11.rész - Estély

Gracie Payne

- Kicsim, tudnál segíteni Bennek? Nekem sietnem kell - anyu sietett el mellettem, én pedig csak néztem ki a fejemből. Most értem be a céghez, és csupán pár órája keltem fel. De már délután egy van. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar csinálnom kell valamit. Bár nem dolgozom itt, mégis mindig segítek, ha tudok, mert élvezem. Na meg persze, így fizetik a szüleim az egyetemet.

- Neked nem órán kéne ülnöd? - Ben felvont szemöldökkel nézett rám, mikor bemegyek hozzá az irodába. Ő volt a jobb keze anyunak, így elég hamar kapott irodát is és nem csak egy rohangáló asszisztens fiú.

- De, viszont semmi kedvem menni - közelebb mentem eközben és mögé lépve nyakát karoltam át. - gondoltam inkább meglátogatom az én csodás barátomat - nyakába pusziltam, amire azonnal megfordult székével. Ölébe ültem, de hamar felállított.

- Menj be az óráidra, rendben? Jobb, ha tanulsz, és a szüleid fizetik is - kezeimet megfogta, miközben ő is felállt és egy-egy puszit adott rájuk. Sóhajtottam, nem terveztem, hogy ma bemegyek az egyetemre.

- Rendben.

- Később elmegyek érted.

- Nem szükséges - mikor ezt mondtam felvont szemöldökkel nézett rám. - Az estére készülök, tudod beszéltük, hogy anyu helyett én jelenek meg, mert ő New Yorkba megy apuval egy bemutatóra.

- Igen, rémlik, hogy az este mondtad. Holnap látlak?

- Ha nem dolgozok, akkor igen. Nem akarok túl kimerült lenni majd.

- Oké - halvány mosolyt eresztett meg és rövid csókot adott számra.

Valóban az egyetem felé kezdtem menni, csak egy óráról maradtam le. Marketing-kereskedelemre mentem be, amit unottan ültem végig. Mikor táskámat felkaptam és egy újabb előadásra készültem menni, észre vettem, hogy ismerős arc jött velem szembe. Egy másik sráccal beszélgetett, én pedig reménykedtem, hogy nem vett észre vagy ismert fel. Na, jó a második kevésbé esélyes. Fejemet nem hajtottam le, az túl feltűnő lett volna. Szóval csak reménykedtem, hogy beszélgető partnere eléggé leköti figyelmét. Elhaladt körülbelül egy méterrel arrébb tőlem és hallottam, ahogy utánam fütyültek. Próbáltam visszafojtani a feltörő dühömet, sose szerettem, ha ilyen alpári dolgot csinálnak, szerintem ez sértő hiába szánják, úgy mond dicséretnek.

- Hé - hallottam meg a hangját. Francba. Nem álltam meg, megye tovább. - Gracie - visszasietett hozzám és előttem állt meg így kénytelen voltam megállni. Kelletlenül álltam előtte, legszívesebben felpofoznám.

- Oh, Szia, Aaron észre sem vettelek - bájosan mosolyogtam majd kikerültem és tovább haladtam. Tovább jött mellettem.

- Figyelj, sajnálom, nem tudnánk beszélni valahol?

- Most is azt tesszük - nem néztem rá egy pillanatra sem.

-Akkor az óráid után. Szeretném megmagyarázni – megálltam az ajtó előtt és ő is velem szembe megállt. Kérlelően nézett rám, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Jól van - forgattam szemeimet és ott hagytam őt. Leültem egy székbe és csak meredtem magam elé. Nem értem mit akar megmagyarázni. Egy ideje nem találkoztunk, illetve a majdnem csók eset óta. Gondolom ő minden második lányt az ágyába vitt én pedig Bennel jól megvoltam. Elmondhattam magamról, hogy komolyan gondoltam egy kapcsolatot. Nem történt még ilyen. Igyekeztem jól csinálni. Az órára nem nagyon tudtam koncentrálni, így elég hamar elérkezett a vége. Eszem ágában sem volt beszélni Aaronnal, hamar el is tűntem onnan. Még pár órát végig ültem és szerencsémre, többször nem futottam össze vele. Elsőnek nem haza indultam, hanem egy szalonba. Kis ideig várakoztam, addig a telefonommal lefoglaltam magam.

