15.rész - Folyamat kezdete

Davina Carter

- Nem hiszem el, hogy ezért elmentél majdnem az ország másik végébe - Sora nevet a vonal túlsó végén. Mosolyogva igazítom meg vastag bőrdzsekimet, vicces, hogy mennyit tudunk beszélni.
- Megérte!
- Na, és Haley, hogy bírta? - kérdi húgom, én pedig a barna-lila ombres hajú lányra nézek.
- Áá, állati volt - visít bele a telefonba a mellettem álló legjobb barátnőm. Sora csak nevet és én neki dőlök motoromnak.
- Vigyázzatok magatokra haza fele! - komolyodik el a tizennégy éves húgom. Két hónap múlva már 15 éves lesz, ahogy Aaron is. 
- Oké, ne aggódj - elmosolyodom aggódásán.
- Jöhettél volna velem, nem kéne villognod az új motoroddal. Tudjuk, hogy profi módon motorozol - forgatja szemeit Haley. Felnevetek, igaza van. Három-négy éve motorozok, Peter bácsi tanított meg motort vezetni. Emlékszem azt mondta, hogy a nagymenők így kezdik. Anyu nem örült neki sose, így még csak most sikerült vennem saját pénzből egy motort. Gyönyörű az én kis szerelmem.
- Lányok, nyugalom - nevetek fel. Igaz, jeges az út de nem lesz baj.
- Én elindulok. Gyere mögöttem. Ha nem látlak azonnal megállok, értetted? - fogja meg vállamat Haley, féltés van szemeiben.
- Értettem - kuncogok fel. - Vigyázz magadra te is azért!
- Én tudok. Ellenben veled, aki folyton bajba kerül - nevet fel és kocsija felé veszi az irányt. Beszáll és megvárja míg én is elköszönök Sorától.
- Szeretlek Húgi!
- Én is Dí! - leteszi én pedig fejemre húzom a sisakom. Felszállok a motoromra és Haley is beindítja Audijának a motorját. Kicsit járatjuk, mind ketten, hideg van így kénytelenek vagyunk. Később Haley kezd el elől menni én pedig mögötte. Semmi probléma nem is volt sokáig. Már majdnem Londonba értünk. De el is kiabáltam a dolgot. Csak annyit láttam, hogy elölről nagy fény villanás, Haley kocsija egy fába csapódik, a motorháztetője füstölni kezd. A terepjáró, ami Haley kocsiját is félresodorta felém közeledik, látom, ahogy a vezető fiú próbálja visszanyerni az uralmat csúszó kocsija fölött, de se ő, se én nem tudom motorom fölött. Csúszunk mind ketten, alólam kicsúszik a motor és a földön kötök ki, miután a terepjárón átesek. A bukósisakot leszedem fejemből, bár nehezen mozdulok, sajog mindenem. Oldalra fordítom fejemet, tőlem pár méterre Haley kocsija lángokba áll, még látom a bent ülő lányt. Oda akarok rohanni, kihúzni onnan, de nem bírok mozdulni. Semennyire sem, és ez a legrosszabb. A másik kocsi teljesen átfordulva áll, a fiú elvesztette az eszméletét. Újra már égő barátnőmre nézek és hangtalanul zokogok. Szemeimet szorosan behunyom, ennek nem így kéne lennie. Fáj mindenem és számba is már megéreztem a vér ízét.

- Haley! - kiáltottam fel, majd felültem. Mély levegőket vettem, a takarót lehámoztam magamról és telefonommal a kezembe mentem ki a teraszra. Az üvegajtót becsuktam magam mögött és mély lélegzetet vettem. Utáltam ezt.
- Dí, hajnali négy van és egy terhes nőnek kikell pihennie magát. Márpedig én az vagyok - motyogta a telefonba Sora, én pedig egy fokkal megkönnyebbültebb lettem. Nem teljesen, de már jobb.
- Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e. - akadozva vettem a levegőt és a mondatot se mondtam végig normálisan.
