12.rész - A Randi

Davina Carter

*Napokkal korábban*

Mikor haza siettem a munkából, ott hagyva Sorát és Eriket otthon azonnal készülni kezdtem. Mosolyogva dúdolgatva lépkedtem a házban, Gracie most is Bennel volt. Lezuhanyoztam, majd egy törülközőbe csavarva magamat mentem vissza a szobámba. Ott felvettem a fekete csipkés fehérneműemet és hajamat kezdtem megszárítani. Felkötöttem egy kontyba, mint ahogy egész nap volt. Ruhámat is felvettem és egy kis sminket is felvittem arcomra. Nem sokat, csak alapozó, spirál, rúzs és túsom segítségével cica szemeket varázsoltam magamnak. Parfümömmel befújtam magam, majd belebújtam a magassarkúmba. Ránéztem telefonomra, hogy mennyi az idő. Éppen időbe voltam.
Izgultam milyen lesz majd, de Harryt ismerve biztosan jó. Bár egy kis ártalmatlan randinak szántuk, tehát nem kellett félnem, hogy többet akarna ezután.
Amikor csengettek ajtót nyitottam és egy mellkassal szembe találtam magam. Felkellett emelnem a fejem, hogy Harry szemeibe tudjak nézni, amik most csillogva figyeltek engem. Végig mért, de nem az a zavaró módon, egyszerűen csak megnézett. Rajta szokásos fekete nadrágja volt, felül pedig egy fehér ing, amin fekete szívecske minták voltak, fölé pedig egy zakó. Nem kerülte ez a figyelmemet, hogy van egy ugyan ilyen ingem, ami fekete és fehér szív minták vannak. Teljesen ugyan ilyen, még anyu adta oda, amikor hét éves lehettem. Akkor - is - költöztünk így a szekrény aljából került elő, egyenesen hozzám.
- Nagyon csinos vagy - szólalt meg végül, kissé rekedtesen.
- Köszönöm! Te is jól nézel ki, tetszik az inged - mosolyogva böktem az említett ruhadarab felé. Mosolya kiszélesedett és megvárta, hogy a pultról még elvegyem a telefonom aztán elindultam. Most is kocsival jött, amit igazán díjaztam. Jó ideje már, hogy nem rajongtam úgy a motorokért, mint régen.
- Nem hiányol a kis Suzuki? - kuncogtam, miközben beültem a kocsiba, aminek ajtaját már kinyitotta előttem.
- Így tudod? - vonta fel szemöldökét, játkosan. Bólintottam és válaszadás közben megigazítottam a szoknyámat.
- Suzuki GSR 600. - Harry elképedt arcát láttam csak, amin jót nevettem. - Azért vegyél levegőt.
- Már most tudom, hogy te vagy az igazi - nevetve rázta a fejét hitetlenül. Én egy halvány mosollyal néztek rá, majd becsukta az ajtót, megkerülte az autót és beült.
- Nos, hova megyünk? - fordultam felé mikor beindította a kocsit.
- Szeretsz, ugye zenélni - kezdte én pedig bólintottam. Többet nem is mondott csak mindent tudóan elmosolyodott. Nem utazhattunk túl sokáig max negyedóra volt, amikor aztán leparkolt egy több emeletes épület elött. Most is kinyitotta nekem az ajtót és kiszálltam. Körbe néztem, nem volt ismerős a környék.
- Nem ismerős, igaz? - kérdezte keserűen mosolyogva, én pedig a fejemet ráztam. - Rengeteget jártunk erre régen. Mindig erre hoztalak sétálni, a közelben volt egy fagyizó. - kerekre nyílt szemekkel néztem rá, én erre nem emlékeztem. De nem meglepő ez már. Bementünk az épületbe, ami előtt leparkolt. Egy lifthez mentünk, ahova miután beszálltunk megnyomta a harmadikra vezető gombot. Ő kezdett el beszélni, hogy mi hol van, ahogy a folyóson sétáltunk én pedig érdeklődve hallgattam. Egy ajtó elött állt meg és azt kinyitotta előttem így én léptem be elsőként. Körbe nézve egy olyan szobába találtam magam, ahol a zenéket szokták felvenni. Egy nagy asztalon mindenféle gombok voltak vele szembe pedig egy hangszigetelt szoba, ahova ablak segítségével lehetett át látni. Bent egy mikrofon volt, mögötte egy kanapé. Kíváncsian néztem körbe, mindig is érdekelt egy ilyen szoba és ahogy a munkájukat itt végzik bent. Tudom, anyu által vagy bármelyik ilyen körökben mozgó ismerősünk által lett volna lehetőségem rá, de így csak izgalmasabb. Nekem nincs igazán jó hangom. Rossznak se mondanám, inkább átlagos.