- Gracie te jössz - szólt a lány, akihez jönni szoktam, ilyen alkalmakkor. Mosolyogva álltam fel és mentem a székhez, amibe beleültem. - Milyen alkalomra? - a tükörből nézett rám.

- Jótékonysági. Anyu helyett jelenek meg.

- A ruhád?

- Ezüst, csillogó. A hátánál mélyebb a kivágás - mosolyogtam fel rá. Imádtam a ruhámat, bár még csak egyszer volt rajtam.

- Rendben. Szerintem elég lesz, ha begöndörítem a hajad. Nem kell feltűzni, a kivágás miatt. - bólintottam, miközben ő a hajamba túrt, úgy játszadozva a gondolattal, hogy mit tudna még csinálni. Elkezdte göndöríteni egyenes hajamat, miközben beszélgettünk. Röpke negyed óra alatt megvolt. Egy másik terembe mentünk, ahol megcsinálta a sminkemet. Mikor megnéztem, meg voltam elégedve a munkájával, mint mindig. Csodás lett a sminkem, tökéletesen illett a ruhámhoz.

Jó kedvűen léptem ki a szalonból. Haza fele kezdtem menni, most is gyalog. Néha jobban szeretek gyalogolni, mint kocsival menni. Délután négy volt már így elkezdtem készülődni, amikor haza értem. Davi nem volt otthon, azt hiszem dolgozott éppen. Sora is az egyetemen töltötte a napját, szóval ő se nagyon ért rá. Nyugodtan kezdtem készülődni, mivel a sminkem és a hajam már meg volt. Egy órám volt még, ötkor jött értem a kocsi, amihez anyu ragaszkodott én pedig nem ellenkeztem. Nem volt túl hosszú a ruhám, de szerencsére nem is volt elvárva. A kocsiba még a kis táskámban ellenőriztem, hogy meg van e minden. Telefon, pénz, és rúzs. Más nem is fért volna el benne. Mikor megállt az autó kinyitották nekem az ajtót és egy férfi ki is segített. Mosolyogva köszöntem meg és továbbra is mosollyal ajkaimon fordultam a fotósok felé. Hallottam, ahogy tesznek fel kérdéseket, például hol van anyu, vagy kicsoda Ben és tervezzük e a házasságot. Alig pár hete jártunk, nem vagyunk megőrülve. A kérdésekre inkább nem is figyeltem és mikor kellő képmennyiséget engedtem a fotósoknak bementem a terembe. Fekete szövet kabátomat odaadtam az idősebb nőnek, aki feltette egy vállfára és címkét tett rá Payne névre. Bementem a nagy terembe, ahol többen voltak. Ismerős alakok is feltűntek, akiket anyun keresztül ismertem meg, és volt, akit nem csak miatta. Például Harald. Egy könyv dedikáltatáson voltam, amikor találkoztam vele. Később tudtam csak meg, hogy egy híres svéd fotóssal találkoztam ott.

- Szia, édes! - öleléssel köszönt Harald. Mosolyogva csimpaszkodtam nyakába.

- Rég láttalak Har! - elengedtem, ő pedig rögtön a mellette álló lány derekát karolta át.

- Hadd mutassam be életem értelmét - a lány erre a mondatra elpirult, és kis mosollyal nézett fel barátja arcára. - Gracie ő Freya, édes ő Gracie. Egy tehetséges divattervező.

- Igazából az anyám az, én inkább csak besegítek.

- Ugyan. - Harald leintett csupán. Freyaval kezet fogtunk és beszélgettünk egy kicsit. Haraldal is és megbeszéltünk egy fotózást, amin Freya és én leszünk. Szeretné, ha a barátnője megpróbálná a modellkedést, de ő egyedül nem vállalná be. Ahhoz túl szégyenlős. Egyébként óvónőként dolgozik, Harald a kisöccséért ment, amikor először találkoztak. Azután valami oknál fogva egyre többször ő ment a kissrácért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért.

