajkaira nyom. A negyedik nap, amikor bementem hozzá láttam, amint elmegy tőle valaki a kórházból. Elsőnek azt hittem, hogy Luke az, Davina akkori barátja, de mára már rájöttem, hogy Harry volt. Talán Harry többet tud a balesetről, mint Davina gondolná.
- Nem probléma - erőltet magára egy mosolyt Nina, még most sincs ínyére a kapcsolatuk. Az ötödik nap Luke valóban meglátogatta Davit. Elmondta nekem, hogy ha Davina felkel, mondjam meg neki, hogy vége, szakítani akar. Áldom az eget, amiért Davinak valóban lett amnéziája és azóta se tudja, ki az a Luke.
- Később hívlak - mosolyog Davi Harry szemeibe nézve. A hatodik nap, mielőtt bementem a kórházba hozzá Aaront láttam, amint egy cigit szív. Életem első cigarettáját akkor szívtam el. Aggódtam Daviért, hogy amikor felmegyek abba a kórházi szobába ugyan úgy mozdulatlanul fog várni. Hogy a máskor bennem álló szája, most egy szót sem hagy el. Az örökmozgó nővérem, csak fekszik némán, és tehetetlenül.
- Na, akkor menjünk - csapja össze tenyereit anyu, nagy mosollyal arcán. A hetedik nap, anyu már nem reménykedett annyira, és mosolygott annyit. Megviselt arccal jött velem minden nap a kórházba, hirtelen sokkal többnek tűnt, mint ahány éves. Davina egy hete volt kómában, és még nem tudtuk, hogy meddig is marad.
- Gyönyörűek ezek a ruhák - Davi csillogó szemekkel nézi a rengeteg fehér ruhát. A második hét, Davi megmozdította a jobb karját. Éppen Aaronnal voltunk bent és én meséltem neki a napomat, amikor ez történt. Aaron kiszaladt a folyósora, ahol szólt egy nővérnek, aki szépen lenyugtatott minket mondván ez egy ideg is lehetett, nem feltétlen az ébredés jele.
- Nem hiába támogatja Sophia annyira ezt az üzletet - mosolyog halványan anyu. A harmadik hét, ismét láttam valakit a kórházba. De akkor bent ültem Davina mellett, amikor benyitott egy göndör hajú férfi, haja fel volt kontyolva férfiasan, szövet kabát védte testét a hidegtől. Nagyokat szabadkozva sietett ki a kórteremből, nem is volt időm reagálni. Mára már tudom, hogy az is Harry volt.
- Gracie rosszul lenne ennyi menyasszonyi ruhától - neveti el magát Davi belegondolva barátnőnk esküvő iszonyától. A huszonötödik nap, kint álltam a hóesésben, délelőtt a kórház előtt és szívtam életem második cigijét. Láttam, amint bemegy a kórházba Harry. Nem mentem be, egészen addig amíg ő ki nem jött, ami csak negyedórával később nem történt.
- Bezzeg Sophia, mindig is imádta - forgatja szemeit anyu. A negyedik hét, az orvosok kezdtek letenni róla, hogy a nővérem felkel akkortájt. Anyunak volt egy kisebb veszekedése valamelyik barátjával a régi baráti társaságukból. Sose tudtuk kivel, de én apura tippelnék. Aznap zaklatottan jött be a kórházba, én már ott vártam rá.
- Szerintem megtaláltam a tökéletest - csibészes mosollyal ajkain húz elő Davi egy gyönyörű ruhát. Az ötödik hét, megfigyeltem, hogy Harry ismét bent volt nála. Tíz percnél több ideig nem volt ott. Velem szembe jött a folyóson, alaposan végig mért, de akkor betudtam a csinosságomnak. Aznap ébredt fel Davina a kómából.
- Tedd oda félre, felpróbálom, ha már összegyűjtöttem párat - mutat anyu egy fekete kis asztalra. A hatodik hét, Davinánál diagnosztizálták a betegségét. Magába roskadt, ki se akart mozdulni a szobájából. Másnak viszont boldogan jelent meg a konyhába, jele se volt az előző napi hírnek. Mai napig nem tudom mitől dobódhatott úgy fel.
- Itt vagyok - robban be hirtelen Eleanor. A hetedik hét, Davina elkezdett dolgozni a Sweet Dreams kávézóban. Mintha el is felejtette volna a balesetet és a betegségét. Azonban egyik este könnyes szemekkel rontott be a szobámba. Elkezdett felejteni.
- Nem meglepő, hogy késtél - forgatja szemeit anyu. A második hónap, Davi kapott gyógyszert, ami némi időre megállítja a felejtés folyamatát. Újra olyan volt, mint aki elfelejteni tűnik a balesetet. Életem első bulijára készültünk, én már elkészülve vártam rá a kávézó egyik bárszékén és beszélgettünk, amikor egy motoros férfi lépett be. Arcára kiült a meglepettség, de amikor alaposan végig mértem lesütötte szemeit.
- Elnézést, hogy a lányom próbált rávenni, hogy mehessen el egy buliba. - sóhajt Eleanor. A harmadik hónap, és mintha semmi se történt volna. Bár, Davi azóta se mert beülni egy autóba se. Harryt nem láttam Davi közelébe sokáig.
- Hadd menjen, Sora is ilyen korba ment először - legyintett anyu. A negyedik hónap, Davi egyik este sírva hívott fel. Felült egy haverja mögé a motorjára. Mikor megállt egy piros lámpánál sírva szállt le és szaladt el. Kellett neki a segítségem, kellettem neki.
- De Sorának ott volt Davi - mondja Eleanor, miközben ő is elkezd ruhákat nézegetni. Az ötödik hónap, egy eseményen vettünk részt. Láttam, anyun, hogy valami nagyon nem tetszett neki. Eleanor Louis társaságában volt és az akkor még kevésbé ismerős alakokéval, akikről, mint megtudtam, hogy a régi banda volt. Ott volt Zayn és Harry is. Kettejük közül Harry vette észre anyut, majd Davit. Összeakadt a tekintetünk, de ő zavartan elkapta.
- Ahogyan az én két lányom ott van a tiédnek. Nem igaz lányok? - erőteljesen kérdez rá, jelezve, hogy a válaszunk csak is igen lehet. A hatodik hónap, fél év. Betöltöttük a tizenötöt Aaronnal, épp a születésnapunkat ünnepeltük akkori legjobb barátnőmmel, Davival, Aaronnal és neki két haverjával. Davi nem érezte magát sose rosszul a baráti társaságunkba, mi pedig örültünk, hogy vesz nekünk némi alkoholt a szórakozóhelyen, ahol voltunk. Kicsit spicces voltam, amikor megláttam a nővéremet nézegető Harryt. 