- Tudom, hogy annyira nem romantikus, mint egy vacsora, de különlegest szerettem volna - zavartan vakarta tarkóját, mondata végén alsó ajkába harapott.
- Tökéletes itt - bíztatóan mosolyogtam rá. Leültetett egy székbe és ő pedig mellém.
Beszélgettünk, sokat mesélt, ahogy én is. Sokszor volt szerelmes, de aki nagyon fontos volt neki az egy másik lány volt, aki kettő éve hagyta el. Csodálkoztam, hogy már nem foglalkoztatja a dolog, hiszen két év nem olyan sok elfelejteni olyas valakit, aki fontos volt számára. De a lány, illetve nő, hiszen annyi idős volt, mint Harry, már nem érezte azt, amit Harry még igen. Nem volt veszekedés, csak megbeszélték, hogy már nem lehetnek együtt, ha csak az egyik fél érzi.
- Szereted még? - kérdeztem rá kerek-perec, mire ő felvonta a szemöldökét. - Tudom, hogy randin vagyunk ne nézz így. De ezt attól megkérdezhetem - vontam vállat elnézve másfelé. Kínosan éreztem magam.
- Nem szeretem őt - egyik kezemre tette a sajátját, amivel elérte, hogy rákapjam a tekintetem. - Te vagy aki, fontos nekem.
- Annyira sablonos duma - forgattam szemeim, de attól még éreztem, hogy szívem gyorsabban dobogott.
- Egy te korod béli fiú szájából biztosan. De Davi én már majdnem negyven is vagyok - kuncogtam, ahogy ezt kimondta, olyan megrökönyödéssel mondta a számot. - én már túl vagyok azon a korszakon, hogy hülyítsem a lányokat.
- Hát - kezdtem akadozva - igaz.
- Szóval, amit hallasz tőlem, az az igazság. - izgatottan néztem, amitől neki szélesedett mosolya az arcán. - Szeretnéd, hogy megmutassam, hogyan kell használni ezeket? - mutatott az asztalon lévő gombokra. - Ezért hoztalak igazából ide. - bólintottam és székemmel felé fordultam. Harry felállt és félig mögém lépett. Előrébb hajolt és úgy magyarázta el, hogy mi micsoda. Percekig magyarázott, de én aligha tudtam figyelni. Esküszöm, hogy próbáltam, de ahogy közel volt hozzám éreztem az illatát, éreztem ahogy mellettem volt. Lehetetlennek tűnt figyelni rendesen.
- Kipróbálod? - pillantott rám, ezzel elkapva azt a pillanatot, amikor őt néztem. Ajkai mosolyra húzódott, ahogy észrevette ezt.
- Nincs jó hangom - ráztam a fejem.
- Ezért vannak ezek - félig felvont szemöldökkel mutatott az asztalra.
- Énekelj te. Nekem - utolsó szavam már csak halkan mondtam, de mivel csak pár centire volt tőlem így tisztán hallotta. Arcán egy mosoly jelent meg, ezáltal gödröcskéi is megjelentek. Zöld szemei csillogva nézték az én kékjeimet és kiegyenesedett.
- Bármikor hölgyem - kezemet megfogta és kézfejemre adott egy puszit. Bement a szobába, ahol énekelni kezd. Felismertem a zenét, egy régi zenéjüket. Anyu mutatta még, amikor kisebb voltam. Zongorán még el is tudtam játszani. Annyira profin énekelte ki a hangokat, de ez nem is meglepő. Ahhoz képest, hogy nem régen mennyire ellent mondtam Harrynek. A közelségének. A barátságának. Bárminek, amihez köze volt, most mégis csodálattal néztem. Hihetetlen mennyire megváltoztatta a véleményemet róla, csupán pár órával. Felkönyökölve az asztalra néztem őt, ahogy ő is végig szemeimbe nézett. Mikor vége lett a dalnak visszajött hozzám én pedig végig követtem minden mozdulatát. Megfigyeltem, ahogyan megy, amilyen arccal nézett rám. Az emlékeimbe akartam vésni, hogy sose felejtsem el újra. Sötét haját, amin észrevettem, hogy lett vágatva, de még mindig hosszú. Zöld szemeit, amik csillogtak, gödröcskés mosolyát. Az apró ráncokat a homlokán. Mindent próbáltam az emlékezetembe vésni. Megállt előttem én pedig felálltam.