Sokat beszélgettem velük, jó társaság voltak. Ismerős, nagyon is ismerős ember ragadott el tőlük.

- Szia szívem! - ragadt ölelésébe Davi anyja, Nina.

- Szia - nevettem, ahogy magához szorongat. - Nem is mondta anyu, hogy itt lesztek.

- Hát én sem tudtam - motyogta Zayn mellette. Nina csak a szemeit forgatta.

- Annyit morog - legyintett egyet. - Az utolsó pillanatba jutott eszembe, teljesen kiment a fejemből.

- Áh, értem - bólogattam mosolyogva. Szeretek Nináékkal beszélgetni, olyan fiatalosak. Az igazat megvallva, anyu és a régi barátai mind nagyon lazák és fiatalosak. Talán apu a legkomolyabb vagy Zayn. - Eleanorék is jöttek? - Eleanor és Louis túlságosan hasonlítanak. Anyu mindig ezt mondja, de nem nagy felfedezés erre magamtól is rájöttem. Sőt még a lányuk is nagyon jó fej, bár nálam fiatalabb.

- Igen, azt hiszem mintha láttam volna valahol Norat is - vagyis a lányukat. Ezek szerint a szülei is biztosan jöttek. - Niall és Mesi is itt van..valahol. Mondta Mesi, hogy jönnek, de még nem futottunk össze velük. - én csak bólogattam miszerint értem. Nina néha sokat tud fecsegni, mint mind kettő lánya. Főként Sora.

- Davi?

- Isten tudja, merre van az a lány - emelte égnek a szemeit, mire elnevettem magam.

- Mostanában én sem tudom. Nem sokat vagyunk otthon. - bár amíg én vagy anyunál vagyok vagy a kávézóba, esetleg egyetem vagy Bennél addig ő neki csak a kávézó van. Egészen biztos van valami pasi is ebbe, különben hol máshol lenne.

- Ha jól emlékszem te se voltál valami otthonülős - karolta át Zayn Nina derekát. Nina felnézett rá, szemei csillogtak ajkai mosolyra húzódtak. Látni Nina szemében a szenvedélyt és, ahogy Zayn szájára néz észrevenni a vágyat a csókja iránt. Aranyosak együtt.

- Sora és Aaron jött - pillantott rám Zayn mosolyogva. Bólintva vettem a lapot, miszerint lépjek. Arrébb mentem egy kicsit és mikor megfordultam ajkaik összeértek. Magamban mosolyogva sétáltam még egy kicsit távolabb. Léptem még egyet, amikor majd nem felestem, de egy kar megtartott.

- Óvatosan! - mikor megismertem a hangját rögtön idegesség fogott el.

- Kösz - motyogtam halkan. Már készülnék elmenni tőle, de megragadta a kezem.

- Nem vártál meg az egyetemen.

- Van ez így - vontam meg a vállam nem törődőm módra.

- Beszéljünk most! - csuklómnál fogva rántott le, egyenesen egy székre. Unottan könyököltem az asztalra és vártam, hogy mivel magyarázza ki magát Aaron.

- Bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriért. Azzal a lánnyal, két héttel előtte találkozgattam, de ő többet képzelt a dologba. - már nyitottam volna a szám, hogy ne kenje a lányra, amikor belém folytotta a szót. - Tudom, nem mentség, de esküszöm nem akartam tőle semmit.

- Miért higyjem el? - összeszűkített szemekkel néztem rá, hát, ha látom a hazugságnak egy kis jelét is. De kék szemein, gödröcskés mosolyán és homlokába hulló haján kívül semmit nem láttam.

- Tudom, hogy együtt vagy azzal a kinyalt gyerekkel - forgatta szemeit. Visszatért a régi Aaron. - de ha az estét velem töltenéd, elhinnéd, hogy valóban így van és sajnálom a múltkorit. - Már felakartam állni felháborodva, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel mondandójába. - Úgy értem itt a rendezvényen és később egy pizza mellett vagy, amit szeretnél. Nem más. - bólintottam, aztán folytatta, kaján mosollyal arcán. - Csak ha akarsz.

