Karácsonyi Rész

Az egyedüllét nagyon rossz karácsonykor. Az ünnep érzése nekem: sok ember együtt.
Bentről figyelem a kinti hó esést. Gyönyörű fehér takaróként borítja be az udvart és azon túl a most üres utcákat is. Ezek szerint fehér karácsonyunk lesz. Beugrik egy emlékkép, amikor a testvéreimmel kint játszottunk. Aaron persze, mint egyetlen fiú nem járt jól, Soraval dobáltuk hógolyóval. Anyu bentről figyelt minket mosollyal ajkain. Ilyenkor, minden szent este egy képet nézegetett, szomorúan. Mint megtudtam Zaynnel volt rajta az első karácsonyukon, amikor még alig ismerték egymást. Mégis ahogy bent itta a kávéját, minket szeretetteljesen nézett. Mintha mi lettünk volna számára a világ közepe. És ez így is volt, mindig.
Ahogy nézek ki, a már játszó két kisgyerekre, mosolyognom kell. A kislány sötét göndör haja épp, hogy kilátszik a sapkából, rózsaszín ruhácskájára ügyelve lépked a havas földön. Míg a nála idősebb kisfiú rögtön elfekszik a hóba egy hóangyal csinálásáért. Mikor húga mellé sétál nemes egyszerűséggel lerántja magához a hóba. A kislány durcásan néz testvérére, de végül elneveti magát és együtt játszanak. Megmosolyogtat ez a jelenet.
Összébb húzom magamon a plédet és belekortyolok a még meleg teámba. A testvéreimmel miután kint játszottunk és átfagyva mentünk be, anyu fürdés után mindig forró teát hozott nekünk. Be kuckóztunk a tv elé a kanapéra, betakaróztunk és mesét néztünk. Nem számított, hogy utána betegek lettünk, az mindennél fontosabb volt, hogy kint játszhassunk. Ez a legszebb benne, a gyermeki gondatlanság.
- Min töröd ennyire a fejed? - hallom meg a világ legcsodásabb hangját, ahogy két karjával átöleli a derekam és egy apró puszit nyom a nyakamba.
- Csak emlékek - mondom mosolyogva és ráteszem egyik kezem az övére. Megfordulok és így szembe találom magam a zöld szempárral. Kiveszi a kezemből a bögrét, leteszi a közelbe lévő asztalra, hogy csak rá tudjak koncentrálni. Kezeimet mellkasára helyezem, míg neki most már mind kettő keze a derekamon pihen.
- Nekem is van pár - csókol homlokon. - De a kedvencem, amikor a családi vacsoránál bejelentetted, hogy terhes vagy.
- A tökéletes időzítések embere vagyok - kuncogok, ő pedig bólogatni kezd. Hirtelen kicsapódik a bejárati ajtó és halk trappolások hallatszódnak.
- Anyu, anyu. Edi fel lökött a hóba - siet be durcásan az előbb még kint játszó barna hajú gyönyörűség. Habár kinézetre nem is, de személyiségre sokszor, mintha a húgomat látnám.
- Edward! - szólok rosszallóan a mosolygó fiúra. - Na, sipirc öltözni, különben elkésünk a nagymamától. - elszaladtak fel az emeletre, így én visszafordultam szerelmemhez. Bár tudom, hogy percek kérdése és valamelyikükhöz fel kell mennem.
- Miért nézel így Harry? - kérdem tőle, amikor még mindig ugyan úgy néz rám.