- Csodás volt, köszönöm - nézek fel szemeibe, kissé félre fordított fejjel.
- Bármikor - szélesedik mosolya. Ismét leültünk és még beszélgettünk. Rengeteget tudtunk beszélni, bár néha beállt a kínos csend, amit azzal töltöttem, hogy arcát tanulmányoztam. Egyszer észrevette és félig felvont szemöldökkel nézett rám.
- Belém fogsz szeretni - elégedetten mosolyogva könyökölt fel az asztalra. Legszívesebben hangosan felnevettem volna, de nem tettem.
- Miből gondolod ezt?
- Egy nő sem tud ellenállni nekem - magabiztos mosoly volt arcán, amire én csak szemeimet forgattam. Egoista. Végül ajkaimba haraptam és úgy néztem ajkaira. Visszanéztem zöld szemeibe és közelebb hajoltam. Már lehunyta szemeit a csókra várva, de én a füléhez hajoltam.
- Tudod tudományosan megírták, hogy egy férfi könnyebben esik szerelembe, mint egy nő - visszadőltem majd mikor kinyitotta a szemeit csodálattal nézett. Csak tudnám mit csodált bennem. Elnevette magát majd kezemet megfogva szájához emelte. Meleg lehelete csiklandozta bőrömet és bizsergés futott végig rajtam egészen végig gerincem mentén. Csókot lehelt kézfejemre, amin, pirulva mosolyogtam. Könnyen elpirulok mindig, amit sose szerettem. De így legalább sosem volt szükségem pirosítóra.
- Van még egy meglepetésem az estére.
- Mi lenne az? - kérdeztem miközben leengedte kezeinket, de nem engedte el. Nem szólt semmit csak felállt engem is magával húzva. Rám adta a dzsekimet és úgy mentünk le a kocsijához. A lifthez érve reagáltam csak.
- Szóval ez is meglepetés. - bólintott mosolyogva erre. Beszálltunk a kocsiba és utaztunk. Nem sokáig, de látni lehetett, hogy kiértünk már a gazdagabb negyedből. Egyszerű panellakásokat láttunk végig, amolyan sétáló utca volt. Lent kávézók, fagyizók, büfék sorakoztak felül pedig a lakható lakások voltak. Halk zene szólt, majd ahogy sétáltunk közelebb ez erősödött. Csillogó szemekkel néztem az utcabálnak tűnő kis összegyűlést. Voltak, akik csak ültek a kávézókba, és voltak, akik az élő zenére körtáncot jártak. Nagyon tetszett. Olyan volt, mint amikor egyszer, amikor Barcelonába voltam, ott volt hasonló. Nem az a jellegzetes spanyol zene ment, de ez is tetszett. Kicsöppentünk a divattal, üzletekkel és külsővel foglalkozó körből és ez nekem bőven elég volt. Harryre néztem, aki mosolyogva várta reakciómat.
- Ez a legjobb! - mosolygok rá majd kezénél fogva húzom a körtáncba, ahova csatlakozunk. Nevetve táncolunk idegenekkel. Idegen ez az itteniektől, de ezek az emberek, akik nem is ismerik egymást, most itt táncoltak és nevettek együtt. Nagyon tetszett.
Mikor kifáradtunk leültünk egy kávézó kinti asztalához és fájó szívvel hagytam ott ezt az utcát. Hozzánk kezdtünk menni, úgy tűnt vége az estének és ő haza megy. A ház elé érve kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem.
- Köszönöm az estét - néztem fel szemeibe. - Csodás volt minden.
- Én köszönöm, hogy eljöttél - megfogta egyik kezemet és ismét egy puszit adott kézfejemre. Mosolyogva követtem a mozdulatot. - Esetleg megismételhetnénk - kérdőn pillantott rám.