- Újra álmodtad, ami történt nem igaz? - kérdezte halkan, én pedig csak hümmögtem. Sora és Aaron voltak azok, akiknek minden részletet elmondtam a balesettel kapcsolatban. Tizennyolc évesen, sőt akármilyen korban is van az ember, nem felemelő érzés végig nézni, ahogy a legjobb barátnőd elég. Sora nyugtatni kezdett, de nem ment neki annyira. Végül mikor letettük, még kint maradtam percekig. Esett az eső, de rám nem jött szerencsére. Hűvös volt a levegő, nem olyan volt már, mint pár héttel ezelőtt. Visszamentem a szobámba, de az ajtót nyitva hagytam. Örültem, amiért Harry ma nem aludt itt, nem tudtam volna neki mivel magyarázni. A balesetről pedig félő, hogy nem bírtam volna beszélni. Tudom, hogy már két éve történt, de még most is nehéz beszélni róla.
Az üvegajtó tárva nyitva volt, a szél pedig lengette a világos kék függönyömet. Az ágyamon ültem törökülésbe, takaróm a lábaimon volt. Fél öt múlott még csak. Még volt három órám. Fél nyolcra volt időpontom az orvoshoz, aki akkor kezelt, amikor volt a baleset. Fél óra múlva nyit a kávézó, az az ötkor. Nem értettem Rosat sose, hogy miért nyitunk ilyen hamar, de amikor már két hónapja dolgoztam ott megértettem. Azok, akik a munkahelyükre sietnek kora reggel és kávét akarnak, oda térnek be. Nem volt rossz az észjárása Rosanak.
Azalatt a fél óra alatt eltudtam készülni, de nem vittem túlzásba, én úgy is szabad napos voltam. Csupán nem akartam egyedül otthon ülni, mivel Gracie egészen biztos, hogy kilencnél korábban nem fog felkelni. Farmert vettem fel, egy kötött félvállas pulóverrel és hajamat hátra fogtam egy hajpánttal. Valóban nem vittem túlzásba semmit, még a sminkből is csak keveset tettem fel, mint az esetek többségében.
Öt óra előtt tíz perccel indultam el a kávézóba, nyitásra oda is értem. Alek volt a délelőttös, Gracienek pedig jutott az éjszaka.
- Szia Szöszi. Miért vagy itt ilyen korán? Ma én nyitok - mondja Alek miközben kiakasztja a rácsot, amivel az ajtót védjük.
- Tudom, de már fent voltam és unalmas volt otthon - vonok vállat egy mosolyt erőltetve magamra. Segítettem Aleknek, bár tudtam, hogy egyedül is megoldaná, de nem akartam csak úgy ott ülni. Így hát beálltam segíteni neki néhány dologban. Csak, hogy így hamar elment a reggelem, és mire feleszméltem már a dokihoz kellett sietnem. Izgultam, nem tudtam mik lesznek az eredmények. Valóban mostanában nincs rendben minden, de az lehet, hogy nem a balesettel függ össze. A váróban ültem, mellettem egy kisfiú ült a feltehetőleg édesanyjával. Lábait lóbálta a kisfiú és érdeklődve nézelődött körbe. Elsőnek őt szólították be, majd engem.
- Jó reggelt Davi! - köszönt halvány mosollyal a doktor.
- Jó reggelt Doktor - köszönök ugyan olyan halvány mosollyal.
- Nos, mi lenne, ami miatt hamarabb köszönthetem magát, mint a féléves kontrol?
- Újra az történik, mint a baleset után volt. Megint el-el feledek dolgokat, személyeket. Néha nem jut eszembe a neve olyannak sem, akit már évek óta ismerek - jutott eszembe az, amikor Eleanor neve, nem rémlett. - A fejfájás is megvan, mintha összeakarna préselődni.
- Történt valami, ami miatt elkezdődhetett a folyamat? - szemüvegét levette, megtörölgette majd újra feltette orrára.