- Elviselhetetlen vagy te és az ilyen szövegeid. Szerinted tíz percnél többet kibírok veled? - karjaimat összefontam magam előtt és úgy néztem rá felvont szemöldökkel.

- Egészen biztos - nevetett és eközben elemelt két pezsgős poharat egy tálcáról. Elfogadom és beleiszok. Nos, sikerült bebizonyítania, hogy jó társaság és nem olyan bunkó, mint gondoltam. Persze, meg van az az érdekes személyisége, de nem olyan rossz. Sokat nevettem vele, már a hasam is fájt és egy kicsit sem érdekelt, hogy megnéznek az ott lévők, vagy ferde szemmel néznének hangos nevetésem miatt. Aaron rettenetesen szeret másokat kritizálni, de ezt a két lány testvérétől tanulhatta el. Bár saját magával szemben is igen kritikus. Na, nem mintha ilyesmikről beszéltünk volna, ez csak egy apró észrevétel volt. Nem volt komolyabb témánk, inkább lazák, és amiken nevethettem. Jó napjaim voltak mégis ettől a rengeteg nevetéstől, mintha hetek óta tartó kínzó gyötrelem szabadult volna fel belőlem. Nina mosolyogva intett egyszer, amikor egy-egy muffint vitt el az asztaluktól Aaron. Akkor értetlenül néztem rá, most komolyan azt hitte, hogy elég lesz egy muffin? Visszamentem Nináék asztalához, kedvesen köszöntem majd egy kisebb tányért megpakoltam és úgy mentem vissza a mi asztalunkhoz, amit kisajátítottunk egész este. Neki is nagy az étvágya, mint nekem szóval nem volt ellenére. A pezsgő is gyorsan fogyott így előkerültek olyan történetek, mint, hogy Sora egyszer sírva toporzékolt a plázában, amikor öt évesek voltak és ő ettől úgy megijedt, hogy bepisilt. Vagy, amikor engem hátulról megdobta egy gumilabdával és arccal a sárba estem, körülbelül hat éves lehettem.

- Lassan kezd mindenki eltűnni - nézett körül a nagy teremben.

- Nekem is mennem kéne. - álltam fel és végig simítok ruhámon. A székből nézett fel rám, tenyerébe támasztott fejjel. Kék szemeivel vizslatott és ajkain apró alig látható mosoly bujkált. - Nincs kedved jönni? Szavadon foglak és folytathatnánk ezt a kiengesztelést - ártatlanul mosolyogtam, tényleg semmi többet nem képzeltem a dologba, mégis neki láttam a szemeiben azt a csillanást.

- Dehogynem - állt fel azonnal. Még Nináéktól elköszönünk, majd beszállunk a már előkészített kocsiba. A sofőrnek anyuék címét adom meg, otthon nincs senki így nem lesz senki, aki zavarna.

- Liamékhez megyünk?

- Igen. Elutaztak New Yorkba, szóval nincs otthon senki, Pamacson kívül. - mosolyogva kerestem elő a kulcsot a házhoz.

- Pamacs? - értetlen hangjára felkaptam rá a fejem.

- Remélem, jól kijössz a kutyákkal. - amikor megérkeztünk hozzánk a kapunál beütöttem a kódot majd bent pár lépcsőt megmászva az ajtót kulcsommal nyitottam ki. Kikapcsoltam a riasztót és utána mehettünk is be. Pamacs körmeinek halk és gyors kopogása hallatszott a fa padlón, majd megjelent ő is. Kis csivavámat mosolyogva köszöntöttem és felemeltem. Babusgatni kezdtem, amit Aaron megrökönyödve figyelt.

- Jézusom, ez egy kis patkány - mutatott Pamacsra, mire ráütöttem az ujjára.