- Talán - természetesen igent mondanék, de hadd húzzam csak az agyát egy kicsit. Közelebb hajol én pedig lélegzetemet visszafojtva vártam a csókot, de helyette csak egy homlok puszi lett. Csalódottan mosolyogtam szemeibe mikor ismét normális távolság volt közöttünk. Már elakartam menni mellette, amikor visszahúzott. Homlokát homlokomnak támasztotta, az a pár mindent eldöntő pillanat következett. Megcsókol, vagy visszakozik. Kezét tarkómra vezette, fel a hajamba, kibontva ezzel a kontyomat. Nem bántam, helyette én is cselekedtem és kezeimet derekán az ingje anyagát markoltam. Hirtelen mozdulattal szüntette meg közöttünk a minimális távolságot és csókolt meg. Elsőnek csak ízlelgette ajkaim, szépen lassan. Elváltunk pár pillanatra, hogy vegyünk levegőt, de mikor újra megcsókolt már vadabb volt. A lakás felé kezdtem húzni, fel a lépcsőn. Majdnem futottunk felfele, a zárba is minél gyorsabban akartam betenni a kulcsot, ő közben derekamra fonta karjait. Mikor kinyitottam az ajtót és beléptünk, ajkainak estem és az ajtót is csak lábammal csaptam be.

Másnap reggel Harry ölelésében ébredtem fel. Úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok, így óvatosan, hogy ne ébredjen fel, levettem kezét derekamról és kimásztam mellőle. Máris sokkal szabadabb érzés volt. Felvettem Harry tegnapi ingét az ágy mellől és azt húztam fel. Alulra egy Nike fekete rövid nadrágot húztam, amit pizsamaként szoktam használni. Így mentem a konyhába, hogy valami reggelit készítsek Harrynek és magamnak is. Az anyutól tanult recept szerint készítettem a könnyed, mégis laktató ételt, amikor megláttam a szobám ajtaján kilépni a szemeit álmosan törlő Harryt. Elmosolyodtam rajta. Testét csak bokszerje fedte.
- Jó reggelt - köszöntem neki, miközben elfordultam egy tányérért.
- Jó reggelt - mondta reggeli rekedtes hangján. Mellém lépett és lehajolt arcomra adva egy puszit. Elhajoltam tőle, kitaláltam valamit. Derekamnál fogva húzott magához, egy csókra de én mellkasára helyeztem kezét és elhúzódtam tőle.
- Harry - kezdtem komolyan. - Én nem akarok tőled semmit. - elsőnek értetlenül nézett majd arcára kiült a megértés. Összeráncolt szemöldökkel eresztette le kezeit rólam.
- Ohh. Én - kezdi de nem tudta hogyan folytassa. - Sajnálom, azt hittem több is lehetne - mondta halkan, szemeiben tisztán látom a csalódottságot. Megfordult, hogy szobámba menjen gondolom a cuccaiért. Ekkor már nem tudtam visszafolytani mosolyom, utána siettem és hátára ugrottam. Majd nem elestünk, de szerencsére megtartotta egyensúlyát.
- Csak vicceltem, te majom - nevetek és nyakába puszilok. Megkönnyebbülten sóhajt fel, és kuncog rajtam.
- Nem vagy vicces - lábaimat fogja, hogy biztosan ne essek le és úgy megyünk a szobámba. Nyakát kissé megharapom és ugyan azon a ponton szívni kezdem. - Ezt még visszakapod, ugye tudod? - kérdi én pedig leszállok a hátáról.
- A viccet, vagy a nyakad? - kérdem kuncogva, miközben felém fordul. Nyaka köré kulcsolom karjaim, ő pedig derekamra teszi kezeit.
- Mindkettőt.
Másnap anyunak segítettem pár esküvői dologban, Harry pedig a nővéréhez utazott. Napokig nem is találkoztunk, ő Gemmanál volt én pedig dolgoztam majd anyunak segítettem. Majd nem egy hét is eltelt, én pedig senkinek sem beszéltem addig, ami köztünk volt.