- Olyan két hónapja volt, amikor a kocsimmal koccantam neki egy másiknak és a fejem neki ütődött a kormánynak.
- Ezzel miért nem jött el akkor?
- Nem gondoltam fontosnak, nem történt akkora ütés. - haraptam alsó ajkamra, de a doktor csak a fejét rázta.
- Davi már mondtam magának, hogy a legkisebb ütés is elérheti azt, hogy elkezdődjön. - sóhajt majd félre nézett egy pillanatra a számítógépe monítorára. - Elvégzünk pár vizsgálatot, és teszek fel pár kérdést. Rendben? - kérdezte, mire bólintottam. A kérdések majdnem ugyan azok voltak, mint a balesetem utáni napokban. Hogy hívják édesanyámat, hány testvérem van, van e anyunak testvére, hol dolgozom, mi a kedvenc hobbim. Ezekre mind tudtam válaszolni, de volt, amikre már nem. Hol dolgozott anyu, ahova én is mindig mentem. Mi apu neve, ki volt általános iskolában a barátnőm.
- Davi úgy látszik igazam lett, sajnos. - élesen szívtam be a levegőt, ez nem lehet igaz. - Fokozatosan fog egyre több mindent elfelejteni Davi. Először csak ilyen apró dolgokat, mint amilyen kérdéseket feltettem magának.
- Van ennek bármiféle ellenszere, vagy kezelés rá? - homlokom akaratlanul ráncba szaladt, ujjaimmal megtaláltam sálam végét és azt gyürkölésztem.
- Mindent megteszünk annak az érdekében, hogy legyen, de a kutatások még eltartanak egy ideig viszont...
- Csak mondja, hogy van vagy nincs - szakítom félbe az orvost.
- Lenne egy - eddig észre sem vettem, hogy bent tartottam a levegőt. - Németországban van egy kezelés. Hasonló, mint a kemoterápia.
- Tehát vagy beválik vagy nem - a doktor bólint, én pedig félrenézek.
- Eddig egy fiún és egy magával egy idős lányon próbálták ki. Nos, a fiúnál bevált, de a lányon csak rosszabbodott minden. - Kísérleti nyúl leszek, mint az a másik kettő is. Ez csodás.
- Körülbelül mennyi idő az egész? - akaratlanul is Harry jutott eszembe, a kapcsolatunk.
- Fél év, ha minden rendben megy - hajamba túrtam, a doktor követte szemeivel a mozdulatom. - Természetesen a gondolkodási idő jár. - elköszöntem majd elsiettem onnan. Nem akartam tovább ott maradni, haza siettem. Úgy értem anyuékhoz haza. Mielőtt oda értem volna rendbe szedtem magam, hogy ne sírjam el magam, amikor elmesélem ezt az egészet. Egyszerűen csak benyitottam, amin anyu és Zayn meglepődött, de mikor látták, hogy csak én vagyok elmosolyodtak. Bennem viszont eltört valami, sírva fakadtam.
- Kicsim mi történt? - siet hozzám anyu és karjaiba zár.
- Harry tett valamit? - kérdi idegesen Zayn is már. Megmelengette szívemet, hogy ő is így aggódott.
- Dehogy - szipogtam anyu vállába. - Az orvostól jövök.
- Terhes vagy? - visított fel anyu, én pedig fejemet ráztam. Anyunak leesett, hogy miért is sírtam és melyik orvostól jöttem. Zayn ha jól sejtem már tudott erről a dologról így csak csendesen figyelt minket. Anyu jobban ölelt magához, ahogy én is őt. Percekkel később leültetett a kanapéra, én pedig elkezdtem mondani a kezelést. Kaptam egy mappát, amiben a kezelésről írnak pontosabban így azt is elolvastuk. Zayn csinált teát, tudta, hogyan szeretem. Sok citrommal, kevés cukorral.