- Ő a világ legaranyosabb kutyája, hagyd békén - mondtam majd leraktam a földre. A konyhába sétálunk, magassarkúm kopog a fapadlón.
- Kérsz valamit? Ahogy elnézem, anyuék a napokba tartottak nagy bevásárlást – mosolyodtam el. Aaron közben felmászott az amerikai stílusú L alakú pult másik oldalán egy székre.
- Inni - bólintott egyet. Utánoztam mozdulatát és körül nézek mi az, amit inni adhathatok. Végül egy fehér bor mellett döntöttem, nekem az a kedvencem, remélem, neki sem lesz ellenére. Két talpas pohárba töltöttem az italt és az egyiket elé toltam. Megkerültem a pultot és mellé ültek, lábaimat keresztbe tettem.
- Mire koccintsünk? - arcán huncut, kisfiús mosoly jelent meg, ahogy felemelte saját poharát.
- Az új esélyedre - tartottam felé a poharam, és szemeibe néztem mosolyogva. Megcsillantak szemei majd poharainkat összekoccintottuk. Hamar lehúztuk az első pohárral, a másodikkal és a harmadikkal is. Még mindig rengeteget beszéltünk, nevettünk és ittunk.
- Hajnali kettő van - pillantottam telefonomra, ami a pulton hever. 

- Lehet mennem, kéne - mondta, még sem mozdult, csak szemeimbe nézett.

- Ittál, nem lenne szabad elengedjelek így - rázom meg a fejemet. Újra beszélgetni kezdtünk, de

Telefonom pittyegése megzavart és megnéztem. Davi írt, ami hajnalban meglepő. Vissza is írtam neki, de közben nem hagytam figyelmen kívül, hogy Aaron keze combom fedetlen részére vándorolt. Egyre feljebb haladt, mire már mélyebb lélegzetet vettem.
- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan, felvont szemöldökkel nézve rá. Alsó ajkába harapott és elhúzta kezét.
- Semmit - rázta meg a fejét.
- Fent van egy vendégszoba, ott lefeküdhetsz - álltam fel hirtelen. Elkapott a szédülés a kicsit sok bortól, de végül megálltam a lábaimon. Az emeletre követett, ahol bementem egy szobába ő pedig oda is követett.
- Megfelel?
- Persze - bólintott körbe nézve, és leült a fehér ágyneművel betakart ágyra. Alaposan végig mérem őt, míg ő a szobát tanulmányozza. Kezein, amiken támaszkodik, látszanak az erek, felső karján kis izma is látszik. Izmos háta, most meggörnyedt, ahogy ült. Ajkai kissé elnyíltak egymástól, ahogy vette a levegőt, kék szemei pedig körbe pásztázta a szobát. Sötét barna hajába beletúrt most, ami így kissé kócossá vállt. Mély levegőt vettem. Ahogy néztem őt és az estére gondoltam minden olyan jónak tűnt és ő maga vonzónak. Így a mai személyiséget megismerve egészen más.
- Rendben leszel? - léptem közelebb pár lépést hozzá.
- Inkább, én kérdezném ezt - vonta fel egyik szemöldökét. Annyira megcsókolnám.
- Én, persze - nevettem el magam. 

- Nem is meséltél az egyetemről - jutott eszébe. Nevetnem kellett szemeibe villanó csillogástól.
- Késő van, majd egy másik alkalommal beszélünk róla. - Aranyos, hogy ennyire érdekelte, pedig már a fél életemet elmeséltem neki. Bólintott, egyet majd kissé hátradőlt karjain támaszkodva. Szemeivel továbbra is engem figyelt, tekintete, mintha felfalt volna. Vagy inkább levetkőztetett volna. Ajkain végig szántotta nyelvét, nekem pedig itt volt elég és ő ezt jól tudta.
- Annyira megfogom bánni ezt - motyogtam miközben hozzá igyekeztem. Kezeim közé fogtam arcát és hosszan és szenvedélyesen megcsókoltam. Az ő nagy kezei az én kis derekamon vannak, ujjait belemélyesztette bőrömbe. Alsó ajkába haraptam és azt kicsit meghúztam, amitől egy férfias morgás jött ki belőle. Hátrébb ereszkedett lassan én pedig követtem a mozdulatot. Tudtam, hogy megbánom majd másnap, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak a ruhámat lehámozó fiú.