- Életem legjobb döntése volt, mikor megkértem a kezed - súgja zöld szemeit belemélyesztve az én kékjeimbe.
- Életem legjobb döntése volt, mikor igent mondtam - mondom ugyan úgy és közelebb hajolok hozzá egy csókért.
- Anyu - hallom fentről a szólítást, mire nevetve válok el Harrytől. Még csen tőlem egy puszit, utána enged, hogy felmehessek. Először Hazelhez megyek be és segítek neki felvenni a már előkészített piros-fehér ruhácskát. Haját most sem engedi megcsinálni, jobb szereti ha vállára omlik hosszú göndör fürtjei. Mégis egy piros kis szalagot felkötök neki, ami már számára is tetszetős.
A másik szobába megyek át, de Edinek, már nincs szüksége segítségre. Hazelt a kezembe véve indulok le, mellettem Edward jön.
- De csinosak hölgyeim - néz végig rajtunk Harry majd átveszi tőlem Hazelt. Feladja rá a kabátot, és a csizmácskáját. Edinek én is segítek, majd felöltözök én is. Felpakolva az ajándékokkal megyünk a kocsihoz, majd miután mindent elrendeztünk elindulunk. Nem gondoltam, hogy Harry valaha megválik a motorjától és nem is vártam el. Mégis mikor már egy éve házasok voltunk és bejelentettem, hogy terhes vagyok az első dolga az volt, hogy a motort lecserélte egy kocsira.
Nem kellett sokat utazni, hamar megérkeztünk anyuékhoz. Soráék kocsija már ott állt, de Aaronék még nem érkeztek meg. Mily meglepő módon, most is késnek.
- Megjöttünk - nyitok be az ajtón, a két rosszcsont pedig már be is szaladt mellettem. Harry lesegíti rólam a kabátom és a sajátjával együtt felakasztja oda, ahova kell. Zayn jön ki hozzánk, nyakába ott csüng már Hazel.
- Sziasztok - köszön mosolyogva és nekem ad két puszit, míg Harryvel kezet fognak. - Menjetek be, Gracieék is nem sokára itt lesznek. - Harry keze derekamon van, ahogy bemegyünk a nappaliba. Gracie és Aaron még Liaméknél voltak így ők ezért is jöttek később.
- Anyu, mikor bonthatjuk már ki az ajándékokat? - sóhajt nagyokat Ava, Sora kislánya.
- Nem sokára kicsim - válaszolja húgom, megsimogatva a nagyokat sóhajtozó kislány fejét. Ava összefonta karjait és durcásan ült le a kanapéra, Hazel mellé aki szintén durcásan ült. Mint az ikrek olyan ez a két lány. Sorával mosolyogva nézünk össze.
- Megjöttünk - ront be Gracie, mire a két durcás lány is azonnal felkel. Tudják ha Aaronék megjöttek, vacsora és utána ajándék bontás. Körbe is ültük a nagy asztalt. Kissé szűkösen, de megoldottuk. Anyu ismét sokat főzött, sütött, mint minden karácsonyon. Jó kedvűen beszélgettünk és ettünk. Sorával és Aaronnal megengedtünk magunknak egy kis alkoholt is. A gyerekek itt alszanak, míg mi szülők haza megyünk. Anyuék vállalták így, hogy mind tudjunk kicsit a párunkkal kettesbe lenni, amit Harryvel ki is használunk. Na, meg Zayn imádja a gyerekeket, még ha elsőnek idegenkedett is kissé. Az asztalról most sem pakoltunk el, tudjuk már, hogy valaki úgy is kimegy még enni. Ez minden évben így van. A nappaliba mentünk, ahol a karácsonyfa volt felállítva, és alatta volt a sok ajándék. Öröm volt nézni, hogy a gyerekek mennyire örülnek a megkapott játékoknak. Mi Harryvel közösen a családtól egy négy napos utazást kaptunk Olaszországba. Természetesen a gyerekek is jönnek.