- Itt azt írják, hogy fél évig bent kell feküdni egy jobban kialakított kórházi szobában, lesz egy külön ápolód, akinek rajtad kívül lesz még egy betege és ennyi. Ha minden rendben megy, akkor a folyamat ott megáll, ahol van a te esetedben - néz fel rám. - Chris vagyis apád részénél, amikor három-négy éves voltál. Ha még sem válik be, akkor fokozatosan elfelejtesz mindent, néha eszedbe jut pár dolog, de ennyi. - csak bólintani tudtam.
- Elmondtad a testvéreidnek? - kérdezte Zayn, egyik kezét a térdemre rakva.
- Még nem - ráztam meg a fejem.
- Harrynek sem? - ismét csak a fejemet tudtam rázni. Szívem szerint azonnal elindulnék hozzá, de nem. Kell egy kis idő, hogy valahogy eltudjam mondani neki.
Késő este indultam el anyuéktól, de nem egyenesen haza indultam.
A sötétben nem mászkálnak mások csupán én. A hideg levegő megcsapja az arcom, azt így pirossá téve. Jól esik, ahogy a közelgő téli szellő végig söpör rajtam, beférkőzve kabátomba is így. Némileg elnyomja a tompaságot a fejemben. A sötét utcákat a közvilágítás fényesíti csupán, még a hold is alig-alig világít. A csillagok az égen fényesek és rengeteg van belőlük. Sokak szerint egy csillag egy elhunyt ember lelke. Vajon apu is odafent van? Nem emlékszem rá, de elkértem anyutól pár képet, amik lényegesen sokat segítenek.
Nem sokára már semmire se fogok emlékezni. Idő kérdése, talán egy vagy kettő év. Hogy aggaszt e ez mind? Persze. Másra se tudok gondolni. Az eddigi életemnek annyi, ha ez bekövetkezik. Tudtam, hogy ez lesz, mind tudtuk, akik tudomást szereztek a balesetemről és annak következményeiről. De nem gondoltam volna, hogy felgyorsulhat. Hogy egy apró eséstől ez megeshet. Még ha nekem is nehéz lesz - mert az lesz, tudom, hogy anyunak még nehezebb lesz. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz a húgommal, vagy Aaronnal. Olyan ez, mintha meghalnék, hiszen ez valahogy így is van. Nem fogok emlékezni senkire és semmire és valószínűleg még azt is elfelejtem, ami az azt megelőző nap történt. Nem olyan ez mint a sima amnézia, ott a betegnek kis idő után általában eszébe jutnak a dolgok.
A parkba sétálva megpillantok egy padot. Fáradtan fekszek el rajta, akár egy hajléktalan. Kezeimet a fejemen pihentetem és ajkaim közül kicsúszik egy fáradt sóhaj. Mi lesz most? Megyek Németországba vagy sem? Hatni fog az a kezelés? Harrynek el mondjam?
- Davi? - akár egy égi jelenés, mély hang hallatszik és mikor felé pillantok magas alkatával és göndör fürtjeivel is szembesülök.
- Úgy tűnik - fordítom fejemet vissza az ég felé. Egy jelnek számít, hogy megjelent?
- Felfázol Kicsilány - elmosolyodom a becenéven és az aggódásán. Anyun és a testvéreimen kívül nem sokan aggódtak értem úgy, ahogy ő az elmúlt pár hétben. Nem felelek semmit, ő pedig közelebb sétál. Mellettem áll meg én pedig felnézek sötét alakjára. Szövetkabátja zsebeiből előhúzza mind két kezét.
- Húzódj odébb - felkelek és arrébb megyek, hogy elférjen mellettem. Lehajtott fejjel ülök, ő pedig térdein támasztja kezeit. Néma csend van közöttünk, ami bár szokatlan, de jó. - Történt valami? - kérdi halkan, bizalmaskodóan.
- Igen, sajnos - bólogatok magamba szívva élesen a levegőt. Nem mesélem el neki, még nem. Nem is firtatja, csupán egy kezét vállamon átveti és közelebb húz magához. Jól esik közelsége, megnyugtat.