~ Két évvel ezelőtt ~

Davi elment piát venni még, mi addig Lettie-vel elmentünk táncolni. Hamar meguntok, majd mikor visszamentünk az asztalhoz Davi már ott beszélgetett egy sráccal, a piáink ott vártak. Mikor nővérem látta, hogy leülünk Aaron és a haverja mellé, mosolyogva ment el táncolni a sráccal. Mindig is irigyeltem, hogy olyan fesztelenül tud táncolna, ne meg ha van benne pia akkor még inkább. A srácot hamar megunta és jött a helyére egy szőke. Őt is ott hagyta kis idő után és leült mellénk. Beszélgetni kezdtünk, már amennyire lehetett a zenétől. Elnézve mögötte fedeztem fel egy ismerős alakot, aki még nem vett észre minket.
- Egy perc és jövök - mosolyogva mondom és állok fel. Elindulok felé és leülök vele szembe. Cseppet sem zavart, hogy egy egészen hiányos öltözetű fekete hajú lány mellett foglaltam helyet. Ugyanis a férfi az én nővéremhez járt be a kórházba és egyszer a kávézóba, szóval biztos voltam benne, hogy ez a lány nem komoly.
- Szia - köszönök bájosan.
- Nem vagyok pedofil - vonja fel fél szemöldökét a férfi. Zöld szemei vannak.
- Nem bukok az öregekre - forgatom szemeimet. - Mellesleg szülinapom van szóval kedves vagyok mindenkivel - mosolyodom el, amire ő is megereszt egy halvány mosolyt.
- Minek köszönhetem a jelenléted? - kérdi én pedig az asztalra támaszkodom. Most veszem csak észre, hogy a másik lány lelépett.
- Nos - veszek mély levegőt. Kontyos hajammal kezdek el foglalkozni, hírtelenjébe izgulni kezdtem. - A nővéremnél voltál a kórházba, körülbelül hétszer, ha nem többször. Egyszer, ahol dolgozik. És azon az eseményen is ott volt.
- Te aztán képbe vagy - merednek ki szemei.
- Csak odafigyelek - vonok vállat. - Ki maga, mit akar tőle, miért akarja azt a valamit és könyörgőm lépjen már, nem csak kerülgesse - forgatom szemeimet.
- Húgi, ez a kedvencem - jelenik meg mellettem Davi és karomnál fogva húz el táncolni, észre sem véve a velem szembe ülő férfit. Úgy látszik többet ivott, mint én. Miután Davi kifáradt és vissza ült, kerestem a férfit, de nem találtam. Úgy látszik, idő előtt lelépett.

~ Most ~

Anyuék válogattak a ruhák közül, és azt is megbeszéltük, hogy elkísérjük Eleanor lányát, Elenát egy buliba. Anyu félretetetett kettő ruhát, amik közül nem tudott választani, ezért pár nap múlva újra megnézzük.
Davi Gracievel ment moziba, én pedig Alekhez indultam a kávézóba. Örülök, hogy Davi és Gracie újra beszélő viszonyban vannak. Eddig minden sokkal nyugodtabb volt körülöttünk, nem most kéne egymás ellen fordulni amikor bekopogtat a rossz és itt is marad jó ideig. Davinak szüksége lesz ránk, ha elmegy a kezelésre, csak reménykedni tudok, hogy nem taszít majd el magától sem minket, sem Harryt. Bár, rögtön én nem is tudnék menni, csak pár hónap után, hiszen Londonban tervezek megszülni. A kezelés 1-1,5 éves lenne neki, de ember függő, hogy kinek mennyi idő után kezd el hatni.
Egy könyvesbolt előtt sétálok el, de meg állok egy pillanatra. Tudom ki dolgozik ebbe a könyvesboltba. Mély levegőt véve fordulok meg és sétálok be az ajtón. Kis csengő jelzi, hogy valaki megérkezett, ebben az esetben engem jelzett. Az árus felnéz a könyvéből és elkerekednek szemei, amint meglátja gömbölyödő hasamat.
- Szervusz Bill - nézek bele a srác szemébe, aki csupán kaland volt, mégis a következménye itt növekszik a szívem alatt. Szemei megtalálják az enyéim, de még így is értetlenül és döbbenten néz.
- Soraya.