A férjem karjaiba néztem végig a boldog családon. A gyerekek játszottak a szőnyegen, mi fent ültünk a kanapén, míg Alek már ki is ment a konyhába enni pár süteményt. Őt követte Ava, aki bár imád enni vékonyabb, mint én valaha is voltam. Nos, igen a jó genetika.
- Gondoltad volna - súgja a fülembe Harry - tíz évvel ezelőtt, hogy ez így lesz?
- Eszembe sem volt - nézek fel szemeibe, majd ajkaira nyomok egy puszit. Tíz éve, amikor találkoztunk Harryvel, álmodni se mertem volna, hogy egy év tized elteltével bármi is így lenne. De őszintén, nem bánom, hogy minden rendben van.
Hazel mondta fel a szolgálatot leghamarabb, tizenegykor ő már megindult az egyik szobába, aludni. Harry ment fel vele, lefektetni, míg én koccintottam még egy pohárral a húgommal. Ava és Edi is álmosodok, ahogy David, Graciék gyereke is. Ezután egyértelmű volt, hogy mindenki megy lefeküdni.
Mi még maradtunk és beszélgettünk anyuékkal, illetve anyu és én összepakoltunk az asztalról. Miután ez megvolt elindultunk haza mind, hisz még egy kis időt együtt szerettünk volna tölteni a párunkkal.
Harry vezetett, hiszen én ittam már. Bár, nem sokat, de még is azért nem kockáztattunk. Amint, bementünk a házba, csend fogadott minket. Fura volt ez, hozzá vagyok szokva a két kis manóhoz. Harry töltött mind kettőnknek egy-egy pohár bort és a kanapén telepszünk le. Bekapcsolom a tv-t, ahol még javába mennek a karácsonyi filmek. Karjaiba bújva néztem a filmek, üres poharainkat az asztalra helyeztem.
- Emlékszel mit mondtál tíz évvel ezelőtt? - kulcsolja össze kezeinket.
- Annyi mindent mondtam már - forgatom szemeimet, bár ő ezt nem látja. Ujjaimmal játszadozik, majd az ujjamon lévő gyűrűvel.
- Hogy semmiképp se lesz köztünk kapcsolat. Mert túl öreg vagyok - kuncog fel utolsó mondata után.
- Te még is erősködtél. És még mindig az vagy - feljebb emelem fejem és nyomok egy apró puszit a nyakára.
- És mennyire örülök, hogy ilyen kitartó voltam - neveti el magát, ami engem is megmosolyogtat. Még ennyi év után is, ha nevet elmosolyodom és eltudok veszni a szemeiben. Egyszóval, mintha még mindig olyan fiatalok lennénk, úgy tudom szeretni.
- Hát még én - kuncogok halkan.
- Ha te nem lennél, egyedül öregedtem volna meg - apró puszit nyom fejem tetejére, én pedig feljebb ülök és vele szembe bele ülök az ölébe.
- Így legalább velem fogsz - hajolok közel hozzá és megcsókolom. Kezei derekamon vannak és úgy húz magához közelebb.
- Te vagy a mindenem - súgja, ahogy elválunk pár centire egymástól.
- Szeretlek.