- Menj haza kislány. Megbetegszel így. Gyere - felkel és felém tartja egyik kezét. - haza kísérlek. - kezére nézek, majd még egyszer fel a csillagokra. Fáradtan vezetem végül tekintetem Harry arcára és fogadom el a kezét.
Haza kísért végig, még fel is jött velem, hogy megbizonyosodjon arról, hogy épségben bemegyek a lakásba.
- Köszi, hogy haza kísértél - néztem fel arcára, halványan mosolyogva.
- Ne hülyéskedj Davi - simított végig arcomon. Jóleső sóhaj csuszott ki ajkaim közül. - Gracie itthon van?
- Nem, Aaronnál alszik. - Gracie mostanában amikor csak teheti a testvéremmel van.
- Oké, akkor maradok - nyitott be az ajtón én pedig homlok ráncolva néztem utána. Mióta érzi magát ennyire otthon a mi kis lakásunkban?
- Ebbe nem lenne beleszólásom mégis azért? - mentem utána útközben levettem cipőmet és eligazítottam az övét is.
- Nem - már a kanapén ült a nappaliban. - Nem tudom, mi történhetett, de tisztán látom, hogy valami nincs rendben. - leültem mellé és azonnal összekulcsolta kezeinket. - Ne kérd, hogy itt hagyjalak így - mondta halkan, szemeimbe fúrva az ő zöldjeit.
- Rendben - sóhajtva egyeztem bele, de végül is ez nem is olyan rossz.

14.rész - Terhességek

Soraya Malik

A partit szerveztem órák óta, és most végre meg van minden. Nem volt nagy jelentősége, mégis számított nekem, hogy minden jó legyen.
- Megjöttem - Gracie robbant be az ajtón, maga után azt nyitva hagyva. Táskáját ledobta a pultra, és leült egy székre, aminek támlájára rátette a kabátját. A nyitott ajtón Aaron és Ben lépett be. Gracie is arra nézett szeme sarkából, de végül rám nézett. - Hogy haladsz?
- Meg vagyok mindennel - büszkén mosolyogtam, és közben figyeltem a két fiút. Egyik-egyik Gracie két oldalára ültek, mire ő frusztráltan fújta ki a levegőt. Nyilván zavarta valami.
- Mégis, biztosan nem kell segítsek valamiben? - nyugodtan kérdezte, de éreztem a jelet, miszerint a válaszom inkább igen legyen.
- Most, hogy így mondod - tettettem gondolkodást. - Gyere. - elindultam az emelet felé, még átakartam öltözni farmeromból. Kissé már kényelmetlenné vált, növekvő hasam miatt. Gracie követett fel a szobába, ott pedig azonnal elterült az ágyon. Nagyot sóhajtott és megdörzsölt az arcát.
- Kérdezzem, hogy mi történt, vagy jobb, ha nem tudom? - homlokomat ráncolva néztem őt, majd mikor a fejét rázta a szekrényhez léptem.
- Nem hiszem el, hogy Alek még nem vett észre semmit - mikor rá néztem láttam, hogy engem néz alaposan. - Szex közben sem veszi észre? Mert akkor kezdek kételkedni abban, hogy jó a szeme, vagy ép elméjű.
- Nem szexelünk - vonok vállat. - Úgy veszi, hogy csak női hisztim van mostanság.
- Csak rá ne unjon - motyogja az oldalára fordulva.
- Szeret engem. Nem fog.
- Nem értem mi tart vissza, hogy elmond neki - rázza a fejét, már amennyire tudja fekve. - Elvetetni már nem tudod, lassan a negyedik hónapba vagy. Alek szeret, ezt te mondtad, és tudod jól, hogy mennyire akarna egy gyereket az anyjával együtt. Valakire ráakarják hagyni az éttermeket és még isten tudja miket.
- Majd elmondom neki - fordulok el tőle.