Egy amolyan család és barát összejövetel volt anyuéknál, mostanában sok ilyet csinálnak. Összegyűlnek, mint régen. Most is szinte mindenki itt volt. Louis, Eleanor, Liam, Sophia és a Gracie. Niall is. Az összes banda tag ott volt, csak Harry nem, amit szomorúan mosolyogva vettem észre. Ezek szerint még mindig Miami-ban van. Anyuék az ebédlő asztalnál voltak, mi pedig Gracievel és Soraval a kanapén. Még Aaron is kis késéssel megjött, aki alapból nem is szereti az ilyen családi dolgokat. Videójátékoztunk, jobb dolgunk nem volt éppen. Miután Aaron leverte Sorát ő inkább feladta. Én viszont sorba vertem le öcsémet. Gracie és Aaron elszórakoztatták egymást, folyton veszekedtek, hogy melyikük a jobb. Már untuk őket Sorával így ő telefonját kezdte el nyomkodni, én pedig körbe néztem. Telefonom töltőn volt így nem tudtam azt csinálni, amit Sora. Papírt láttam és bevillant, mivel üthetném el az időt, amig öcsém és barátnőm veszekednek és játszanak. Kerestem valamit, amivel rajzolhatok is és miután találtam visszaültem a kanapéra. Már készültem, hogy lerajzoljam a két veszekedőt, amikor nyílt a bejárati ajtó, amire rálátunk innen és az ebédlőből is. Elsőnek hosszú, farmerba bújtatott lábakat láttam meg, majd jellegzetes fehér lenge ingét és göndör haját felgumizva. Azonnali öröm árasztott el, egy hete erre vártam már. Arra, hogy újra lássam. Felpattantam a kanapéról és hozzá szaladtam. Nyakába ugrottam, amit ő nevetve fogadott. Gyors csókot loptam tőle, amivel ő nem elégedett meg és hosszabbat akart.
- Mi a franc? - szinte sikított fel anyu én pedig azonnal kizökkentem a kettőnk kis világából. Eltávolodtam tőle, de nem teljesen. Ujjainkat összekulcsolta és enyhén megszorította. Most jön a fekete leves.
- Úgy tudtam - tapsikolt vidáman Sora, amit mosolyogva néztem. Tényleg tudta, pedig nem is mondtam.
- Ne örülj ennyire - fintorgot Aaron. Ha úgy nézzük ő is sejtette, csak nem foglalkoztatta annyira a dolog.
- Ezt ugye nem láttam jól? - kérdezte Eleanor is, összeráncolt szemöldökkel. Ha valakire, akire számítottam, hogy mellettem lesz az ő volt. Nos..tévedtem.
- De igen - húztam ki magam. Nem érdekelt mit mondanak. Makacs voltam mindig is és ezt ebben az esetben sem maradt el. Pontosan tudtam, hogy mennyi Harry életkora, de egy csöppet sem zavart.
- Mióta? - kérdezte Zayn. Ő még nyugodt volt. Még.
- Egy hete körülbelül - nézett egy pillanatra rám Harry.
- Akkor jól láttam - kuncogott Sora.
- Ez nem normális dolog - szólt bele Sophia is. Még valaki, aki nem támogatja. Már csak Louis, Niall és Liam van, de nyilván ők se fogják támogatni. Esetleg Gracie, de hozzá se tudtam túl sok reményt fűzni.
- Szerintem eltudom dönteni, hogy ez mennyire normális - ráncoltam a szemöldököm.
- Hát ezek szerint nem - morogta anyu, összefont karokkal. - Nem vagy normális kislányom, és te sem Harry. Még is, hogy gondoltátok, hogy - kezdte volna az örökké valóságig tartó szent beszédet, amikor Sora közbeszolt.
- Anyu, hagyd őket!
- Te csak ne támogasd őket! - szólt anyu szikrákat szóró szemmel húgomra.
- De igen, támogatom! Tegyétek kicsit félre az előítéleteiteket és figyeljetek rájuk. Észrevette bármelyikőtök is, hogy Davi milyen mostanában? Folyton pörög, mosolyog mindig és nem megy két naponta bulizni. Amióta találkoztak Harryvel összesen kétszer volt. Azóta eltelt legalább két hónap. Sokkal boldogabb, amit mindannyiótoknak észre kellett volna venni, főleg, hogy a baleset óta nem volt ilyen. - halkult el a végén. - Harry nem fogja csak úgy dobni, ezt tudjátok jól. Azt mondjátok, hogy a jót akarjátok Davinak, erre előítéletesek vagytok és ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyjátok. - sértődötten emeli fel fejét Sora én pedig büszkén mosolygok rá. Annyira hálás vagyok neki, mind ezért. Látom anyun, hogy vívódik magában és a többiek hallgatásából ítélve ők is.
- Nekem akkor se tetszik ez - von vállat Aaron, mire Sora leinti.
- Neked semmi se tetszik.