Heey! Így utólag is kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt, és Kellemes Ünnepeket! Az én ajándékom nektek ez a rövidke külön karácsonyi rész lenne, amivel beletekinthettek Harry és Davina későbbi éveibe. Bár, valóban rövid de remélem mindenki tetszését elnyerte!

Írói utószó

Tyűhaa. Igazán nem gondoltam, hogy eljutok eddig. Sikerült befejeznem a történetet - végre-. Kis karácsonyi ajándéknak is szántam az epilógust, bár így is megcsúsztam vele nem is kicsit.
Köszönöm, akik ennyit vártak rá(m) és kitartottatok a történet mellet! Nem mindig volt érthető, azt hiszem, de akik olvasták az előző történetemet némileg jobban képbe voltak Nina és Zayn éltével, na meg persze Davináéval is.
Ma fejeztem be egy történet olvasását és ott az írója kielemezte a szereplőket. Nagyon megtetszett így megpróbálkoznék vele én is. Kezdjük Davinaval.
Davinát mindig próbáltam a saját énemre formálni. Némileg határozott és kissé flegma. Pont, mint én. Sokszor megmutatkozott benne a bizonytalan énje is, ami nálam is sokszor előjön. Mégis azt hiszem sikerült egy jól megformált karaktert létre hoznom. Nem volt sem karrierista, sem nagyra vágyó holott lehetett volna és meg is kapta volna. A szerelemben sem hitt, csupán a szerelem gondolatába volt szerelmes. Elsőnek egy sokkal flegmább és távolságtartóbb karakterre vágytam, de végül is beláttam, hogy azt nehezebb megformálni és talán nem is ment volna.
Gracie. A legjobb barátnő szerepét két ismerősömből formáltam meg. Egy lány része benne volt, akit kiskorom óta ismerek és nagyon szeretek. És egy másik lány, akivel bár még élőben nem találkoztunk, sokat beszéltünk és őt is nagyon megszerettem. Remélem most ezt olvassa is. Nos, Gracie egy bolondos és komoly lány. Két oldala van, személyenként mást mutat. Elsőnek nem is akartam összehozni Aaronnal, de végül is meggondoltam magam.
Sora. Róla szintén az előző történetemben szó volt már. Őt is egy olyan lányról mintáztam, akit nagyon szeretek de vele sem találkoztam még. Még is úgy érzem némileg sikerült rá formáznom ezt a karaktert. Egy humoros, szelekótya lány, akit nem lehet nem szeretni. Modellnek szerettem volna őt, hiszen Davina családjába és ismertségi körébe sok a híres ember így túl abszurdum lett volna, ha nem teszek bele valakit, aki vágyik az ilyesfajta figyelemre.
Na és persze Harry. Titokzatos és céltudatos férfi. Személy szerint én nem tudnám elképzelni magam egy ilyen korkülönbséges kapcsolatban, de éreztem már idősebb iránt többet. Ezt szerettem volna megmutatni Nektek, hogy bár nagyon abszurdumnak tűnik még is lehetséges egy ilyen kapcsolat működése. Harry karaktere a vége fele elvesztette a titokzatos énjét, de ezt így is szerettem volna.

Azt hiszem ezt a karakter elemzést még gyakorolnom kell. 😅
Van két ötletem még két újabb történetre. Az egyiket úgy szeretném megírni, ahogyan velem is történt, de még nem vagyok képes írni róla. Meglátjuk mi lesz belőle. Mostanában időhiány majd energia hiány miatt kissé elmaradt az írás, de nem tervezem abba hagyni!
Még egyszer köszönöm, akik végig olvasták a történetet és a kitartást mellette!
Sok puszi
Niszi

Epilógus

Egy év telt el amióta elmentem a kezelésre. Természetesen Harryvel. Anyuék nehéz szívvel engedtek el, de nem volt más választás. Sorat nyugodt szívvel hagytam ott Alekkal, ahogy Graciet és a kicsi Noah-t is Aaronnal. A kisfiút csupán kétszer láttam, de imádni való.
Fél évig tartott a kezelés, ami sikeresnek bizonyult. Kaptam még egy gyógyszert a biztonság kedvéért, de végre, nincs több félnivalóm ettől a betegségtől. Már fél éve, hogy visszajöttünk Londonba. Pár napon belül lesz az esküvő, és már tervben van a gyerek is.
- Hogy van az én csodás barátnőm? - hátulról ölel Harry, én pedig mosolyogva forgatom meg a szemeim. Hihetetlenül nyálas tud lenni.
- Mint mindig, jól - fordulok felé és nyomok egy rövid csókot a szájára.
- Belegondoltál már - tettet gondolkodást. - Hogy mellettem kell maradnod most már?
- Szerinted igent mondtam volna, ha ebbe nem gondolok bele? - egyik szemöldökömet felvonva nézek rá.
- Sose gondoltam, hogy ennek ez lesz a vége - súgja közel hajolva hozzám, szemeit mélyen enyéimbe fúrva.
- És ez még nem is a vége, csak a kezdete - fogom kezeim közé arcát és húzom magamhoz egy puszira. Mosolyogva távolodik el majd kezemnél fogva vezet ki a lakásból. Anyuékhoz megyünk, akik az esküvő óta még jobban egybe vannak nőve, ha lehet ezt még jobban fokozni. A külvárosi házhoz érve kopogás, illetve csengetés nélkül lépünk be. Dzsekimet felakasztom a fogasra és elindulunk a nappali felé. Természetesen már ott találjuk Soráékat is.
- Hadd nézzem ezt a kis csöppséget - veszem el Sora kezéből azonnal a kisfiút. Ugyan az első fél évet kihagytam az életéből, azokat a hónapokat próbálom bepótolni. Ilyenkor mindig látom, ahogyan Harry rám néz. És teljesen biztos vagyok benne, hogy hamarosan nekünk is lesz egy kisbabánk.
Sosem gondoltam, hogy valaha is lesz gyerekem, vagy ha még is jóval később. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy a férfi, aki mellett megállapodok az Harry Styles lesz. Aki gyerekkorom óta ismer. És aki a kezelés alatt is végig mellettem volt. Vagyis..fogjuk rá, mindig. 