- Haladhatnál vele. - Gracie tovább szenvedett az ágyon, én addig kiválasztottam egy lenge szoknyát, és a meglepő módon lapos talpú cipőt vettem fel hozzá. Mind kettő kék volt, ahogy a kiegészítőim is.
Mikor elkészültem lementünk a földszintre, ahova Alek már beengedett mindenkit. Nem voltunk sokan, tényleg, ahogy azt megbeszéltük. A szülőket meg végképp nem hívtuk, kicsit kikapcsolódásra volt szükségünk, nem pedig arra, hogy figyeljenek ránk. A kanapén terültek el, Allie és a barátja, Aaron mellette pedig Ben. Egész jól elbeszélgettek, bár Aaron távolság tartóbb volt. Harry egy fotelben ült, ölében pedig Davi ült féloldalasan. Harry az egyik kivétel. Szülőket nem akartunk és bár ő is olyan korú, még sem szülő és nem is úgy bánik velünk, hogy éreztesse ő idősebb. Ő is benne van a legtöbb dologba, amibe mi is. Mindig is irigyeltem, anyuéket a baráti társaságuk miatt, de nekik könnyebb is volt a banda miatt.
- Harry, miért van itt? - suttogta a hátam mögött Gracie.
- Hogy lássátok, amit én - vontam vállat majd mosolyogva Davira kacsintottam, aki kissé feszülten nézett rám, előtte is körbe-körbe pillantgatott. Tudta, hogy a legtöbben nem értenek vele egyet a kapcsolatukkal. Alek ölébe ültem, aki rögtön átkarolta derekam és hasamnál fonta össze őket. Kissé megfeszültem, féltem, hogy észre veszi a hasam. Az asztalra tettem nasikat, meg üdítőket, mielőtt még megérkeztek volna így már nem volt más dolgom. Mind beszélgetni kezdtünk, de valahogy idegen volt a helyzet. Így együtt még nem voltunk sose. Mikor Aaron felajánlotta az ötletet, hogy elővegyünk pár üveg alkoholt, mindenki beleegyezett. Én nem mondtam semmit. Davi felállt és közölte, hogy ők inkább elindulnak.
- Még csak nyolc óra, ne legyetek már öreg házaspár - fintorgott Allie, aki bár most ismerkedett meg Davival már most jóba vannak nagyon. Davi kérdőn nézett Harryre, de mikor meglátta rajta, hogy ő is maradna még, sóhajtva visszaült. Mindenki töltött magának, majd gyorsan le is húzták, csak én nem.
- Nem kérsz? - kérdezte Alek én pedig csak a fejemet ráztam. Megvonta vállát és lehúzta a poharában lévő alkoholt. A pasik ezután félreültek és úgy beszélgettek, ahogy mi is a lányokkal.
- Te nem ittál még semmit - nézett rám összeszűkített szemekkel Davi. Előrébb hajolt és úgy vizsgált meg alaposan.
- Nem kívántam - vontam meg a vállam nem mutatva idegességem.
- Nálad ilyen még nem volt - rázta a fejét. Leintettem, de idegességem azért megmaradt.
- Kicsim én megyek - lépett mellénk Ben. Gracie csak bólintott, de azért felállt, hogy kikísérje őt.
- Ők együtt vannak? - döbben le Allie. Nos, igen ma este kicsit sem úgy viselkedtek, mint egy pár. Gracie úgy taszította el magától, ahogy csak tudta.
- Szerintem nem sokáig - mondta Davi elbambulva. Valószínű, hogy tud valamit. És ha még iszik, el is mondja, hogy mit tud.
- Szerintem eleget ittál - vette ki kezéből Aaron a poharat mielőtt többet ivott volna. Davi kuncogva ment el Harryhez és ült az ölébe és hosszasan megcsókolta. A fiúk röhögni és füttyögni kezdtek, Allie és én pedig csak szintén nevettünk. Máskor nem így reagáltak volna a többiek se, de mindenki ivott már, és Davi még mindig kevesebbet, mint például barátja, aki a csókot elmélyítette. Fujj, a saját helyemből is láttam, hogy mit művelnek.
- Davina! - szólok rá, amikor már nagyon úgy tűnt, hogy itt több is lesz. Davi nevetve szakadt el tőle és még adott egy utolsó puszit Harry szájára. Az nevetve fonta derekára kezeit és apró köröket írt le rá. Szeretetteljesen nézett rá.
- Látod, szereti - mondom Aaronnak, aki csak bólogatott. Na, nem azért mert igazam van, hanem a túlzásba vitt italoktól elbambult.
- Ő egyébként hány éves? Tudom, hogy valami bandába volt benne régebben, de nem sokat tudok róla - kérdi Allie, kezében egy poharat fogott a másikkal pedig annak a szélén körözött ujjaival.
- Harmincnyolc - mondja Davi, aki idefigyelt ránk, a fiúk beszélgetését figyelmen kívűl hagyva. Továbbra is Harry ölében ült, mellkasához dőlve. Hosszú hajával játszadozott, mire Harry rá szentelte a figyelmét és mosolyogva adott a homlokára egy puszit. Davi boldogan fészkelte be magát a mellkasához. Allie eközben sokkosan nézett a húsz éves nővéremre.
- Ez..Öhm..Hát - kezdett bele többször, de egyszer se tudta befejezni. Kérdőn néz rám, hogy miként is lenne helyes reagálnia.
- Boldogok együtt - mondom szelíden. Allie látta rajtam, hogy én teljes mértékben áldásomat adom rájuk, így ő is nyugodtabban bólintott. - Csinálok kaját - szólalok meg kicsit hangosabban, de látszólag senki nem figyelt rám. Felálltam és a konyhába mentem.
- Hát te? - meglepődtem, amikor Graciet a pulton ülve láttam meg. Elgondolkodva nézett maga elé, érkezésemre kapta fel a fejét.
- Csak agyalok - vonta meg vállait egy mosolyt erőltetve magára. Sose ment neki ez a fajta mosoly.
- Zűr a paradicsomban? - én őszintén mosolyogtam, miközben kinyitottam a hűtőt. Szendvicseket kezdtem készíteni, az egyszerű.
- Nem is kicsi - nevette el magát. - Főleg, hogy vége.
- Mi? - értetlenül néztem fel rá. Nem értettem, amit mondott pontosan.
- Vége - vont vállat. - És a legkínosabb, hogy nem is fáj. Egy kicsit sem. Tudom, nem tartott pár hónapnál több ideig, de már komolyabb volt az elejétől fogva. És én most kiraktam, amikor felajánlotta az összeköltözést. Időzíthettem volna ennél jobban? - hadonászva magyarázott a végén pedig felnevetett és megdörzsölte az arcát.
- Szakítottál Bennel? - néztem rá meglepődve. Bólintott. Hát ez valóban meglepő. Azt hittem, hogy majd ő is úgy lesz Bennel, mint én Alekkal.
- Nem bírtam tovább.
- Ha így érezted jónak, akkor biztosan így is a jobb - bíztatóan mosolyogtam rá.
- Igen, tudom - mosolyogva bólogatott.
- Látom rajtad, hogy van még valami baj - felvont szemöldökkel néztem arcát, ami bár boldog volt, de egy súly még nyomta a vállát.
- Terhes vagyok, Sora - nézett fel szemeimbe és kifújta az eddig bent tartott levegőt.
- Mi van? - még a kenőkést is majdnem kiejtettem a kezemből, a hír hallatán. - És Ben, hogy fogadta?
- Sehogy. Nem ő az apa.
- Ó - ért el a felismerés. Bent a nappaliban nem rég, volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy Davi elkotyog valamit Gracievel kapcsolatban. Aaron ugrott oda és elvette Davitól a piát. - Aaron az? - látszólag meglepte, amiért tudtam róla.
- Honnan..?