*Fél évvel ezelőtt*

Reggel mikor felébredtem rettenetesen fájt a fejem. Már a kezelés végén járunk és eddig minden rendben ment. Nem kezdtem el felejteni újra. Most viszont mégis mikor oldalra fordítom a fejem, nem tudom ki az a férfi, aki a székben alszik. Sötét göndör haja már eléggé megnőtt, néhány tincs az arcába lóg. Arca nyugodt. Ismerős, de még sem tudom hova rakni. Egyszer csak ébredezni kezd. Mikor észreveszi, hogy nézem mosollyal ajkain kezd közeledni. Ahogy ő közeledik én úgy távolodok. Kicsoda lehet? Zöld szemeiben értetlenséget látok.
- Kicsilány? - kérdi halkan és bizonytalanul.
- Ki vagy? - kérdezem kissé remegő hangon.
- Kérlek, mond, hogy csak tréfálsz - keserű mosollyal néz rám. Tekintete telis tele van fájdalommal. Bárcsak tréfálnék. Óvatosan megrázom a fejem. Egy ideig néz a szemembe, majd nagyot sóhajtva áll fel és szó nélkül kisétál.
Ki volt ő? Tudom, hogy tudnom kéne. Az a fájdalom, ami a szemeiben volt, számomra is fájdalmas volt. Biztosan fontos vagyok neki, ha itt volt. És nekem is fontos lehet. De hiába kutakodok az emlékeim között nem tudom kicsoda. És ez nem feltétlenül az ő hibája. Talán még sem fog sikerülni a kezelés?
- Jó reggelt - nyit be egy mosolygós ápolónő. Negyvenes éveiben jár, mindig ő jön be hozzám a gyógyszerekkel. - Hogy érzed magad?
- Jól - szólalok meg halkan. Nincs kedvem most beszélgetni.
- A vőlegényed? - néz körbe a szobába, mint aki keres valakit.
- A micsodám? - ráncolom össze a homlokom. Elsőnek értetlenül néz rám, majd mikor leesik neki felsóhajt.
- Tudod Davina, nem mindig sikeres teljesen a kezelés. Nálad eddig az volt, de úgy látszik most mégis elfelejtettél egy fontos személyt. - hátamat simogatja, amíg várja, hogy mind ez eljusson a tudatomig.
- Az a magas, göndör hajú férfi ő volt ugye? - suttogom lehajtott fejjel.
- Igen - érkezik a válasz, engem pedig egyszerűen elfog a bűntudat. Mekkora fájdalmat okoztam neki. Lenézek a kezemre és valóban ott van az ujjamon a gyönyörű gyűrű. Bűntudatom támad.
- Ide hívom az orvost, rendben? - kérdi az ápolónő én pedig csupán bólintok. Szorít a mellkasom és nem érzem jól magam. Kezd elsötétülni minden. Míg már nem érzek semmit.
Mikor újra kinyitom a szemem egy másik szobában fekszem. Észreveszem húgomat és barátnőmet. Eddig egyszer jöttek el hozzám, ezek szerint most újra. Sora kezében már ott van az unoka öcsém. Mocorogni kezdek mire felém kapják a fejüket.
- Hál isten - sóhajt fel Sora.
- Sziasztok - súgom halkan egy halvány mosollyal az arcomon.
- Minden oké? - Gracie barna haját hátra simítja, majd leül.
- Persze. Ennél jobb nem is lehetne semmi - nevetek fel halkan. Sora mosolyogva néz rám majd a kezében lévő csöppségre. - Istenem, de jó látni! - veszem át kezeiből.
- Már azt hittem, sosem fogod látni. Vagy legalább emlékezni - utolsó mondatát suttogja csupán. Megsimogatom a kis babaarcát és felnézek az anyukájára, vagyis a húgomra.
- Most már minden rendben, a kezelés folyamata eddig sikeres volt. Ne aggódj! - simítom egyik kezem az övébe, és mosolyogva nézek rá, majd barátnőnkre. A kezembe lévő baba szemeibe nézek, zöld szemei csillogva bámulnak. Zöld szemek. Emlékszem rá. Könnybe lábadt szemekkel nézek fel a lányokra.
- Harry?

*Jelen* 

Még most is eszembe jut, az a nézése, ahogy akkor reggel nézett rám. Sose fogom már kiverni a fejemből azt a tekintetet.
- Remélem nekünk lányunk lesz. Túl sok a pasi ebbe a családba már - rázza a fejét Harry, sóhajtva.
- És te emiatt képes vagy panaszkodni? - vonja fel a szemöldökét Zayn. Elnevetem magam piszkálódásukon és már nem is figyelek rájuk. Visszaadom Sorának az unoka öcsém és helyet foglalok Harry mellett a kanapén. Szorosan hozzábújok, mire ő mosolyogva lenéz rám. Kezét átveti rajtam és derekamnál állapodik meg. Jó érzés mellette lenni.
Egészen estig anyuéknál voltunk. Sokszor gyűlik ott össze a család és anyuék régi baráti köre. Bár jobban mondva már többnyire egy család vagyunk. Harry és én együtt vagyunk. Liamék lánya Gracie az öcsémmel van együtt. Hirtelen két családi barátból már családtag is lett. 

Harry és én nem haza indultunk. Még volt egy utunk Harry családjához. Eddig egyszer találkoztam velük.
- Még mindig ugyanúgy állsz Dominichez, mint mikor elsőnek találkoztatok? - kérdi halkan Harry, amikor kiszállunk a kocsiból és kezeinket összekulcsoljuk. Elsőre nem értem mire gondol, amikor eszembe jut az unoka öccsével lefolyt beszélgetésem a konyhába.
- Miért változott volna a véleményem? - nézek rá összeráncolt homlokkal ő pedig kisfiúsan vállat von. - Harry. Látod ezt? - emelem fel kezünket, hogy lássa az ujjamon lévő gyűrűt. - Nem véletlen viselem. - arcán továbbra is ott volt a bizonytalanság ezért sóhajtva hajoltam hozzá és megcsókoltam. - Szeretlek és ez nem fog változni. - súgom neki, mikor eltávolodunk. Mosollyal ajkain indul el a bejárati ajtó felé, vagyis ahova követem én is. Harry keze az enyémet fogja, ujjamon lévő gyűrűvel játszadozik, míg várjuk, hogy kinyissák nekünk a kaput. Harry bosszankodik, amiért Gemma ismét elfelejtette kinyitni, holott tudta, hogy jövünk. Megmosolyogtat, ahogy ott várunk a kapuba kéz a kézben. Gemma szalad ki az ajtón sűrű bocsánat kérésekbe és kinyitja előttünk az ajtót, amin be is lépünk. Ahogy a kapun úgy az életükbe is beléptem. Harry életébe. És nem, egy kicsit sem bántam meg. Mert bár nem gondoltam, de ő az Igazi.