- A testvérem - vontam vállat. - Láttam, hogy titkol valamit. Ezesetben a titok te voltál - Gracie kínosan mosolygott. - Tud róla?
- Nem - sóhajtva rázta a fejét.
- Mond el neki - szóltam rá, mire ő felvont szemöldökkel nézett rám. Igaz. Bagoly mondja verébnek..
- Nem volt még alkalmam. Még csak most kezdtünk bele ebbe a kapcsolatnak sem nevezhető dologba.
- Elveteted? - döbbentem le. Az unokahúgom vagy öcsém, nem teheti ezt. De hiszen én is ezen gondolkodtam, csak lecsúsztam az időről, amíg ellehetett volna.
- Nem - rázta a fejét határozottan. Nagyon biztos volt benne. - Arra gondoltam, hogy egy unokatestvéremhez megyek Sidney-be.
- Gracie ezt nem csinálhatod - ráztam meg a fejem, homlokomat ráncoltam. - A testvérem akármilyen pöcs is, de imádta mindig is a gyerekeket. Nem tudhatod, hogy hogyan reagálna erre. És ha te nem mondod el neki, akkor én fogom. Nem titkolhatod ezt. Anyu minden vágya egy unoka és Zayn sem ellenezné.
- Tudom, igazad van - már sokadjára sóhajtott fel és túrt bele hajába. - Beszélek vele. Köszönöm! - halvány mosollyal arcán ment a nappaliba és félre hívtad Aaront. Az udvarra mentek, ahova nekem tökéletes a konyhából a kilátás. Gracie leült a fa alatti hintába előtte pedig ikertestvérem állt zsebre tett kezekkel. Érdeklődve nézte a csendben földet pásztáló Graciet. Nem sokkal később Gracie belekezdett és sűrűn hadonászva mondta, mondta és csak mondta. Aaron elsőnek döbbenten hallgatta, majd elmosolyodott. Ekkor jutatott el a tudatáig, hogy apa lesz. Gracie még mindig beszélt, amikor testvérem közeledni kezdett hozzá. Csak akkor hagyta abba a beszélést, amikor Aaron leguggolt elé. Gracie lábait fogta majd mondott valamit, amitől barátnőm csillogó szemekkel felnevetett. Közelebb hajolt Aaronthoz és hosszan megcsókoltál egymást. Már tudtam, hogy nem kell figyelnem, minden rendben közöttük.
Rajtad a sor..
Tudtam, hogy nekem kell lépnem most. Gracienek nehezebb dolga is volt és mégis lépett. Nekem viszont egyszerűbb. Fogjuk rá.
- Látom Aaron talált végre egy rendes lányt - hallottam magam mögül egy hangot, amit mindennél jobban imádtam és a hang tulajdonosának kezeit derekam körül láttam meg.
- Igen - fordultam felé mosolyogva. - Beszélnünk kéne valamiről - komolyodtam el.
- Szerintem is. - bólintott egyet. - Beszéltem Davival. Nem javult az állapota - rázta a fejét szomorúan.
- Mit mondott az orvos? - kezdtem el aggodalmaskodni. Alek arcomra simítva kezét próbált megnyugtatni.
- Majd ő elmondja, beszéljetek erről, ha kijózanodott.
- Oké.
- Mit akartál mondani? - kérdezte én pedig nagy levegőt vettem.
- Terhes vagyok - mondtam ki gyorsan, mire Alek lemerevedett. Másodpercekig csak nézett aztán felkapott és megpörgetett a levegőben. Nevetve kapaszkodtam vállába, majd mikor letett mélyen szemeimbe nézett.
- Szeretlek. Mindennél jobban! - húzott magához egy hosszú csókra. Lábaim megremegtek, kezeimet nyaka köré fontam. Hihetetlenül boldog voltam, de egy dolgot még nem mondtam el neki, amit bár nehéz lesz, de elkell mondanom neki. Nem vagyok biztos benne, hogy elmondjam talán jobb lenne ezt a dolgot megtartani magamnak. Nem ő az apa.